A tengerparton mozdult meg először a kislányunk!

Nemrég indult sorozatunkban fiatal apukákat szólaltatunk meg. Egyikük sem celeb, híres ember vagy népszerű sportoló. Átlagos, dolgozó emberek, akik őszintén vallanak az apaság érzéséről. Hihetetlen élményekről és megpróbáltatásokról. Ezúttal dr. Eitmann Norbert fogyasztóvédőt kérdeztük.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. május 14. bencze.aron

Nemrég indult sorozatunkban fiatal apukákat szólaltatunk meg. Egyikük sem celeb, híres ember vagy népszerű sportoló. Átlagos, dolgozó emberek, akik őszintén vallanak az apaság érzéséről. Hihetetlen élményekről és megpróbáltatásokról. Ezúttal dr. Eitmann Norbert fogyasztóvédőt kérdeztük.


– Hogy osztotta meg Veled az örömhírt Gabi, hogy gyereketek lesz?!

– Még most is elevenen emlékszem: egy keddi estén említette Gabi, hogy már egy hetes késésben vagyunk, akár vehetnénk egy tesztet is. Míg másnap reggel készülődött, leugrottam a gyógyszertárba, vettem két fajtát is. Odahaza mindkettő határozottan elkékült. Alig mertem megölelni, nehogy ártsak a Kicsinek, megkönnyeztük mindketten a hírt, annyira boldogok voltunk. Aztán kocsiba vágtuk magunkat: irány Újvidék, a szerbiai kézilabda Európai bajnokságra volt ugyanis jegyünk. Az egész úton a Picurka volt a téma természetesen. Életem egyik legszebb napja volt.

– Kezdetektől kislányt szerettél volna, ráadásul úgy, hogy édesanyja családnevét is viselje majd. Miért?

– Hogy miért kislány? Nem tudom, érzés kérdése, persze szeretnénk majd fiút is, de valahogy elsőre mindketten lányra gondoltunk – és bejött. Lehet hogy azért, mert a közös ismerősünk kislányába beleszerettünk, és az ő hatása is volt, hogy eldöntöttük: itt az ideje a próbálkozásnak. A dupla családnevet azért szeretném, mert egyértelműen kifejezi: kettőnkből és kettőnk szerelméből fakadt ez a Kincs, aki kettőnk lényéből fog táplálkozni, fejlődni, létezni. Ő mi vagyunk, és mi Ő. És ahogy Ő a mi részünk lesz, mi is az Övé. Ezt fejezné ki véleményem szerint a közös név is. De tudom, ez azért még vita tárgya, megértve és elfogadva Gabi érveit is. Ahogy a megfelelő keresztnév fellelése sem egyszerű folyamat. Remélem, olyan közös, kompromisszumos nevet találunk neki, ami mindkettőnknek tetszik, és amit el tudunk képzelni a gyermekünknek. (A keresztnév az interjú megjelenése napjáig eldőlt: Nikol, Réka – a szerk.)

– Könnyű volt a megfelelő orvosokat megtalálni?

– Á, dehogy! Sokáig kerestünk, több „kudarc” is ért ezzel kapcsolatban, volt, ahol nem fogadtak minket, vagy egyszerűen nem volt elérhető az orvos. Végül egy barátunk orvosa javasolt egy fiatal doktornőt, akivel abszolút meg vagyunk elégedve eddig, lekopogom, mindenben segítségünkre van. Ugyanez a helyzet az ultrahangos orvosunkkal, aki, bár keveset beszél, de nagyon alapos és kiváló szakember. Azóta különösen szeretjük, mióta közölte, „valószínűleg kislány”!

– Mikor mozdult meg először a pici?

– Emlékezetes pillanat volt: Barcelona tengerpartján adott először életjelet magáról. Első pillanatban Gabi azt hitte, én szórakozom, mert épp simogattam a pocakját, de én is fura bizsergést éreztem az ujjaim alatt. Nagyon megható pillanat volt. Utána sokáig csendben volt, majd legközelebb egy újabb sporteseményen, az Újpest-Fradi derbin, illetve azt követően mocorgott ismét. Az egyszer biztos, a csendes, nyugis életet nem kedveli, olyan, mint a szülei. A vidám, pörgős pillanatok éltetik! És reméljük, a sport!

– Mennyiben borult fel az időbeosztásod az első hónapokban?

– Egyelőre kevésbé, csak az orvosi és az ultrahangos vizsgálatok kevernek be, valamint szegény Gabinak borítja fel a mindennapokat az állandó pisilési rohama – ami azért elsősorban neki kényelmetlen.

– Mindkettőtök szülei messze élnek. Hogyan készültök erre az időszakra?

– Ez a kérdés már kapcsolatunk hajnalán felmerült, amikor még szó sem volt gyermekvállalásról. Én akkor is azt vallottam, bár nehezebb, mint egy nagyival a szomszédban élni, de megoldjuk. Türelemmel, kitartással, szeretettel, még ha nehéz is lesz néha. Most is ezt vallom. Biztos lesznek bonyolult pillanatok, de azért reméljük – nemcsak a segítség miatt – a nagyszülők gyakran látogatnak majd meg minket, és előreláthatóan a barátainkra is számíthatunk, ha szükség lesz rá.