- Családháló - https://csaladhalo.hu -

„Minden sikeres személy mögött egy tökéletes társ áll” – Interjú Semsei Rudolffal és Dobay Eszterrel

Hogyan ismerkedtetek meg?
DE: Szerelmünk meglehetősen kalandosan indult. Megismerkedésünkkor 16 és 18 évesek voltunk, a Kertészeti Egyetemen, egy koncerten találkoztunk először, de akkor még Rudi barátja udvarolt nekem. Aztán volt egy közös motorbalesetünk, és talán ennek is köszönhető, hogy lángra lobbant a szerelem kettőnk között. 2001-ben házasodtunk össze, négy csodaszép gyermekünk született: négy különböző test, négy különböző lélek. Az első születése után már azt hittük, mindent tudunk a gyereknevelésről, és az azzal járó gondokról, majd minden egyes testvér érkezése után kiderült, hogy az addig bevált gyakorlatot elfelejthetjük, és új módszereket kell alkalmaznunk. Gyermekeink olyannyira hasonlítanak apjukra, hogy egyszer a játszótéren odajött hozzám egy ismeretlen anyuka és egy bocsánatkérés után az iránt érdeklődött: „ezek Semsei gyerekek, ugye?”
Ha mindannyian apjuk domináns génjeit örökölték, akkor most öt kis és nagy Semseivel élsz együtt, szó (név) szerint és átvitt értelemben is. Mi tetszett meg Rudiban, hogy sikerült a közös barát mellől elcsábítania téged?
DE: Rudiék családját már azelőtt ismertem, hogy egy pár lettünk. Amolyan olaszos nagycsalád volt: anyukája és apukája is mindig pörgött, van két húga, volt két kutyájuk és öt macskájuk, és mindig zajlott az élet náluk. Rudi is mindig pörög, ez tetszett meg benne.
A lánykérés is ilyen olaszos volt?
DE: A lánykérésben nem volt semmi különleges…
SR: Dehogynem, én annak éreztem! Épp az Eszter születésnapján volt, 2000-ben. Két különböző méretű kulcskarikát beletettem egy nagyon szép dobozba, és melléírtam, hogy mi lenne, ha ezt a két karikát bearanyoznánk.
DE: A pontos dátumra én már nem emlékszem, de tényleg így volt, kedves gesztus volt…
SR: Amire azt mondtad, mikor odaadtam, hogy nem tudod…
DE: Nem azt mondtam, hogy nem tudom, hanem azt, hogy igen, de még nem tudom, mikor…
SR: Én nem így emlékszem rá.  Kértél egy hét gondolkodási időt. Egy férfinak ez felér egy nemmel, hiszen ilyenkor azt várná az ember, hogy azonnal a nyakába boruljanak…
A temperamentumotok különbsége ezek szerint már akkor egyértelmű volt…
DE: Valóban, de a helyzet azért kicsit bonyolultabb volt, és a válasz azért sem volt könnyű, mert az édesanyám egy évvel korábban halt meg, és nekem tényleg hirtelen jött a lánykérés. De természetesen örömmel mondtam igent, és egy hét gondolkodási idő után időpontot is.
A cikk itt folytatódik! [1]
Fotó: Földházi Árpád

Hozzászólások

hozzászólás