Kék szem, magas IQ, zenei érzék rendel!

Klónozott babák, designer-babyk, előre programozott emberi tulajdonságok…vajon milyen etikai kérdéseket vet fel a géndiagnosztika? Erről kérdeztük Dr. Szebik Imre bioetikust, a Semmelweis Egyetem Magatartástudomány Intézetének munkatársát.

– A génterápia azt jelenti, hogy valakit meggyógyítanak azáltal, hogy belenyúlnak a genetikai struktúrájába?

– A génterápia kifejezés kicsit félrevezető, mivel egyenlőre nem bizonyított minden kétséget kizáróan azon eljárások sikeressége, amelyek során beavatkozás történik a szervezet génállományába.

– Jellemzően milyen típusú genetikai beavatkozásokat végeznek ma az orvosok?

– Az úgynevezett szomatikus géntranszfer esetén olyan genetikai beavatkozás történik a betegnél, amely során a genomban végrehajtott változtatás nem öröklődik tovább az utódokra. Ebben az esetben alapvetően nem vetődik fel elvi jellegű etikai probléma. Ugyanakkor  a csírasejtes – azaz az ondósejtet, a petesejtet vagy a megtermékenyített petesejtet érintő – beavatkozás esetén a genetikai változtatás öröklődik, éppen emiatt moratórium érvényes minden olyan műveletre amely a következő generációkat érinti.

– A moratórium ellenére elképzelhető, hogy illegálisan folynak olyan kísérletek, amelyek során befolyásolják például a születendő baba nemét?

– Illegális kísérletekről általában nehéz pontos információt szerezni, de társadalmainkban a nem szerinti szelekció működik a gyakorlatban, akár abortusz formájában, akár csecsemőgyilkosság formájában. Jogilag egyébként egyedül akkor törvényes a nem megválasztása, ha a szülőknek valamilyen nemhez kötött betegségük van.

Dr. Szebik Imre
 

– És az elméletben reális, hogy a jövőben a szülők eldönthetik, milyen fizikai, lelki, szellemi tulajdonságokkal bírjanak születendő gyermekeik?

– Az egyik legtöbbet emlegetett veszélye a mesterséges megtermékenyítéshez kapcsolódó genetikai diagnosztikának az ún. designer babák születésének lehetősége. A szemszínért felelős gént már megtalálták és előbb-utóbb biztosan felfedezik az intelligenciához köthető géneket is. De vajon hol a határ? Élettel összeegyeztethetetlen betegségek esetében kevéssé kérdéses az esetleges abortusz, illetve mesterséges megtermékenyítés kapcsán történő szelekció etikai megítélése, de ha ez a lehetőség elterjed, akkor legközelebb már az emlőrákért felelős gént hordozó embriókat, magzatokat akarjuk “kiszűrni”megváltoztatni, aztán a rossz látásét, és ki tudja, hol fogunk megállni?

– Ha belenyúlunk az emberi genomba, az akár beláthatatlan következményekkkel is járhat, hiszen az esetleges hibák tovább öröklődhetnek…

– Valóban, hiszen az emberi genom rendkívül komplex rendszer: ha egy kis pontnál beavatkozunk, az az egész hálóra kihat és még nem ismerjük az egész működését annyira, hogy meg tudjuk jósolni, mi fog történni. Szomatikus terápia során tudjuk rövid- és középtávon tesztelni a beavatkozás hatásait, a csírasejtek esetén azonban sokkal nagyobb felelősségről van szó, hiszen ezek a hatások sok generáción keresztül érvényesülhetnek.

– Ön szerint hol van az a pont, amikor már valóban Istent játszunk?

– Nem hiszem, hogy előre viszi a vitát, ha a genetikai beavatkozásokat isteninek minősítjük, hiszen tulajdonképpen minden egyes orvosi beavatkozás a természet rendjébe szól bele, s például egy életmentő szívátültetés esetén is nagyon nagyhatású beavatkozást végzünk, ami alapvetően megváltoztatja a kezelt beteg életét. Ugyanakkor fennáll annak is a veszélye, hogy az etikai nehézségek mellett felszínesen továbblépjünk, többen például úgy gondolják, kötelezőnek kellene lennie az abortusznak abban az esetben, ha valakinek a magzatáról kiderül, hogy Down-kóros, ha pedig mégsem teszi, akkor magára vessen és ne várjon segítséget. Az effajta társadalmi nyomás nem segíti az amúgy is igen nehéz helyzetben lévő lévő szülők döntését.

– Elméletileg milyen előnyei lehetnek a genetikai képességfokozásnak, vagyis annak, amikor a génállományba annak érdekében avatkoznak bele, hogy valaki jobb, előnyösebb tulajdonságokkal, képességekkel rendelkezzen?

– A képességfokozás, vagy enhancement például élesebb látást adhatna egy pilótának, egy sebésznek, egy autóvezetőnek. Vannak olyan képességek, amelyek a köz javára hasznosíthatók. Kérdés, hogy milyen áron és kik részesüljenek ebben, de önmagában nem kizárólag negatív lehet ez a fajta beavatkozás.

– Egyre szélesebb körben elfogadott, hogy meddő pároknál valamelyik fél traumája, félelme blokkolhatja a termékenységet, azaz a lelki sérülés fizikai szinten manifesztálódik. Vajon ilyen esetben nem lenne sokkal humánusabb megtalálni és feloldani a blokkot, mint mesterséges beültetésekkel, hormonkezelésekkel, petevezetékátfúvásokkal sokkolni a nő szervezetét?

– A meddőségnek lehetnek biológiai/fiziológiai okai, de egyre több olyan esetről tudunk, amelynek vagy nem tudjuk az alapját, vagy egyértelműen pszichés tényezők állnak a háttérben. Klasszikus példa, amikor egy nő sokévnyi próbálkozás után sem tud természetes úton teherbe esni, ezért örökbefogadnak egy gyereket a férjével, és amint megérkezik az új családtag, a nő gyakorlatilag azonnal várandós lesz. A mesterséges megtermékenyítést (IVF) végző intézmények komoly bevételre tesznek szert a beavatkozások folytán, így nem igazán motiváltak a pszichés háttér időigényes és körülményes feltárásában. Pedig a mesterséges megtermékenyítés számos sokkoló szövődménnyel járhat, és természetesen nagyobb a kockázata, mint egy természetes terhességnek mind a szülőanyára, mind a magzatára vonatkozóan. Igaz, ha másképp nem megy, adott esetben az IVF megoldást jelenthet, de nagyon fontos feltenni a kérdést: valóban megtettünk mindent a fogantatás érdekében?

– Ön azt írja Az emberi génterápia etikai kérdései című tanulmányában, hogy “sosem lesz a csírasejtes kutatásból eredő haszon akkora, mint amekkora veszélyt egy nem szándékolt, de meserségesen létrehozott és egész életre szóló súlyos betegség, vagy fogyatékosság kozkázata jelent.”

– Amikor ezt írtam, arra gondoltam, hogy más annak az etikai megközelítése, amikor létezik már egy biztonságos beavatkozás, és megint más annak az útnak az erkölcsi megítélése, amíg eljutunk eddig. Amikor emberi magzatokon kell kísérleteznünk – márpedig a csírasejtes bevatkozások biztonságossá tételéig ezt kellene tennünk – addig sajnos elkerülhetetlen lesz, hogy fejlődési rendelleneségekkel szülessenek csecsemők. Vajon megér ennyit a csírasejtes beavatkozás? A csírasejtes géntranszfer esetében ezen túlmenően aligha lehet megítélni a hosszútávú következményeket. Ahogy Benjamin Freedman bioetikus mondta, nem csak az a baj, hogy sokmindent nem tudunk, hanem sok esetben azt sem tudjuk, mit nem tudunk.