Lajtai Kati: “Kár lenne nem hallgatni a megérzéseinkre!”

Kisfia megszületése előtti utolsó interjú Lajtai Katival, a Crystal zenekar egykori énekesnőjével. A népszerű Budapest Voices, a’capella kórusból és a TV2 Kismenők című műsorának zsűrijéből is ismert előadót babavárásról, a gyerekvállalás ideális időpontjáról, anyaszerepről, szülés utáni újratervezésről kérdeztük. Az interjúból az is kiderül, hogy milyen meglepetéssel készül születendő kisfiának.

Nyílik a kávézó ajtaja, és ezúttal a kedves mosolyt egy gömbölyű pocak előzi meg. Lajtai Kati, énekesnő a szülés előtti utolsó pillanatokban van. Amikor a legtöbben már levegőt is alig kapunk, embert meg pláne nem akarunk látni, ő a tőle megszokott vidámsággal, üdeséggel érkezik az interjúra. “Itt is vagyok! “- mondja könnyedén és hirtelen eltűnnek sarkok, élek a kávézóban, minden gömbölyű.

Mindennapos kismama vagy, szó szerint bármelyik pillanatban megszülethet a kisfiad, hogy vagy mostanság?

Lajtai Kati: Köszönöm, jól. A hidegfrontot imádom, nagyon jól jött. A babát ugyan meg se hatotta, én viszont megkönnyebbültem. Érezhetően kétszer annyi energiám lett most, hogy kicsit kellemesebb az idő. Mindent végigvittem, amit kellett még az aktívabb időszakban, most viszont már tartalékolok az erőmmel. Minden napra elég egy program, egy kimozdulás.

Aggódós, utánaolvasós kismama vagy, vagy próbálsz inkább a megérzéseidre hallgatni?

LK: Lehet, hogy aggódós anyuka leszek, de most egyelőre inkább kíváncsiság van bennem. Természetesen utánaolvastam a terhesség alatt, hogy mit lehet, mit nem, igyekeztem figyelni magamra, eljártam kismama tornára. Mindent, amiről úgy éreztem, hogy jót tesz nekünk, azt csináltam. A szülés témája is nagyon érdekelt – készülgettem testileg, szellemileg, lelkileg. Igazából várom nagyon. Azt mondanám, hogy csak az a bizonyos minimális természetes aggódás van most bennem.

Nem titok, hogy 38 évesen leszel édesanya, szerinted van olyan, hogy ideális időpont a gyerekvállalásra?

LK: Biztos, hogy mindenféle szempontból lehet találni egy-egy ideálisnak mondható időpillanatot. Biológiai szempontból is van ideális, személyiség érettségi, párkapcsolati vagy akár anyagi szempontból is vannak tökéletesnek tűnő feltételek, de ez mind-mind kicsit különálló szempontrendszer és a sors általában nem igazodik ezekhez. Az ember életében egyszer csak jön a pillanat, és akkor ezeket összegyúrva valahogy mérlegel. Az én koromban már akár érthető is lehetett volna a görcsös akarás, az időből kifutás pánikja, de inkább a reményteli és minél nyugodtabb várakozást választottam, és mindenek előtt egy természetesen kialakuló és megerősödő párkapcsolatot.

Ez az életfilozófia egyfajta tudatosságot tükröz. Te mennyire tartod magad tudatosnak akár a magánéletben, akár a karriered szempontjából? Mindig is tudtad például, hogy énekesnő leszel?

LK: Tervezgetős vagyok inkább, tervezni szeretek kisebb és nagyobb léptékben is. Ebből a szempontból jellemző rám a tudatosság, másrészről viszont nagyon sok szerencsés körülmény is alakítja az életemet. A zenei pálya felé tudatosan a középiskolában kezdtem elindulni, az iskolaválasztásaim, beleértve például a szentesi gimnáziumot mindig is nagyon célirányosak voltak. Ugyanakkor azt mondhatom, hogy a zenei karrieremben mindig szerencsésen sodorta mellém az embereket az élet. Kasza Tibivel például osztálytársak voltunk a gimiben, amiből aztán kinőtte magát egy szakmai kapcsolat is, így alakult a Crystal. A mostani a’ cappella kórus, ahol énekelek, a Budapest Voices pedig úgy indult, hogy a régi iskolám, a Kőbányai Könnyűzenei Stúdió egyik tanárának, a kórus vezetőjének, Warnusz Zsuzsának én is eszébe jutottam, mint régi tanítvány, mikor elkezdte összeválogatni a csapat tagjait.

Ha már Budapest Voices, május 20-án volt az utolsó élő fellépésed a zenekarral, milyen érzés volt babával a színpadra állni?

LK: Eleinte nem volt semmi különbség, ezen a koncerten viszont már bekészítettünk egy bárszéket biztonsági okokból, ha esetleg leülnék, de fizikailag jól bírtam. Azt hiszem egész jól számoltuk ki, hogy meddig legyek még aktív a kórusban. A vicces élmények nem is koncertek közben értek, hanem a próbákon. A dalok, amiket játszunk a kórussal magyar underground, rock dalok feldolgozásai 12 hangra és 1 dobosra. Ezeknek a számoknak bizony van egy feszessége, egy tempója, ami éneklés közben átjárja az embert. Amikor énekeled ezt a tempót és közben azt érzed, hogy bent a hasadban meg egészen más tempóra jönnek a mozdulatok, rúgások, na az egy viccesen érdekes fizikai élmény.

Énekelsz koncerteken kívül is a kisfiadnak, van olyan dal, amit szeretnél, ha felismerne, amire emlékezne?

LK: A Budapest Voices révén, meg egyébként is őt már most természetes módon veszi körül a zene, ahogy gyerekként egyébként engem is. Édesapám jazz, rock imádó volt, így nálunk Halász Judit mellett például a Pink Floyd vagy Chick Corea is rengeteget szólt. A saját természetes zenei közegemet biztos, hogy én is át fogom adni a fiamnak, persze a kedvenc gyerkőcös dalok is velünk lesznek (Gryllus Vilmos dalok, a Bóbita, az Altató, a Vuk, stb.) Igazából Csajkovszkij, Mozart és Brahms altatóival is megismerkedtem az elmúlt hónapokban, de lehet, hogy egész más lesz a favorit.

Az interjú még nem ért véget. Olvassa tovább az Imami oldalán!

(Az interjút Vági-Tóth Lilla, a fotókat Szigetvári Sára készítette.)