Gryllus Dániel karácsonyi történetei

Dalaikon nemzedékek nőttek föl, a koncerteken a nagypapa és az unoka egyaránt szívesen dúdolja az ismerős nótákat. Sokak számára az adventi készülődéshez is elmaradhatatlanul hozzátartozik a Kaláka koncertje. Az együttes első karácsonyi műve, a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című kazetta és a hozzá tartozó verseskönyv1988-ban jelent meg, a belőle készült színpadi előadás pedig éppen húsz éve indult hódító útjára. Ez alkalomból beszélgettek Gryllus Dániellel, az együttes vezetőjével.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. december 20. Paulik András

Dalaikon nemzedékek nőttek föl, a koncerteken a nagypapa és az unoka egyaránt szívesen dúdolja az ismerős nótákat. Sokak számára az adventi készülődéshez is elmaradhatatlanul hozzátartozik a Kaláka koncertje. Az együttes első karácsonyi műve, a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című kazetta és a hozzá tartozó verseskönyv1988-ban jelent meg, a belőle készült színpadi előadás pedig éppen húsz éve indult hódító útjára. Ez alkalomból beszélgettek Gryllus Dániellel, az együttes vezetőjével.


Hogyan lett a lemezből önálló színpadi est?

Sokat muzsikáltunk akkoriban a Thália Színházban, Vasárnapi Kaláka, Pelikán címmel tartottunk koncerteket. A gazdasági igazgató, Rohály Miklós egyik alkalommal megszólított: „Dani, csináljatok egy előadást a könyv, illetve a kazetta anyagából!” Először arra gondoltam, hogy minek, hiszen hányszor lehet egy karácsonyi koncertet előadni? A közönség azonban rácáfolt: az első szezonban huszonhétszer léptünk fel a Tháliában, szombat-vasárnap többször is színpadra álltunk. Az egész adventet ott töltöttük.

A Kaláka-betlehemes ezután elindult vidékre, majd turnéztunk vele Szlovákiában, a Délvidéken és Erdélyben is. A húsz év alatt ötszáznál több előadást tartottunk; előfordult, hogy negyvenszer koncerteztünk egy hónapban.

Mindig a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? címmel hirdetjük meg az előadást, de más összekötő szöveget kell mondanom felnőtteknek este, egy templomban vagy a gyerekközönségnek az óvodában, iskolában, a határon túli eldugott falvacskákban, és más keretbe építjük a dalokat, ha felnőttek és gyerekek együtt hallgatják. Ezek a karácsonyi énekek minden adventben aktuálisak, az ünnephez közeledve azonban egyre lelkesebb a fogadtatásuk.

Tavaly vendégek is csatlakoztak egy turné erejéig a Kalákához.

Sebestyén Márta és Sebő Ferenc is fellépett velünk. A betlehemesnek folytatása lett, egy húszperces, új dalgyűjtemény, a Kaláka karácsony, mely idővel önálló sorozattá bővült. A Gryllus Kiadó azóta évről évre megjelentet egy-egy albumot, melyen neves előadóművészek – a már említetteken kívül például Palya Bea, Cseh Tamás, Csík János – szólaltatják meg kedves ünnepi énekeiket.

Évtizedek óta hagyomány, hogy december 25-én is adnak koncertet.

Ennek mindig a Marczibányi Téri Művelődési Központ ad otthont. Ez az a hely, ahol az épület fennállása óta, azaz 39 éve (!) minden hónap utolsó szombatján fellépünk. A decemberi alkalmunkat pedig mindig 25-én este tartjuk.

Ennyi utazás és fellépés mellett mikor jut idő a pihenésre, a családi együttlétre?

Ez a zene, ezek a szövegek az embert nem merítik le, hanem táplálják, és persze a közönségtől is sokat kapunk minden koncerten. Nekünk a január a vakáció, akkor csak a magyar kultúra napja körül van néhány fellépésünk, a február az alkotói szabadságé, és még a nyárból is igyekszünk egy-két hetet kiszakítani a pihenésre. Hamarosan 42 éves lesz a csapat. Én magam 1950-ben születtem, úgyhogy már nem vagyunk fiatalok, ugyanakkor az igényességből, a színvonalból nem engedhetünk.

És hogyan szokott ünnepelni a Gryllus család?

A mi karácsonyunk négygenerációs: előttünk jár a 89 éves édesapám, a 87 éves édesanyám, utánunk pedig a gyerekeink, Samu és Dorka, majd Tóbiás, a hároméves kisunokánk. Karácsony első napján csak a gyerekeink és mi vagyunk együtt, 26-án már tágabb körben, hiszen az Dorka születésnapja is. A családi karácsonyt pedig szenteste tartjuk, aki még vagy már járóképes, jön a templomba, fél nyolckor van a nagy gyülekező. Előfordul, hogy a külföldön élő rokonok is velünk ünnepelnek, így húszra is megugrik a létszám.

Régi családi szokás szerint először fölvágunk egy almát annyi részre, ahányan vagyunk, és megesszük. A családi összetartozást jelképezi ez, mondván, a hétköznapokban is gondoljunk azokra, akikkel együtt ettük az almát karácsonykor. Azokra, akik már nem lehetnek közöttünk, egy-egy gyertya meggyújtásával emlékezünk. Az adventi estéken szoktunk próbálni is a szentestére, általában sikerül összeállítanunk a családból egy három-négy szólamú kórust. Édesapám olvassa fel a Szentírásból Jézus születésének történetét. A vacsora elég későre marad, kocsonya és különféle hidegtál a menü és édesanyám legalább húszféle aprósüteménye, mert ő már novemberben elkezd karácsonyra készülni. Nekem mindig ez a közösségi együttlét jelentette a karácsonyt, ez épült belém, így éltük meg otthon is, csak akkor még a nagyapám olvasott fel a Bibliából.

Említette, hogy a szenteste a templomban kezdődik a család számára. Melyik közösségbe járnak?

Nálunk nagy az ökumené, hiszen édesapám evangélikus, édesanyám református, a feleségem meg katolikus. Én leginkább a Deák téri evangélikus templomhoz kötődöm, de a közösség életébe rendszeresen nem tudok bekapcsolódni, hiszen nekem teljesen más a munkabeosztásom, mint a gyülekezeti tagoknak általában. Mióta azonban a betlehemessel járjuk a templomokat, és a saját előadásommal, a Pál apostol leveleivel is többféle felekezetben megfordulok, már sok helyütt otthon érzem magam. Először kicsit furcsán lép be az ember egy másfajta közösségbe, mint az övé, de látom, hogy ugyanolyan szeretettel fogadnak bármelyik templomban. Azt gondolom, a lényeget tekintve ugyanarról beszélünk, és ha a közös szellemiséget megérezzük, akkor nem számítanak a formalitások. A Kaláka-fesztiválon is mindig tartunk ökumenikus istentiszteletet, ahol a liturgia elemei közé beillesztjük a fesztivál művészeinek produkcióit. Számomra ez teljesen természetes, a hitem az életem része.


 

Megjelent a Family magazin 2011/4. számában.