- Családháló - https://csaladhalo.hu -

Karácsony hajléktalan – de közel sem – elkeseredett szemmel

Jó pár éve volt, amikor félálomban, egyik reggel a rakparton araszoltam az autómmal. Amikor kicsit távolabb pillantottam, szembe jött egy “fejetlen” ember. Nyugodjon meg mindenki, nem a 2017-es év legutolsó horrortörténetét igyekszem leírni, de tény, így volt. Szembe jött. Azonnal felébredtem, és döbbenten néztem az emberre. Amikor mellé értem, láttam, hogy – szerencsére- volt feje, de teljesen behajlott a mellkasára.

Hajléktalan volt. Az élmény meghatározta az egész napomat. Akkor még nem tudtam, hogy sok éves történetünk kezdete az a pillanat.

Aztán még sokszor láttam ott, azon a környéken. Biztos szentimentalizmus, de mindig éreztem, hogy előbb-utóbb megismerem. Az első találkozásunk után néhány évvel jött el ez a pillanat. Sétáltam a parton, és akkor ott volt. Tized másodperc alatt számtalan gondolat cikázott keresztül a fejemen. Odamenjek? Mit mondjak? Hogy fogad, ha megteszem? Elküld? Milyen ember? Akar vajon beszélgetni?

Aztán szinte varázsütésre fogtam magam, és megszólítottam. Mindig is hittem abban, hogy az egyenes beszéd a legcélravezetőbb. Így bemutatkoztam. Először aggódtam miként reagál a közeledésemre – még saját magamon is csodálkoztam- de a második mondat után tudtam, hogy ezt a nagykönyvbe írták.

Először furcsán nézett rám, főleg miután elmondtam neki az első élményemet vele kapcsolatban…gondolta- ezt később vallotta be, már akkor amikor egy ideje ismert-, “na, egy egészen normálisnak kinéző, mégis lökött nőszemély, kell ez nekem”?

Mégis beszélgetni kezdtünk, először csak felületes dolgokról. Aztán, mert éppen akkor is Karácsony volt, az ünnepekről, az utcai létről.

József 15 éve él az utcán. És akármilyen furcsa is, nincs egyedül a világban. Van családja. Vidéken. Vannak gyermekei. Akik – azt mondja- várják otthon. Ő mégis ezt az életmódot választotta. Mint mondja, ott nincs elég hely neki. Itt szabad lehet.

Családháló: Az ünnepeket nem nehéz egyedül tölteni? Nem lenne jobb családi körben?

József: Igazából nem vagyok egyedül. Vannak barátaim, akikkel ilyenkor bármilyen furcsa is, hogy az utcán, de megünnepeljük a Karácsonyt.

…és nem tervezem, hogy elutazok. A gyerekem havonta egyszer meglátogat. Megnézi, hogy vagyok. De nem akarok vele menni, és igazából ő sem akarja, hogy menjek. Nekem ott már nincs helyem.

CSH: Mégis, hol ünnepelnek?

J: Elvonulunk egy aluljáróba, szerzünk fenyőágakat, énekelünk, beszélgetünk. Meghitté varázsoljuk az ünnepet.

CSH: A család tényleg nem hiányzik? Hiszen unokái is vannak.

J: Alig ismerem őket. Tudom, ez furcsán hangzik, de nincs közöm már hozzájuk. Sajnálom persze, de nem gondolok nagyon bele, mert csak fájna. Nem látok most más megoldást, így élek. És már megszoktam. nekem a sorstársaim a családom. Néhányan közülük. Néha úgy érzem jobban össze tudunk fogni, mint a családok. Egymásra vagyunk utalva. Én már volt, hogy megmentettem az életét neki (rámutat a szomszédban ülő hölgyre, aki kedvesen rám mosolyog. Már ismer látásból, 2-3 havonta találkozom Józseffel, néha ő is ott volt), sorsközösségben élünk.

CSH: Nem hiányzik a hagyományos értelemben vett élet?

J: Szabad vagyok. Persze nagyon kemény itt kint az utcán, de mint mindent, ezt is meg lehet szokni. Szeretni is lehet. Nézze, most is jönnek a barátaink. Ünnepelni. Ez fontos pillanat az évben. Mindenkinek óriási szüksége van ezekre az órákra. Ugyanúgy ünneplünk mint bárki más. A gyertya ég, és ha leégett, akkor csak elfújjuk, így (egy könnycseppel a szemében elfújja a gyertyát). Nekem most csak ez maradt.

De nem panaszkodom. Én választottam.

 

Hozzászólások

hozzászólás