“Váláskor a gyerek saját magát hibáztatja”

Minden gyerek számára nagy fájdalmat és szomorúságot jelent, amikor szüleik úgy döntenek, különválva folytatják életüket. Mi zajlik le ilyenkor a gyerekekben és milyen az “ideális” válás? Kugler Gyöngyi klinikai szakpszichológust, gyermekpszichológust, igazságügyi szakértőt kérdeztük.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. november 28. Gyarmati Orsolya

Minden gyerek számára nagy fájdalmat és szomorúságot jelent, amikor szüleik úgy döntenek, különválva folytatják életüket. Mi zajlik le ilyenkor a gyerekekben és milyen az “ideális” válás?Kugler Gyöngyi klinikai szakpszichológust, gyermekpszichológust, igazságügyi szakértőt kérdeztük.


Kugler Gyöngyi az ELTE angol-magyar szakjain szerzett diplomát, s ezt követően lett pszichológus. A (gyermek-)klinikusi diploma mellett megszerezte az individuálpszichológus-terapeuta majd a pszichodráma-vezető végzettségeket. Hosszú ideje dolgozik az igazságügyben is: bíróságok, gyámhivatalok és rendőri szervek megbízására végez szakértői vizsgálatokat, de családi mediátorként is tud segíteni a hozzá fordulóknak.

– Hogyan hat egy gyermekre, ha a szülei elválnak?

– Húsz éve dolgozom igazságügyi szakértőként, így számos válás esetében kellett már szakvéleményt készítenem bírósági felkérésre. Az a tapasztalatom, hogy a szülők konfliktusai, a megromlott viszony, a felborult családi élet miatt ezek a gyerekek lelkileg nagyon komolyan sérülnek.

– Mit él át, mit tapasztalhat a gyerek a szülők megromlott viszonya kapcsán?

– Ez attól függ, hogy milyen mély a konfliktus a szülők között, tudtak-e a feszültségekkel terhes időszak során időt szakítani rá, átélt-e veszekedéseket, netán szemtanúja volt-e fizikai bántalmazásnak, és ha igen, mennyi időn keresztül. Ha az ilyen helyzetek elfajulnak, a gyerek súlyosan traumatizálódik, s mindenképpen pszichológus segítségére van szüksége.  

– Mi zajlik ilyenkor a gyermek lelkében?

– Még az enyhébb esetekben is jellemző, hogy a gyerek saját magát hibáztatja – minél kisebb, annál inkább. Egy 3-5-7 éves gyerek nem azt gondolja, hogy “a buta felnőttek bántják egymást, és nem látják el a szülői feladatokat”, hanem azt, hogy “én is az oka vagyok, én is hibás vagyok, azért, hogy a szüleim elválnak.” A terápia során abban kell őt megerősíteni, hogy egyrészt apa és anya házasságának valóban vége, a gyereket ugyanis – kb. 7 éves korig – mágikus gondolkodásmód jellemzi, ami azt jelenti, hogy hiába költözött el pl. apa, attól ő még úgy gondolja, hogy ez csak egy átmeneti állapot és előbb-utóbb ismét együtt fog élni a család. Másrészt tudatosítani kell benne, hogy ő nem tehet semmiről, nem ő a hibás és mindkét szülőjét joga van ugyanúgy szeretni, ahogy eddig is. Ha mindez sikerül, lezajlik a gyászmunka, és ha a válás is megtörtént, a gyerekek nagyon gyorsan tudnak alkalmazkodni egy új, kialakult rendhez.

– Meg lehet győzni egy gyereket arról, hogy nem miatta mentek szét a szülei?

– Valójában a megingott önbizalmát kell visszaállítani, mert a válás mindenképpen egy természetes gyászreakciót vált ki belőle – haragot, szomorúságot. Ezeket akkor is átéli a gyerek, ha a szülők viszonylag jól kezelik a válást.

– A legtöbbször azonban nem ez a jellemző…

– Sajnos nagyon sokszor látok olyan eseteket, amikor az egyik szülő vagy maga mellé állítja érzelmileg, vagy kimondottan a másik szülő ellen neveli a gyereket. Ez a két jelenség gyakran együtt jár. A válás során a szülők is átesnek egy krízisen. Normális esetben más felnőttekkel osztják meg a problémájukat, fájdalmukat, haragjukat, de gyakran tapasztalom, hogy ehelyett inkább a gyerekekükbe kapaszkodnak, és ez nagy hiba, hiszen a gyerek ezáltal kénytelen szülői feladatokat ellátni, neki kell az apukát, vagy az anyukát vigasztalnia, erősnek lennie, ami borzasztó terhet jelent a számára: a saját szülője szülejévé válik, és ez hátráltatja, veszélyezteti a fejlődését. Tudatos manipulálást is gyakran tapasztalok. Amikor egy gyerek azt mondja, hogy “apa nem ad nekünk pénzt”, “apa elveszi az autónkat”, “anya gonosz”, akkor nyilvánvaló, hogy a szülőtől hallott mondatokat szajkózza.

– Ilyenkor egy gyerek azonosul azzal a szülővel, akinek a szavait ismétli, vagy csupán meg akar neki felelni, és ezért mondogatja, amit hallott?

– Egy ilyen helyzet ambivalens érzéseket kelt a gyerekben, ami mindkét szülővel való kapcsolatát megzavarja. Tegyük fel, hogy a gyerek az anyjával él, az apja elköltözött, és az anyja azt mondogatja neki, hogy apa gonosz. Eközben a gyerek jól érzi magát az apjával töltött napokon. Ilyenkor a gyerekben kialakul egy negatív apakép, amivel ő ugyanúgy azonosul, mint azzal a pozitív élménnyel, amit az apjánál töltött idő alatt tapasztal, és ez zavart, ellentmondást okoz benne, mert miközben szereti az anyját, elkezd rá haragudni, mert érzi, hogy el akarja távolítani őt az apjától.

– Milyen tünetek jelentkezhetnek egy ilyen helyzetben lévő gyereknél?

Depresszív jellegűek: a gyerek szótlanná válik, bezár, mimikátlan, nem tükröződnek érzelmek sem a beszédén, sem az arcán, de ugyanígy megjelenhet agresszió is akár a társakkal, akár a szülőkkel szemben. Felléphet hasfájás, fejfájás, ürítési zavar, esetleg tanulási nehézségek is.

– Milyen lenne az “ideális” válás?

Angliában és az Egyesült Államokban vannak úgynevezett válásközpontok, ahol ingyenes pszichológiai, jogi, pénzügyi szolgáltatásokkal segítik a válni kívánó házaspárokat, s ha megszületett a megállapodás a felek között, egy papír aláírása elég a váláshoz. Nálunk is van már hasonló kezdeményezés, amely szerint, ha a férj és a feleség meg tud egyezni, elegendő lenne közjegyző előtt aláírni a papírokat. Csakhogy a gyakorlatban a válásokat nagyon megnehezítik az évekig húzódó gyerekelhelyezési és vagyoni perek, amelyek alatt a gyerek folyamatosan sérül, hiszen csak akkor tudja elgyászolni a szülei szétválását, ha már minden eldöntött és kialakult egy új helyzet, ennek hiányában azonban csak tovább nyomasztja őt a szülők konfliktusa és a bizonytalanság. A legjobb persze az lenne, ha a válások gyorsan lezajlanának, sikerülne minél békésebben megegyezni és emellett a gyerekre is jutna idő és figyelem.