Nevettető prüntyögés – interjú a Barátok közt egykori Orsijával

Gyermekelőadásokkal tért vissza a színpadra a Barátok közt című sorozat egykori „Orsija”. Lóránt Krisztina nyolc év sorozat-szereplés után kissé „megcsömörlött”, jó időre vissza is vonult , mostanra azonban kipihente magát: gyerekeket nevettet a Dumaszínházban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. február 28. szabo.daniel

Gyermekelőadásokkal tért vissza a színpadra a Barátok közt című sorozat egykori „Orsija”. Lóránt Krisztina nyolc év sorozat-szereplés után kissé „megcsömörlött”, jó időre vissza is vonult , mostanra azonban kipihente magát: gyerekeket nevettet a Dumaszínházban.


– Két éve azt lehetett Önről hallani, hogy „remete” lett.

– A „remete” talán túlzás, de tény, hogy elvonultam kissé, kikapcsolásra, pihenésre volt szükségem.

– Mi fárasztotta így el, a sorozat?

– Amikor az ember olvassa a hírekben, hogy XY visszavonul, eltűnik, hajlamos allűrnek tekinteni. Én a saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen kiégettnek, kimerültnek, fásultnak lenni. Valóban nem éreztem magamban energiát a munkára, ezért pihentem. Megtehettem szerencsére, hogy utaztam, kikapcsolódtam, ami nagyon jót tett. Biztos vannak, akikkel ez sosem történik meg, de velem igen. Egy ember életében a válság sosem egy komponensű. Nálam is szakmai, magánéleti és az ezekkel együtt járó lelki válság okozta.

– Amikor a szünet mellett döntött, nem volt hiányérzete?

– Érdekes módon nem. Amikor Orsolya szerepét kiírták a Barátok köztből, nem az volt az első reakcióm, hogy rohantam más után nézni, hanem inkább azt éreztem, hogy végre valamiféle váltás következik. Mondhatom: örültem ennek. Persze később arra is rájöttem, hogy ha az embernek van egy szakmája, az azért komolyan determinálja. Nem úgy működik, hogy holnaptól elmegyek mondjuk péknek, nem hiszem, hogy odaengednének „roncsolni” a sütijeiket (nevet). Mindenesetre nagyon kellett a szünet, sok dologban változtattam az életemen, így sikerült regenerálódnom.

– Visszatért, de más területre. Most gyerekeket nevettet. Valamikor innen indult a pályája is.

– Így van. Egy színész barátnőmmel akkoriban – 1997 körül – csináltunk egy Drámai Nevelési Színházi Társulást (DNS). Mindketten gyerekszínházban, az egykori Arany János Színházban kezdtünk (a mai Új Színház), és szerettük volna, ha ez a szakmai és belső indíttatás nem veszne el. Sok nemzetközi projektben vettünk részt, szerettük csinálni.

– Az élete aztán más irányt vett.

– Igen, beindult a bulvár-karrier, ezzel párhuzamosan pedig természetesen háttérbe szorult minden más, hiszen ez óriási terhelés. Egyre kevésbé tudunk a DNS-munkákra koncentrálni, aztán hosszabb szünet következett.

– Most újrakezdték.

– Az ötlet már nagyjából két évvel ezelőtt felmerült. Régi jó barátommal, Sáfár Zoltánnal (Safi) kezdtünk el foglalkozni a gondolattal. Ő a Dumaszínház vezetője, de szeretett volna „hagyományos” színházat is csinálni, vagyis találkoztak az elképzeléseink. Miután a Dumaszínházas előadások este vannak, jól passzoltak a mi délelőtti, gyerekeknek szóló műsoraink.

– Túl is vannak az első előadáson, látszik már, hogy működőképes lesz-e?

– Nem hiszem, hogy egy hétvége után mérleget lehetne vonni, minden új dolgot „be kell vezetni”, egyébként pedig cseppet sem sikerült rosszul és elég sokan eljöttek.

– Jó érzés volt újra színpadon lenni?

– Több mint két éve nem játszottam, hihetetlen jó érzés volt, igazán lélekemelő élmény. Van a színészetnek egy különleges varázsa, amit az ember hajlamos úgy gondolni, el tud engedni, de esetemben is kiderült, ez nem ennyire egyszerű.

– És kap egyéb munkákat is?

– Bulvárszínésznőként megszoktam, hogy tárt karokkal várnak mindenhol, mostanában sokszor szembesülök azzal, hogy már nem annyira, bizony előfordul, hogy nemet mondanak. Ez nem szegi a kedvem, jól ismerem ezt a világot.

– Ön is mond nemet?

– Igen, sokkal könnyebben, mint korábban, de mindez nem azt jelenti, hogy nem tetszene vagy lenézném a bulvár-életet. Megjegyzem, szeretnek jó nagyokat rúgni egy sorozatszínészbe, élcelődni rajta, pedig ez kőkemény munka, amihez bizony nagyon jó és elkötelezett szakembernek kell lenni. Semmivel sem számoltam le, nagyon nyitott vagyok, szerettem a Barátok köztben dolgozni, rendkívül biztonságot adott, és szakmailag is kihívás volt.

– Gyerekszínházban nem hátrány a bulvárszínésznői múlt?

– Nem hinném, hogy ismernének, felismernének, hisz a mai hat évesek nemigen nézik, nézték a Barátok köztöt. Manósapkában, vicces ruhában én magam sem ismerek magamra, nemhogy a gyerekek. Amúgy szerintem egyáltalán nem hátrány.

– Az előadás hogy épül fel?

– A Kőbéka valójában „gegek” gyűjteménye, kolléganőmmel, Aranyos Nikivel együtt két clown – ként  (jelentése: bohóc, vicces figura a szerk.) játszunk a versekkel. Ennyi, de ennél nem kell több a nevetéshez.

– Nehéz a mai gyerekeket megnevettetni?

– Erre nem tudom a választ, de én felnőtteket nem tudok nevettetni, a gyerekekhez értek, vagyis ez számomra könnyű. A gyereket egyszerű hangutánzással, egy prüntyögéssel is meg lehet nevettetni. Biztos lehet ezt is rosszul csinálni, de azt gondolom, ebben mi jók vagyunk. Különösen a partnerem. Ha lenne Oscar ebben a műfajban, biztosan megkapná. Szerencsére viszont nincs, így velem dolgozik, nem valami óriási sztárral. (nevet)

– Meddig terveznek?

– A Dumaszínház remekül szervez, ezzel nekünk szerencsére nem kell foglalkozni. Egyelőre egy évadra tervezünk, de reméljük lesz folytatás. Mi egy amolyan kis „kockacukor”-színház vagyunk, ahová kevés ember fér be, ám annál édesebben érezheti magát.

Részletek itt.