“Gyermekként sosem éreztem, hogy hiányzik valami az életemből.”

Mit jelent egy zsidó ember számára a család, a kötődés? Mit jelent Izraelben felnőni? Hogyan változott az anya és az apa szerepe a zsidó családokban az elmúlt időkben? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Ilan Morral, Izrael Állam magyarországi nagykövetével.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. október 19. Gyarmati Orsolya

Mit jelent egy zsidó ember számára a család, a kötődés? Mit jelent Izraelben felnőni? Hogyan változott az anya és az apa szerepe a zsidó családokban az elmúlt időkben? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Ilan Morral, Izrael Állam magyarországi nagykövetével.


Ha azt a szót hallja, hogy “család”, mi az első dolog, ami eszébe jut?

A legfontosabb dolog az életemben, egyfajta szentség. Persze nyilván ezzel nem csak én vagyok így, hiszen a család minden kultúrának, minden hagyománynak az alapja és amikor egy nő, vagy egy férfi éretté válik, természetes, hogy előbb-utóbb családalapításra adja a fejét.

Mik a legfontosabb értékek egy zsidó családban?

Mindenekelőtt a tanulás. Minden zsidó szülő számára fontos, hogy gyermekeit felnőve sikeresnek lássa, és ennek a célnak az eléréséhez a kulcs a tanulás. A zsidó emberek híresek arról, mennyi energiát fektetnek saját képzésükbe, s ez annyira jellemző ránk, hogy még a legnehezebb időkben sem hagytuk abba a tanulást, mert tudtuk, hogy csak ezáltal érhetjük el céljainkat, lehetünk sikeresek valamiben.

A tanulás alatt részben a hagyomány átadását is érti?

Természetesen a hagyomány a zsidóság része. Rengeteg szenvedésen mentünk keresztül, mindig kisebbségben voltunk más vallású népekkel szemben, így a hagyomány megőrzése számunkra rendkívül fontos, de mindennek a tetejében a tanulás olyan, amit használhatunk, amivel megkereshetjük a kenyerünket és ami által sikeressé válhatunk.


 

Milyen egyéb értékeket tart még fontosnak a családdal kapcsolatban?

Az összetartást, egymás támogatását, a zsidó család hagyományainak megőrzését, amely egész életünket megalapozza.

Mi a szerepe az apának és az anyának egy zsidó családban?

Régen az apa volt a család központja: amellett, hogy megkereste az élelemre valót, egyfajta mentorként vett részt a család mindennapjaiban: ő jelölte ki azokat az irányelveket, értékeket, amelyek mentén a család működött, míg az anya a háttérben maradt, otthon volt és vezette a háztartást. Az elmúlt időszakban ez a felállás teljesen megváltozott. Ma – legalábbis Izraelben – az anya és az apa egyformán osztják meg a rájuk háruló terheket, legyen szó akár munkáról, pénzkeresésről, akár a gyerekek neveléséről. Sőt, olyan is előfordul, hogy az apa marad otthon és az anya megy el dolgozni, legalábbis a szekulárisabb családok esetében. A régi hagyományos ortodox családokban természetesen a hagyományos szereposztás jellemző a mai napig.

Mi az oka ennek a változásnak?

Egyrészt anyagi okai vannak, de nem tagadhatjuk azt sem, hogy a nők szerepvállalásaikat tekintve egyre egyenrangúbban a férfiakkal. Ha például az izraeli hadsereget nézzük, évről évre nő a hivatásos női katonák száma, egyre több nő vesz részt a harcokban is. Az a véleményem, hogy ez egy nagyon jó irány, én nem látok semmiféle különbséget nők és férfiak között. Mindannyiunknak ugyanazok a lehetőségek járnak. A családokban a feleségek most már szabadon dönthetnek arról, hogy mit szeretnének csinálni, milyen foglalkozást, karriert választanak, miközben természetesen gondoskodnak a családjukról is.

Ön szerint nem nehéz a nőknek két különböző szerepben is helyt állni?

Nem könnyű, de erről szól a modern élet: nem csak otthon főzni és a gyerekeket ellátni, hanem megtalálni és megvalósítani az álmaikat.

Kialakulhat a zsidó identitás család nélkül?

Igen, de nem lesz tökéletes, nem lesz befejezett. A család elválaszthathatlan része az életünknek. Predetermináltak vagyunk arra, hogy családot alapítsunk, hogy családban nőjünk fel. A családokon keresztül lehet megtanulni és kialakítani a zsidó identitást.

A holokauszt során nagyon sok zsidó kisgyermek került keresztény családokhoz. Ezek a gyerekek a befogadó családok értékrendje, identitása mentén nőttek fel. Vajon felnőve érezhettek valamiféle ürességet, hogy valami hiányzik?

Nem hiszem, mivel nagyon fiatalok voltak. Az emberi lélek nagyon rugalmas, könnyen alkalmazkodik az új körülményekhez. Ha katolikusként nevelik fel, nem számít, hogy zsidónak született, a valóság számít, amiben él. Nem irigylem azokat a gyerekeket, akik zsidónak születtek, de katolikusként nőttek fel, mivel amikor megtudták, hogy ők valójában zsidók, és nem keresztények, az hatalmas törést, disszonanciát okozott a lelkükben, traumaként élték meg.

Ismer ilyen embert?

Igen, de az ő élete éppen pozitív példa. Izraelben él egy férfi, akit megmentettek a soah során. Egy kolostorban nevelkedett 14 éves koráig, akkor tudta meg, hogy zsidó. Ezután Izraelbe jött, belépett a hadseregbe, felnőtt korában pedig miniszter lett. Ő kivételes példa, mivel ahelyett, hogy belemerült volna az önsajnálatba, kezébe vette az élete irányítását és mindent elért, amit akart.

Ma több család kerül válságba, mint valaha. Ön szerint mi az, ami segíthetne?

Nincs recept a jó házasságra, minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. A kérdés, hogy egy nő és egy férfi képes-e együtt maradni a nehézségek ellenére. Olyan ez, mint az országok közötti viszony: ha vannak érdemi tárgyalások, ha van nyitottság, ha mindkét félben megvan az akarat, hogy egy helyzetet minél békésebben oldjanak meg, akkor kompromiszumot fognak keresni. Minden családban vannak félreértések és eltérő vélemények, és ha meg akarják oldani a helyzetet, kompromisszumra kell törekedniük úgy, hogy mindkét fél enged valamennyit. Természetesen ez akkor működik, ha közben a család alapvető értékei még érvényesek. Mérlegelni kell, hogy megéri-e egy átmeneti rossz állapotért, helyzetért feladni a legfontosabb dolgot, a családot?

Ha visszagondol a gyerekkorára, mi az az első dolog, ami beugrik, amikor nagyon erősen érezte, mennyire jó egy családhoz tartozni?

A hatvanas években Izraelben nagyon rossz volt a helyzet, mégis, sosem éreztem azt, hogy hiányzik valami az életemből. Mindig volt étel az asztalon és mindig minden lehetőséget megkaptam ahhoz, hogy kiteljesedhessek, hogy megtaláljam az utamat, miközben sok kortársamnak erre nem volt módja. Abban az időben nagyon éreztem, milyen jó, hogy ebben a családban élhetek.

Fotók: Ancsin Gábor