Innen nincs tovább – látlelet a vidék fiataljairól

Újra a társadalom alsó peremén élő fiatalokról készített filmet Nagy Dénes rendező, akinek legutóbbi alkotása, a Lágy eső a Cannes-i Filmfesztivált is megjárta. A 30-as évei elején járó filmes komor, metsző pillanatfelvételt készített a kelet-magyarországi falvak népéről, amelynek – mint mondja – nem nagyon van tovább.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. október 08. szabo.daniel

Újra a társadalom alsó peremén élő fiatalokról készített filmet Nagy Dénes rendező, akinek legutóbbi alkotása, a Lágy eső a Cannes-i Filmfesztivált is megjárta. A 30-as évei elején járó filmes komor, metsző pillanatfelvételt készített a kelet-magyarországi falvak népéről, amelynek – mint mondja – nem nagyon van tovább.


 – Miért választ témát egy budapesti, jó családból való rendező rendre az ország legelmaradottabb térségeiből?

– Nincs erre egzakt válaszom. Filmesként az ember témákat keres, én itt, kelet-Magyarországon találtam. Teljesen véletlenül vetődtem erre, viszont szinte azonnal megérintett ez a légkör, így itt „maradtam”.

Nagy Dénes (fotó: Ancsin Gábor)– Divatos ma a társadalom peremén vagy az alatt élőkkel foglalkozni.

– Divatosnak épp nem nevezném, amit annak lehetne mondani az inkább a roma-téma, amit én kifejezetten kerülök.

– Miért?

– Mert nagyon veszélyesnek tartom. Miután könnyű eljutni vele jó fesztiválokra, nagyon sokan használják, és többször rosszul mint jól. Nem állítom, hogy nincsenek ebben a témában őszinte és értékes alkotások, de engem riaszt a lehetséges megközelítések szűkössége: lényegében egyféle megközelítési módja van, kijátszani a „tolerancia-kártyát”. Ezzel pedig nem jutunk mélyebbre a probléma megértéséhez, megoldásáról nem is beszélve.

– Ezek szerint direkt nem szerepel egyetlen roma sem a filmben?

– Lényegében igen. Szerettem volna ugyanis egy általunk sokkal kevésbé ismert perifériáról megmutatni valamit: sajnos kevés szó esik arról a szintén végletesen leszakadt nem roma társadalomról, amely benépesíti a vidék Magyarországát. Sokan azt gondolják, hogy ez nem elég izgalmas, nem elég látványos vagy trendi, szerintem az.

– Általában a leszakadó térségekben élőknek ezek szerint nem közös a problémájuk? Egy roma arc nem helyettesíthető be egy nem roma arccal?

– Véleményem szerint nem, mert noha minkét csoport a magyar társadalom része, mégis nagyon eltérő kulturálisan, más problémákkal küzdenek. Vannak területek biztosan, amelyek fedik egymást, de más ezek jellege.

Nagy Dénes (fotó: Ancsin Gábor)– Ez az a bizonyos „Másik Magyarország”. Mennyire rémisztő ez a közeg?

– Igen is és nem is. Amennyire idegen és félelmetes egy kívülálló számára, annyira szerethető is.

– A film eredetileg Bukta Imre életéről szólt volna, de annál sokkal több lett: a festő bennfentesként van jelen, rajta keresztül kibontakozik egy valóban ismeretlen, anyagi és lelki értelemben is döbbenetesen szegény környezet. Valóban ennyire sötét a magyar vidék vagy hatásvadász a film?

– Egy dokumentumfilm mindig problémára fókuszált, ám ha őszinte akarok lenni, az ottani való élet még sokkal szigorúbb, mint a filmben. A kamera természetesen nem követhet mindent, de rengeteg olyan történetet ismertünk meg a helyiektől, amelyeknek bizony bőven helye lehetett volna.

– Például?

– Az egyik srácnak nyáron elrabolták az édesanyját, prostituáltnak akarták elvinni, úgy tudott megszabadulni, hogy ledöfte a támadóját. Rendőrségre persze nem mentek, mert féltek. De rengeteg lopásról szóló vad történet is volt. Ezen a környéken három doboz cigivel gazdag vagy hónap végén. Ilyenkor ennyi cigarettáért (vagy kávéért, alkoholért) mélyhűtőládát lehet „venni”. Vannak családok, akik hó elején ebbe „fektetik” a pénzüket.

– A film több klasszikus interjú-szituáció sorozata, ezekben nagyon szikárak, lényegre törőek a kérdések, a válaszoknál pedig a kamera kíméletlenül „kivárja” az adott embert. Az együttérzés nem fér bele?

– Vannak elemi erejű, torokszorító pillanatok a forgatások alatt, amikor az ember nem tudja könnyezzen-e vagy mosolyogjon, és persze egyiket sem teheti meg, hiszen azonnal sérülne a dokumentarista műfaj lényege: a teljesen hiteles és nem befolyásolt szereplői megnyilvánulás. Ha én egy kérdés közben részvétemről biztosítom a szereplőt, azzal megelőlegezem a következő válaszát, gyakorlatilag irányítom azokat. Ez nálam nem fér bele.

– De gondolom felkavaró, amikor egy tizenéves lány arról beszél, hogyan hagyták ott a szülei őt és a testvéreit, vagy amikor a művészetről kérdezve L.L. Juniort és Majkát említik…

– Nagyonis. Négyfős stábbal voltunk lent, ezért esténként lehetőségünk volt megpróbálni kibeszélni ezeket az élményeket, amire szükség is volt. Ez az, amit forgatás alatt nem lehet.

Nagy Dénes (fotó: Ancsin Gábor)

– Előfordul, hogy egy-egy szereplővel tartós kapcsolat alakul ki, felhívjátok egymást, követed a további sorsát?

– Nem példa nélküli, de azért ritka. Van olyan szereplő, akihez mondjuk beugranék, ha arra járok éppen, ilyen történt már, és persze nemcsak magánemberként, hanem filmesként is érdekel, mi van velük. Van olyan filmtervem például, hogy valaki sorsát hosszabb ideig követném.

– Ez a film viszonylag fiatal, jól fogadta a kritika, az előző viszont már Cannes-t is megjárta. Vannak ennek pozitív hatásai?

– Nem tudom lefordítható-e ez ennyire egyszerűen, fontos visszajelzés, ez biztos. Az emberben állandóan bizonytalanság van, jó-e amit csinál. Amikor a filmedről beszélnek, rólad beszélnek, a film és a rendezője nem egy elválasztható dolog. Talán furcsa, de számomra egy film fogadtatása eldönti a következő mondjuk fél év érzelmi milyenségét. De amire célzol, hogy könnyebben kapok-e forrást: biztosan segít. Akkor is, ha egyértelmű, hogy minden filmet a nulláról kell kezdeni.

– Egy dokumentumfilm mennyire számít felkészülésnek egy nagyjátékfilmhez?

– Persze, szeretnék nagyjátékfilmet készíteni, de a dokumentumfilmet önmagában is teljes értékűnek tartom. Nagyon érdekel és szeretem a dokumentumfilm és a fikció határán mozgó filmeket. Elsősorban a fiatalok érdekelnek, ebben a filmben is számomra az a leglényegesebb kérdés, milyen jövő vár ezekre a fiatalokra.

Nagy Dénes (fotó: Ancsin Gábor)

– Milyen jövő vár rájuk?

– Rosszabb lesz, ez számomra egyértelmű. Vidéken nincs munka, nincs földművelés, a falu szerepe lényegében megszűnt. Mégis élnek itt emberek sokan, mert „élni itt érdemes” – ahogyan Bukta Imre is megfogalmazza. Ez nagyon nehéz, talán megválaszolhatatlan probléma. Hasonló ahhoz, amikor az ember hosszabb nyugat-európai útról hazajön, és ahogy egyre kopárabb, szürkébb lesz minden, úgy emelkedik a pulzusa, katartikus élményt él át, mert hazajön.

***
Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból
színes, magyar dokumentumfilm, 50 perc, 2013
***
Nagy Dénes- ről bővebben itt.