Családháló

Kezdőoldal Beszélgetések “Ennék most egy húslevest, és szülnék egyet újra!” – szükségszerű, hogy a szülés traumatizáljon?

“Ennék most egy húslevest, és szülnék egyet újra!” – szükségszerű, hogy a szülés traumatizáljon?

Csodálatos kórházi szülése után választotta az otthonszülést Sutus-Nagy Anett, aki élményeiről nemrég a rádióban is beszámolt. A kétgyermekes anyuka szerint mindenki ott szül a legkevesebb komplikációval, ahol a legnagyobb biztonságban érzi magát, és vallja, hogy mi, nők rengeteg erőt adhatunk egymásnak azzal, ha segítjük eloszlatni a másik, szüléssel kapcsolatos kétségeit. Ezt érzi missziójának és most velünk is megosztotta gondolatait, élményeit.

Írta: Czefernek Léna,

– Amikor először beszélgettünk, akkor és most is felemlegetted, hogy abban a bizonyos rádióbeszélgetésben, mikor az otthonszülésedről beszéltél, elhangzott a műsorvezető szájából: akárhogy is vesszük, a szülés és születés az egy irtózatos trauma…

– Azért tartom nagyon fontosnak, hogy beszéljünk erről, mert ez nem így van, és sajnos nem csupán a férfiak, de sok nő is hasonlóan látja a dolgot. Nagyon sok félelem kapcsolódik ehhez a témához, és sokszor a kismamának a kilenc hónap várandósság is kevésnek bizonyul ahhoz, hogy annyira beleássák magukat témába, hogy átlássák, mi történik velük, hiszen ez egy szakma, egy éveken át tartó tanulási folyamat.

– Számodra tényleg nem volt traumatikus, hiszen az első, kórházi szülésedre azt mondtad „csodálatos” volt…

– Én az utolsó 90 napban, amikor már nem dolgoztam, nagyon tudatosan készültem a szülésre. Rengeteg szakirodalmat olvastam. Ezt megelőzően az 5. hónap körül, a kórházi szülőszoba-látogatás alkalmával felmerült az epidurális érzéstelenítés kérdése. Akkor azt gondoltam, hogy ki az, aki nem él ezzel a fantasztikus lehetőséggel? Annyira izgatott, hogy aki nem kéri, az miért dönt így, hogy három napnyi kutatás alatt teljesen átfordult bennem a dolog. Legalább 10 olyan dolgot találtam, a hosszú ideig húzódó migréntől a tartós gerincfájdalmon át a szülés utáni depresszióig, amikre nagyobb esély van epidurális érzéstelenítés mellett, így teljesen letettem róla. Sikerült a szülés előtt összerakni a fejemben egy sémát, milyen tempóban, milyen módon szeretnék szülni. Nem írtam szüléstervet, mert megbíztam az orvosomban.

– Kellett volna szerinted?

– Mindenképp, ha nincs fogadott orvos. Nekem volt. Sok szülő nő nem tudja, hogy az újraélesztésen kívül minden beavatkozáshoz kell a páciens beleegyezése. Én például nem szerettem volna oxitocint kapni, de amíg nem ért oda a saját orvosom, – aki ezt tiszteletben is tartotta, – az ügyeletes orvos jó néhányszor be akarta adni. A folyamatos visszautasításra akkor nagyon nagy energiám ment el, ami szerencsésebb esetben a vajúdásra fordítódhatott volna.

– Volt más zavaró momentum?

– Valahol a tolófájások közben bejött egy másik orvos, hogy egy rapid konzultációt folytasson a fogadott orvosommal. Életem legintimebb pillanatában mást sem tudtam mondogatni perceken keresztül, csak hogy menjen ki. Persze hiába mondogattam. Mind testileg, lelkileg, és mentálisan is újra kellett magam építeni, hogy folytatni tudjam mind azt, ami akkor és ott a feladatom volt. Összességében egy csodálatos 13 órás vajúdást követően megszületett a kisbabánk, aki még csak néhány perce volt a világon, mikor azt mondtam a férjemnek “Ennék most egy húslevest, és szülnék egyet újra!”

– Mi vezetett el mégis az otthonszülés felé?

– Amikor ezt kimondtam magamnak, a második baba már félúton volt a pocakomban. Egészen addig mindig olyan bátornak tartottam az otthon szülő nőket! A fordulópont egy női körben történt, ahová már lassan négy éve járok. Egy pszichológus facilitátor közreműködésével nőket érintő témákat dolgozunk fel, és egy alkalommal egy bába, valamint egy dúla is meghívott vendégünk volt. A velük való beszélgetés során fordult át bennem az egész, olyannyira, hogy hirtelen, amikor hangosan kimondtam, hogy én otthon szeretnék szülni, sírni kezdtem és fél órán keresztül nem bírtam abbahagyni. Felszabadító érzés volt kimondani ezt magamnak.

– Mit gondolsz, mivel győztek meg?

– Éppen az győzött meg, hogy nem akartak meggyőzni. Egyik szakember sem akarta ránk erőltetni a mondanivalóját. Nem ők győztek meg, hanem nálam történt egy megvilágosodás! Az volt az érdekes, hogy még a legextrémebb forgatókönyvű kérdéseimre is könnyedén választ tudtak adni. Ezért is vált a szívügyemmé az, hogy kommunikáljunk erről az egészről mi nők, egymás között.

– Mi járt a fejedben?

– Amellett, hogy úgy tartottam, hogy a nők tudnak szülni, és már azt tartom bátornak, aki átlépi a kórház küszöbét és kiteszi magát a sok felesleges rutinszerű beavatkozásnak, eléggé tartottam a környezetem reakciójától. Éreztem, hogy szükségem van a támogatásukra. Ha három, számomra meghatározó személy – a férjem, és édesanyáink – nem álltak volna mellettem, nem tudtam volna végigcsinálni. Szerencsére az elhatározásomat követően rövid időn belül kiderült, hogy mindenki támogat, akinek a véleménye fontos számomra.

– Mit gondolsz, mi, nők hogyan tudjuk egymást erősíteni és támogatni abban, hogy a szülésünk – akár kórházi, akár otthonszülésről van szó, a miénk legyen?

– Pontosan úgy, hogy beszélünk róla. Azt gondolom, hogy még akkor is tanulhatunk egymás történeteiből, ha valakinek valóban traumatikus élmény volt a szülése. Én magam is létre hoztam azóta egy beszélgető kört, amelyben többek között legfőbb célom a félelmek eloszlatása. Azt gondolom, hogy a szüléstől nem kell feltétlenül félni, és a tapasztalataim is azt mutatják, hogy a beszélgetések során 10-ből 9 alkalommal el lehet oszlatni ezeket az alaptalan félelmeket.

– Miben volt más az otthonszülésed?

– A legfontosabb különbség mind a verbális, és a nonverbális kommunikációban, valamint a bánásmódban volt. A kórházban például vigasztalni próbált a szülésznő a kontrakciók közben. Sajnált engem életem egyik legcsodálatosabb napján, több meghatározott, általam jónak megélt pillanatban. Olyan volt ez nekem, mintha az esküvőmön, az ott viselt tündöklő ruhámra, valaki azt mondta volna “ne aggódj te szegény, hamarosan megszabadulhatsz ettől a meleg vacaktól”. A bábákból természetesség, alázat, nyugalom és béke áradt. Megnyugtató volt az a támogatói légkör, amivel körülvettek. A legfőbb különbség, hogy míg a kórházban ‘vezetik’, addig otthon ‘kísérik’ a szüléseket. Utóbbinál te vagy a főnök. Szerintem akkor jó egy szülés, ha mindvégig királynőnek érezheted magad közben.

– Nem volt semmilyen komplikáció?

– Előkerült a gátmetsző-olló, amire a bábám praxisában negyedszer volt alkalom. A kislányunk nyakára rá volt tekeredve a köldökzsinór, és sokáig liftezett, ez a kórházban valószínűleg sürgősségi császárhoz vezetett volna. Otthon a türelem orvosolta ezt, végül gátmetszésre sem került sor. A férjem is azt mondta utólag, hogy a korábbi kórházi szüléshez képest megnyugtatóbb volt az itthonszülés.

 

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Megváltozhat a terhességi teszt eredménye?

Alig várod, hogy végre vehess egy tesztet. Megcsinálod. Pozitív lesz. Nagy az öröm. Másnap, hogy biztos lehess benne, csinálsz még...

Close