„Arra használom a kezem, amire van – teremtésre” – interjú

A legtöbbször foltokat és textildarabokat varr egymásra és láss csodát csodaszép, meseszerű tárgyak jönnek így létre. Vidéken él családjával és gyerekeivel Szekeres-Karl Eszter, aki bölcsészből lett „kétkezi” alkotó. Vele beszélgettünk.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2014. január 28. Paulik András

A legtöbbször foltokat és textildarabokat varr egymásra és láss csodát csodaszép, meseszerű tárgyak jönnek így létre. Vidéken él családjával és gyerekeivel Szekeres-Karl Eszter, aki bölcsészből lett „kétkezi” alkotó. Vele beszélgettünk.


– Az egyetemen szociológiát hallgattál, francia nyelvet tanultál. Hogyan jut el oda egy fiatal nő, hogy a “tudományos pályát” hátrahagyva főleg egy ilyen művészi-, kétkezi munkában találja meg a számítását?

– A varrást akkor kezdtem el, amikor e gyerekek picik voltak, igazi “tyúkanyó” anyuka vagyok, nem szívesen hagytam őket magukra egy pillanatra sem, de szükségem volt valamire, amibe elmerülhetek, dolgozhatok. Mellettük. A textilek és színek iránti szenvedélyem nagyon régről hozott. Mikor a pocakomban volt az első gyermekünk, 9 hónapon át hímeztem neki egy faliképet, napi több órán keresztül, az volt a legszebb teljesen befelé figyelő és forduló szakasza az életemnek. A második babavárás már sokkal kevésbé volt intim, ott egyszerre kellett kifelé és befelé is anyukának lenni. Mikor Bence fiam 3 éves volt, lelkesen mesélte egy ismerősünknek, hogy az anyukája olyan szépen varr, a mama kezével. Akkoriban én álmodtam meg a faliképeket, ágytakarókat a gyerekeknek, megrajzoltam, megterveztem, kiszabtam, de mivel varrni nem tudtam, az anyukám varrta össze őket. Aztán egy napon úgy döntöttem, hogy egyszer végigviszek egy tervet teljesen. Nagyon élveztem, szép lett, úgyhogy a férjem másnap vett nekem egy szuper masinát… Azóta már nem csak a mama kezével varrok szépen.

– Milyen hatások értek, amelyek arra inspiráltak, hogy az önkifejezés ezen eszközével élj?

– A tanítást is nagyon szerettem csinálni, most is tanítok, bár mióta vidéken élünk jóval kevesebbet, de azt soha nem tudományos munkaként éltem meg és soha nem gondoltam, hogy felcseréltem egyiket a másikra. Kiegészítik egymást, az egyik segítségével tudok befelé nézni, a másikkal kifelé, és összeköti őket, hogy mindkettőben tökéletesen bent vagyok. És amikor így érzek az az istenélmény. (Persze ezt ne úgy értsd, hogy mindig minden órám és minden munkám ilyen, de szerencsére sokszor.) Szerintem a kétkezi alkotás a világ legnagyobb csodája, megszületik bennem egy kép és azt megvalósítom. Arra használom a kezem, amire van. Teremtésre.

– A minták, a formák és a színek egy igazi gyermeki látásmódról tanúskodnak, amelyet sokan felnőttként már elfelejtenek. Te tényleg ilyen szépnek és bájosnak látod a világot körülöttünk?

– Az alkotás a tökéletes szabadság. Sehol sem tanultam, hogy mit milyen színnel “szerencsés” összehozni, ezért nem is úgy csinálom, ahogy az a „nagy könyvben meg van írva”. A formavilágom szabad. Nyugodtan lehet egy szál virág akkora, mint a ház, az elefánt lehet pöttyös, stb. Témáimban nagyon szívesen merítek az ősi magyar motívumokból, sokszor visszaköszön a tulipán, a magába visszahajló indák, amelyek a befelé figyelést szimbolizálják, a kacskaringós vonalak, amik a lélek útját jelképezik, az életfa, mint eget és földet összekötő ősi motívum, a szitakötő, a rejtett kettős kereszt szimbólumával, a csicsergő madárkák, akik hirdetik az Igét.

– Hogyan látod a mai Magyarország családjait? Van erejük arra figyelni, hogy ízléses és minőségi termékekkel – mint a Te alkotásaid – rendezzék be az otthonukat?

– Az értő szem felfedezi ezeket a motívumokat, megérti a rejtett üzenetet, a nem értőt, meg egyszerűen vonzza, talán nem tudja megfogalmazni, hogy miért, de a belső, régi, istenközeli tudása ösztönösen vonzódik hozzá.

– Mekkora a foltvarró-piac, mekkora az igény ezekre a termékekre kis hazánkban?

– Van igény a munkáimra, ebből van a jövedelmem legnagyobb része -persze a férjem jövedelme nélkül nem élnénk meg, de hát egy fizetősből jellemzően egy család sem tud kijönni. Mindennél többet ér, hogy szabad vagyok és a gyerekeimet nem óvónők nevelik, hanem én.

– Milyen terveid, ötleteid vannak még?

– Ebben a munkában rengeteg a lehetőség, mindig azt hiszem, hogy már nem tudok semmi újat kitalálni, de szerencsére mindig jön az ihlet, táskáktól, a babákon át az ékszerekig minden megtalálható nálam, mind a fejlődésem egy-egy szakasza. Mind én vagyok egy kicsit, mind a lelkemből születik, szeretettel.

– Milyen az az ideális élet, amelyet elképzelsz önmagadnak? Hol, kikkel, hogyan élnél?

– Az ideális élet, az amit most élek. Semmire nem vágyom, mindenünk meg van, békében, egészségben, szeretetben, csendben élünk. Szabadon.


Szekeres-Karl Eszter honlapját és munkáit itt találhatjátok!
Facebook-oldalát itt látogathatjátok meg!