Geréb Ágnes: “Múltkor kiszámoltam, hogy 84 éves koromban mehetek szüléshez, ha minden eltiltásom lejár.”
Geréb Ágnes két hónapig volt börtönben, utána évekig házi őrizetben tartották. A büntetése mérséklését követően az Index készített vele egy interjút, amelyben kifejti, hogy minden vágya, hogy legálisan részt vehessen még szüléseken.
Geréb Ágnes a hibákra, a személyes felelősségre így reagált:
“A vállelakadásnál hibámnak tudom azt be, hogy diagnosztikus késlekedésben voltam. Mert ha a diagnózist hamarabb felállítom, akkor nem adtam volna oxitocint. De ez egy szakmai késlekedés, és nem egy bűneset.”
Úgy fogalmazott: a történtekkel kapcsolatban szomorúság van benne. Nemcsak azért lehet szomorú valaki, mert hibázott, hanem azért is, mert történt valami.
“Persze, hogy van bennem szomorúság. Abszolút. Van három oxigénhiányos gyerek, akiről szó van és van ez a szülés közbeni vállelakadásos haláleset. Persze, hogy szomorú vagyok és voltam is miattuk.”
Volt olyan eset a szülések között, amikor akár még orvosként vagy aztán bábaként, úgy érzi, hibázott?
“A vállelakadásnál hibámnak tudom azt be, hogy diagnosztikus késlekedésben voltam. Mert ha a diagnózist hamarabb felállítom, akkor nem adtam volna oxitocint. De ez egy szakmai késlekedés, és nem egy bűneset.
Bűntudat, lelkiismeret-furdalás, rossz érzés, szomorúság van önben?
“Szomorúság van. Nemcsak azért lehet szomorú valaki, mert hibázott, hanem azért is, mert történt valami. Persze, hogy van bennem szomorúság. Abszolút. Van három oxigénhiányos gyerek, akiről szó van és van ez a szülés közbeni vállelakadásos haláleset. Persze, hogy szomorú vagyok és voltam is miattuk.”
Arra a kérdésre, hogy hány szülésnél vett részt összesen életében Geréb Ágnes azt válaszolta:
“Több mint tízezernél. Abból olyan 7000 volt a klinikai és 3500 meg otthoni.”
Fájó pont az életében, hogy nem kísérhet szülést.
“Múltkor kiszámoltam, hogy 84 éves koromban mehetek szüléshez, ha minden eltiltásom lejár.
De valahogy még mindig azt képzelem, hogy egyszer még mehetek szüléshez legálisan. Hogy ezt miért képzelem, azt nem is tudom, mert nagyon telnek az évek. De a belső indíttatásom nem öregedett. A szülés,-születés szeretete, a nők tisztelete, a várandósok tisztelete, a hivatás, ami betöltötte a család mellett az életemet, az nem kopott meg bennem. És a másik az, hogy tényleg azt gondolom, hogy jó úton jártam.”
A teljes cikk ITT olvasható
