Titok, szégyen, fájadalom – öröklődő traumák a családban II. rész

“Minden férfi ugyanazt akarja”. Egy ilyen mondat, egy sokszor hallott vélemény sémákat, belénk égő viselkedésformákat alakíthat ki. Orosz Katalin klinikai szakpszichológussal, transzperszonális terapeutával interjúnk második részében arról beszélgettünk, milyen következményekkel járnak az otthonról hozott, látott minták, és hogyan lehet változtatni ezeken?

– Mi a véleménye a mostanában olyan népszerű Hellinger-féle családállításról?  

– Hellinger fontos összefüggést ismert fel, amely alapvető jelentőségű. A saját eszközeivel segíti a mai korban a családi kapcsolatok tudatosítását, ami döntően befolyásolja mindennapi választásainkat, életvitelünket és érzéseinket. Arra azonban vigyázni kell, hogy jól képzett családállítót válasszunk. További segítséget nyújthat, ha a felbukkant felismeréseket érzelmileg is feldolgozzuk, akár egy szakember közreműködésével.

– Sokszor mondjuk kamaszkorban, hogy teljesen máshogy fogjuk csinálni, mint a szüleink, aztán később, a házasságban, párkapcsolatban létrehozzuk ugyanazt a helyzetet…

– Én ebben nem is a párválasztást hangsúlyoznám, hanem a kommunikációs sémákat, a megoldási módokat. Ha egy kislány például egész gyerekkorában azt a mondatot hallja a nagymamájától, az édesanyjától, hogy “Minden férfi ugyanazt akarja”, az majdnem biztos, hogy elindít egy sémát nála. És amíg nem vizsgálja felül, miért cselekszik, nem tudja majd feloldani a problémát sem.  Egy másik tipikus példa, amikor a férfi negyvenévesen azt mondja, hogy “lám, mégis rendes ember lett belőlem, apámnak igaza volt, verve jó a gyerek!” és ezzel felmenti magát, mert ő is verte, veri a gyerekeit. Holott egyáltalán nem verve jó a gyerek, csak neki nem volt más eszköze a nevelésre és ideológiailag bemagyarázza magának ezt a szörnyűséget. Az ilyen, gyermekkorban hallott, látott sémák, mondatok, minták sokszor önbeteljesítő jóslatokká válnak, amelyekből nagyon nehéz kilépni.

– Mi lenne a jó megoldás?

– Elgondolkodni a beidegződött dolgokon, felülvizsgálni azokat. “Mit mondott az én apám? Hogy az asszonyok mind lusták? Hát lusta volt az én anyám? Dehogy volt! Lehet, hogy nem volt igaza az apámnak?” Egy páciensem rájött, hogy az apja azért volt hivatásos katona, mert szorongott és el tudott bújni az egyenruha mögé. Amikor ezt felismerte, azt kérdezte magától: “Lehet, hogy azért nem voltam képes 30 évig egyetlen párkapcsolatra sem, mert azt tanultam, hogy minden férfi ilyen és én nem akarok ilyet?” Ez a nő elgondolkozott azon, amit addig tudattalanul ismételt.  Most 37 éves, remek párkapcsolata van, menyasszony és tervezik a babát.

– Sokan azt mondják, áldozatok, meghurcolta őket az élet, megverte őket a sors, miközben nem látják, hogy tudnának változtani…

– A változás lehetőségét kívülről mindig sokkal könnyebb látni. Láthatatlanul kötnek minket gúzsba kialakult, megkövült elképzeléseink. Egy csecsemő nem tud még “rossz” lenni, csak például ha egyedül érzi magát, sírni kezd. Ha a szülő mindent jobban tud, a babát “rossznak” tekinti, megbélyegzi ebben a helyzetben. Nincs kapcsolata a gyerekkel, csak a saját fejében levő elképzelésnek enged. Az eredmény pedig az, hogy elindult a gyerek azon a sínen, hogy majd magát alkalmatlannak lássa a szabad döntésekre…

– Sokszor számolnak be arról elsőszülött gyerekek, hogy nekik sokkal nehezebb volt, mint utánuk született testvéreiknek. Igaz, hogy első gyereknek nem könnyű lenni?

– Igaz, mert az első gyerek születésekor a szülők még tele vannak ellentmondásokkal, túlságosan “jól” akarják csinálni a baba körül a dolgokat, nincs még tapasztalatuk. Gyakran félnek, szoronganak, és nem mernek őszintén, bátran dönteni. Márpedig a szorongástól sok szülő, főleg az édesanyák nem látják magát a gyereket, annak valódi igényeit, lényét. Eközben a gyerek próbál kapcsolatot teremteni, de az anya túl gyakorlatlan, nincs mellette segítség, vagy nem fogadja azt el. Hihetetlen, de gyakran hallok olyat, hogy sír a gyerek, az anya pedig, ahelyett hogy felvenné és ringatná egy kicsit a babát, odarohan az internethez, hogy megoldást találjon. Elképesztő, milyen függőségekben élnek emberek! És szép lassan kiüresedik a kapcsolatunk, mert nem beszélgetünk a gyerekeinkkel. Ha a gyerek minden áldott nap azt mondja, hogy semmi nem történt vele az iskolában, akkor a szülő egészen biztosan elszúrt valamit, mert normális esetben a gyerek alig várja, hogy mesélhessen magáról. És mire a szülő észbekap, már nehéz helyre hozni a kapcsolatot.

– Melyek a legjellemzőbb érzelmek, amelyek a transzgenerációs konfliktusokban megjelenhetnek?

– Az első az elfojtott harag, vagyis az a hitrendszer, hogy nem szabad kimutatni a dühöt, és mindig mindenkinek meg kell felelni. A második az, amikor az elfojtott szégyen végigvonul a generációkon. A szégyen egyértelmű stresszhelyzet, tabu, titok, ami a család számára nehézséget jelent. Bizonyított tény, hogy a stressz következtében lelassul az agyműködés, a gondolkodás. Éppen ezért nagyon fontos lenne beszélni arról, mi a titok, mi a tabu, és lazítani. Tipikus példa, hogy  az apa egy kicsit félrelép, miközben az anya le van kötve a két-három gyerekkel otthon. Évekkel később valaki megtalál a családból egy kis levelet, amiből kiderül, hogy van még egy gyerek egy másik nőtől. Megjelenik a szégyen, de egy olyan családban, ahol erről lehet beszélni, pár év múlva továbblépnek ezen az érzésen, felveszik a kapcsolatot a féltestvérrel, és a szégyen eltűnik.

– És mi történik rossz esetben?
 
– Rossz esetben rossz dolgok történnek: boldogtalanság, szorongás, betegség – csak ki kell nyitni egy kórházi osztály ajtaját, és meg lehet nézni, mit okoz az elfojtás…