Hoffmann: Nem a divat diktál!

Napokon belül nyilvánosak lesznek az államilag finanszírozott intézményi keretszámok a felsőoktatásban, így a felvételire készülők az összes szükséges információ birtokában dönthetnek jelentkezésükről – mondta a Családhálónak adott interjújában az oktatásért felelős államtitkár. Hoffmann Rózsa álláspontja szerint olyan koherens törvényeket fogadott el tavaly az Országgyűlés, melyek az ország felemelkedését szolgálják.

Oktatási államtitkárként mit gondol az államfőt ért plágium-vádakról?

Tiszteletben tartva a köztársasági elnöki intézmény függetlenségét, kormányzati szereplőként semmilyen formában nem kívánom kommentálni a kérdést.

Úgy tudom az egyetem megindította a vizsgálatot, meggyőződésem szerint objektív vizsgálat vette kezdetét.

Viszont az Önök ügye, hogy a Pedagógus Szakszervezetek Alkotmánybírósághoz fordultak a köznevelési törvény egyes passzusait kifogásolva.

A Pedagógusok Szakszervezetének beadványa megalapozatlan. A Nemzeti köznevelésről szóló törvény összhangban van mind az alaptörvénnyel, mind más hatályos jogszabállyal, nemzetközi egyezménnyel. Messzemenően tiszteletben tartja a lelkiismereti- és vallásszabadsághoz való jogot. Biztosítja a magyar diákok esélyegyenlőségét. A Nemzeti alaptanterv pedig garantálja majd minden magyar diák számára az egységes tudás és műveltségi alap megszerzését. Megfelelő teret biztosít a leszakadók felzárkóztatására és a kiemelkedő tehetségek gondozására. A törvény garantálja a magyar iskolarendszer sokszínűségének megőrzését. Rendezi a tankönyvkiadás mára áttekinthetetlen dzsungelét, megteremti a diákok számára a térítésmentes tartós tankönyvek használatának lehetőségét.

Az AB minden bizonnyal bölcs döntést fog hozni, amelyet tudomásul veszünk. A szakszervezet kezdeményezése egyébként nem lep meg: végig opponálták a törvényt, és noha több javaslatuknak helyt adtunk, rendre azt próbálták elhitetni a közvéleménnyel, hogy nem egyeztettünk a pedagógusok szakmai és érdekvédelmi szervezeteivel.

A legtöbb fiatalt ezekben a hetekben ennél sokkal jobban izgatja az intézményi állami finanszírozású helyek elosztása. Szűk egy hónap múlva lezárul a felsőoktatásban a felvételi jelentkezési határidő. A diákok még mindig nem tudják, mely intézményekben, mely szakokon lehet esélyük. Mikor születik meg a döntés?

Az intézményi keretszámokat miniszteri rendelet határozza meg, a tervezet elkészült, néhány napon belül nyilvánosságra hozzuk.

Azt lehet tudni, hogy mi alapján osztották el az intézmények között a férőhelyeket?

Nagyon sok információt mérlegeltünk, természetesen konzultáltunk intézményi képviselőkkel, tanácsadókkal. A munkaerő-piac felvevő lehetőségei, az adott intézmény súlya, az ott nyújtott képzés színvonala, a minősített oktatók száma meghatározó szempont volt. Arra is ügyeltünk, hogy egyensúly legyen a fővárosi és a vidéki intézmények férőhelyei között.

Nem lehet jogos a hallgatók panasza azzal kapcsolatban, hogy túl kevés idejük marad választani?

Ez nem befolyásolhatja a felvételikre való felkészülést. A felvételizőknek a számok ismeretében lesz elegendő idejük döntésüket meghozni, esetlegesen korábbi döntésükön változtatni. A korábbi évek adatai szerint január végéig csak szórványos a jelentkezések beadása, a valódi roham mindig a határidő lejárta előtti napokban tapasztalható.

Az állami ösztöndíjas és részösztöndíjas abszolút keretszámok már ismertek, de sokaknak már ez sem tetszett.

A keretszámok alakulása szerves része az új oktatáspolitikának. Most éljük meg azt az időszakot, amely érthetetlen módon felkészületlenül ért sokakat, pedig nem csináltunk belőle titkot: egy éve nyilvánosságra hoztuk a felsőoktatási koncepciónkat, melynek hangsúlyos eleme volt, hogy az állam meghatározó szerepet fog játszani az általa finanszírozott oktatásban, a helyek elosztásában.

Nem tarthatjuk ugyanis elfogadhatónak azt, hogy kizárólag a diákok vagy a szülők – sokszor aktuális divat diktálta – igényei szerint legyenek szétosztva a felsőoktatásban az állami pénzek. A kormány az ország érdekeinek megfelelően döntött arról, hogy milyen szakon hány hallgató képzését fizesse közös pénzünkből az állam. Ez nem meglepő, hiszen egy hallgató 3-6 éves képzése igen jelentős összegbe kerül a társadalomnak. Mindezidáig a hallgatók jelentkezési sorrendje és akarata döntötte el az államilag leosztott helyeket, ebből adódott, hogy évről-évre radikálisan csökkent a műszaki, a természettudományos képzésekre jelentkezők száma, míg más szakokon szakember felesleget képeztek.

Ennek nem lehetett az az oka, hogy az adott diák úgy érezte, ezen a területen kevésbé érvényesülhet?

Nagyon sok oka lehet ennek, de vélelmezhető, hogy a természettudományos illetve műszaki területeken sokkal keményebb, szisztematikusabb munkával, tanulással lehet eredményeket elérni, mint például egy társadalomtudományi szakon. A fizikában, a matematikában viszont nincs mellébeszélés.

Ugyanez igaz ezek szerint a bölcsész-képzésre is? Itt is drasztikusan csökkentek a finanszírozott helyek. (4100-ról 2700-ra)

Miután a bölcsészképzés a pedagógusképzést is érinti, ezen a területen nem csökkentek akkora mértékben az államilag támogatott helyek.  Ha azt mondjuk a természettudomány vagy műszaki képzés a felsőoktatás motorját képzik, akkor azt is mondhatjuk a bölcsészettudományok a felsőoktatás szívét-lelkét jelentik, így a jövőben is kiemelt képzési ág marad. Egy ország szellemi színvonalát, tudományos nívóját a bölcsészképzés jelentősen meghatározza. És persze tanárokra is szükség van.

Ennél jóval jelentősebb létszámcsökkenés valósul meg a gazdasági (4900-ról 250-re) illetve a jogi (800-ról 100-ra) területen. Ez mivel indokolható?

Azt kellett végiggondolnunk, miként lehet gyorsabb fejlődésre bírni az országot. Arra jutottunk, hogy a műszaki, természettudományos terület az, amely erre a legalkalmasabb.

A gazdasági és jogi végzettség iránt kétségkívül van piaci igény. Mivel ezeken a területeken az átlagosnál magasabb a jövedelem, ezért úgy gondoljuk, a diákoknak érdemes befektetniük tanulmányaikba, s akár önköltséges rendszerben is megéri megszerezni a diplomát.

A közelmúltban ismertették a Diákhitel 2. rendszerét, ez kifejezetten az önköltséges tanulóknak szól.

Jó megoldásnak tartom, hiszen a legszegényebb gyereknek is megadja a lehetőséget, hogy az általa választott szakon tanulhasson, amennyiben nem kerül be az állami ösztöndíjjal támogatott keretbe. Sokan ennek ellenkezőjét állítják, alaptalanul. A Diákhitel 2-t mi határozottan esélyteremtő intézkedésnek tartjuk. A képzés teljes költségére felvehető összeget a Diákhitel Központ egy az egyben átutalja az intézménynek, a hosszú futamidővel és állami kamattámogatással folyósított kölcsönt a munkába állást követően kell visszafizetniük a fiataloknak.

Ráadásul: a kormány azt tervezi, hogy olyan önköltséges gazdasági és joghallgatók esetében, akik a diploma megszerzése után állami alkalmazásba kerülnek, utófinanszírozásban az állam átvállalhatja a hitel visszafizetését.

A munkáltatókat ösztönzik majd arra, hogy „beszálljanak” egyes hallgatók tandíjába?

Szándékunkban áll. Mivel a dolog 3-5 év múlva lesz esedékes, egyelőre még nincsenek konkrét javaslatok erre vonatkozóan. 

Pokorni Zoltán, az Oktatási Bizottság fideszes elnöke nemmel szavazott a törvényre, melynek elfogadása után a helyettes szakállamtitkár is lemondott. Milyen okok vezettek ehhez?

Ezt maga Pokorni Zoltán tudná megválaszolni.

Ami Dux Lászlót illeti, lemondása általam legalább egy jó éve előre tudott tény volt. Ő köztiszteletben álló, nemzetközi hírnévnek örvendő professzor, aki 2010-ben igent mondott a felkérésemre, mert úgy találta, hogy a felsőoktatás megújításra szorul, és eljött az idő a cselekvésre. De már akkor jelezte, hogy addig marad a székében, amíg el nem fogadják az átalakítást szolgáló új felsőoktatási törvényt, amelynek megalkotásában oroszlánrészt vállalt. Magamban reménykedtem, hogy talán megváltoztatja elhatározását, de komoly emberekre ez nem jellemző. Példás békében, szeretetben válunk el, azt gondolom, hogy ketten fogjuk bemutatni az utódját is. Távozása mögött nincs semmiféle sötét titok: egy nyílegyenes szakmai életút logikus állomása.

Visszatérve a köznevelési törvényre: sokan elhamarkodottnak tartják a dokumentumot, noha így is az eredetileg kitűzött határidő után kerülhetett a parlament elé.

Munkánk véleményezését éppen az ön kérdésében is megjelenő kettősség jellemzi. Míg egyesek lassúnak tartják a tempót, amellyel haladunk, mások azt állítják, hogy kapkodunk, Az oktatásügy – legyen az köz- vagy felsőoktatás – nem tűri a túl gyors, hirtelen változtatásokat. Másrészt nagyon összetett, bonyolult rendszerekről van szó, e két dolog magyarázza, hogy másfél év kellett az új törvények megalkotásához. Megjegyzem, a 20-as években jellemzően 2-3 év alatt dolgoztak ki egy új oktatáspolitikai koncepciót, s még az egyik legtöbbre tartott oktatáspolitikusnak, Klebelsberg Kunónak sem sikerült elérnie azt, hogy a változtatásaival mindenki egyetértsen. Sokan keményen bírálták, de utóbb bebizonyosodott, hogy reformjai az ország felemelkedéséhez vezettek.

Az oktatás megújítására most nagy szükség van. A kormány helyes értékrendjét bizonyítja, hogy a régi túlszabályozott, agyonmódosított szabályok foltozgatása helyett az Oktatásért Felelős Államtitkárságnak egymásra épülő új köznevelési és felsőoktatási törvény megalkotására adott felhatalmazást.

Kerettörvény megalkotásamellett döntöttek, így a konkrét változásokhoz még rendeletek sokasága, és persze idő kell.

Valóban, tucatnyi alacsonyabb szintű jogszabály elfogadására van szükség ahhoz, hogy a változtatások fennakadások nélkül menjenek végbe, így az elkövetkező hónapokban is változatlan iramban dolgozunk.

Az államtitkárság által kiadott tájékoztatóban úgy fogalmaznak, hogy a törvény jelentőségét mutatja, hogy 300-nál is több módosító indítvány érkezett hozzá. Nem arról van szó, hogy „szétbombázták” a tervezetet?

Ha megnézzük a beterjesztett javaslatot és az elfogadott változatot, megállapítható, hogy nem ez történt. A törvény alapvetéseit illetően nem kellett nehéz kompromisszumot kötnünk. Koherens, belső összefüggéseket mutató törvény született. „Szétbombázásról” tehát szó sincs.  Egy-két kisebb jelentőségű kérdésben természetesen született megegyezés. Sok olyan módosító is volt, amely jobbá tette az eredeti törvényt, ezeket akkor is befogadtuk, ha valamelyik ellenzéki képviselő nyújtotta be. Az oktatás az egyik legnagyobb rendszer, talán nincs is olyan család az országban, amelyik így-vagy úgy ne lenne érintett. Érthető, hogy e területen minden változás vitákat gerjeszt, miként az is, hogy a képviselők is fontosnak tartják, hogy megtegyék a maguk javaslatait. A korábbi oktatási törvény átfogó módosításához több mint ötszáz indítványt nyújtottak be az Országgyűlésbe, ehhez képest nem is olyan nagy szám a háromszáz.

A köznevelési törvény egyik leghangosabban vitatott rendelkezése a közintézmények állami tulajdonba vétele volt. Tudják már, hogy honnan szereznek pluszforrást ezek fenntartására és például a pedagógus életpályamodellre?

Az állami fenntartásba vétel önmagában nem generál többletforrás-igényt, átstrukturálást ugyanakkor igen. Az iskolarendszer most is működik „x” forintból, ugyanez az „x” forint elegendő lesz akkor is, ha a fenntartó változik.  

Más a helyzet a pedagógus életpályamodellel. Azt gondolom, ha a köznevelési törvénnyel csak ezt az egyet sikerült volna elérni, akkor is elégedett lennék, hiszen végre méltó választ adhattunk a közoktatás legégetőbb kérdésére. Az életpályamodell pontosan meghatározza a pedagógusok feladatait, a velük szemben támasztott elvárásaikat, rendezi anyagi kilátásaikat, kiszámítható és biztonságos jövőt teremt számukra. 2013. szeptember 1-jére ütemezett bevezetéséhez valóban szükség lesz pluszforrásra, amelynek előteremtése az egész kormány feladata.

Vagyis a pénzt nem az oktatás területéről kell elvonni?

Direktben semmiképp, de természetesen takarékosságra szükség lesz, mint minden más területen. Számításaink szerint mintegy 40-60 milliárd forintos többletkiadásra kell számítani, mely a 2013-as költségvetést terheli majd.

Lesznek iskolabezárások?

Intézménybezárásokra nem készülünk. Azonban ha egy-egy településen lényegesen csökken a gyerekszám, akkor sor kerülhet összevonásokra, intézmények bezárására. De hangsúlyozom, ez nem cél, hanem az ország demográfiai folyamatainak szomorú következménye. Mindent megteszünk azért, hogy az alsó tagozat valamennyi településen megmaradjon, mi több, ha van rá igény, akkor a korábban bezárt iskolákat újraindítjuk. A felső tagozatoknál inkább történhetnek átalakítások, de ezek mind egyedi döntéseket igényelnek. Nincs elrendelt intézményszám-csökkentés, nincs elrendelt pedagógus létszámcsökkentés, de az iskolarendszernek követnie kell az aktuális gyermeklétszámot.

A pedagógus-társadalom olyannyira elöregedett, hogy mintegy 10 év leforgása alatt egyharmaduk nyugdíjas korba lép. Ezért arra lehet számítani, hogy amennyiben a gyereklétszám továbbra is csökken, akkor ennek követését nem pedagógus elbocsátásokkal, hanem a nyugdíjazások megoldják. Bárcsak arról kellene gondolkodnunk, hogy az országban születő sok gyermeket hogyan helyezzük el az iskolákban, s honnan szerzünk pedagógusokat, akik szépre, jóra tanítják őket. Ezek édes gondok lennének.