Zoé, a mosolygós mazsola

Nemrég indult sorozatunkban fiatal apukákat szólaltatunk meg. Egyikük sem celeb, híres ember vagy népszerű sportoló. Átlagos, dolgozó emberek, akik őszintén vallanak az apaság érzéséről. Hihetetlen élményekről és megpróbáltatásokról. Ezúttal Vida Gábor ügyfélkapcsolati igazgatót kérdeztük.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. szeptember 05. bencze.aron

Nemrég indult sorozatunkban fiatal apukákat szólaltatunk meg. Egyikük sem celeb, híres ember vagy népszerű sportoló. Átlagos, dolgozó emberek, akik őszintén vallanak az apaság érzéséről. Hihetetlen élményekről és megpróbáltatásokról. Ezúttal Vida Gábor ügyfélkapcsolati igazgatót kérdeztük.


– Számodra mindig is evidencia volt, hogy fiad lesz, akivel együtt fociztok és kosaraztok majd. Mire gondoltál, mikor kiderült: lányod születik?

– Már egészen kicsi gyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy fiam lesz. Ennek pedig igazán egyszerű a magyarázata: azt gondoltam, hogy egy fiúval számos közös élményünk lehetne, olyan “igazi apás dolgok”. Nagyszerű közös programok: tanítani ziccert dobni, kapura rúgni és még sok olyan élmény, amit együtt jó megélni. Amikor megmutatta magát és kiderült, hogy, kislányunk lesz, úgy hittem, hogy ezeket a vágyakat nem valósíthatom meg. A feleségem nagyon elkeseredett, amikor azt érezte rajtam, hogy csalódott vagyok. A bennem lévő érzéseket meg kellett beszélnünk, mert egyfajta félelem tört rám, hogy nem fogok majd megfelelni apukaként az elvárásoknak. Őszintén tartottam attól, hogy nem tudok a kislányom számára élményeket adni és nehezen tudok majd vele együtt játszani. Szerencsére minden félelmem teljesen alaptalan volt, és mára már kiderült, hogy hihetetlen sok élménye lehet egy apának a lányával.

– „Zoé életre kelt!” – ezzel az felkiálltással tudattad az ismerősökkel, hogy megszületett a lányod. Fel tudod idézni a születésének a főbb pillanatait…?

– Nagyon vártam, hogy világra jöjjön és végre megpillanthassam. Édesanyja több, mint 10 órán keresztül vajúdott vele, de a kisasszony nem nagyon akarta elhagyni a biztonságot nyújtó anyaméhet, végül a nem akarásnak császármetszés lett a vége. A műtét alatt kint várakoztam a folyosón és mikor törölközőbe csavarva láttam meg először, csak néztem, hogy: – „ki ez a kis mazsola?”. Az első gondolatom az volt, hogy megváltozott az addigi életem – “Zoé életre kelt!” és innentől kezdve minden más lesz, mint eddig volt. Hiába voltam már fent több, mint egy napja mégis azon voltam, hogy minél hamarabb láthassam újra… Mikor lemosdatták egy gyönyörű kislány fogadott. Felvettem ezt a pillanatot és még mai napig is meghatódom azon, ahogy először rám nézett.

– Zoé Adéllal mi volt az első közös élményetek?

– Az anyukájával már az elején megbeszéltük, hogy heti egy alkalommal kimenőt kaphat, amikor kizárólag én vigyázok a kislányra. Ez nemcsak neki volt kikapcsolódási lehetőség, de én is nagyon igényeltem az ilyen délutánokat, mert azt vallom, a közös élmények szükségesek egy kiegyensúlyozott szülő-gyerek kapcsolathoz. Mikor Odett először elment otthonról, szinte abban a pillanatban Zoé bekakilt. Életem első tisztába tevése nem volt kis feladat, de azért nagy nehezen megbirkóztam vele, azonban tíz percen belül ismételt. Kínomban már azt hittem, hogy ez egy megrendezett helyzet és a feleségem mindjárt kiugrik a szekrényből a kamerával a kezében. A “nagy” problémák rendbetétele után utólag jöttem rá, hogy büszke lehetek magamra, mert a kihívásoknak megfeleltem, képes vagyok önállóan is ellátni a kislányom.

– Feleséged halála után úgy fogalmaztál, „egyedül erre képtelen leszel”. Mégis sikerült felnőni a feladathoz és megoldani a mindennapokat. Mire volt szükség hozzá?

– Zoé Adél még csak tizenegy hónapos volt, mikor elvesztettük Odettet. Betegsége utolsó hónapjaiban sajnos már nekem kellett megoldani minden problémát. És bár folyamat volt, mégsem volt benne tudatosság. A sors úgy hozta: fel kellett nőnöm a feladathoz. Ezért is örülök, hogy voltak azok a közös délutánok, mert megvolt az az alap, amire tudtam építkezni. Természetesen az anyai szeretetet, a gondoskodást, a becéző szavak és bújásokat nem tudtam pótolni, de megpróbáltam. Ehhez gyakorlatilag mindenről le kellett mondanom. Reggel 8 este 8 között egy folyamatos felügyeletet igényelt Zoé, és az éjszakák sem olyan könnyűek. Emlékszem, egyszer télen, krupposan köhögött fel és éjsgzaka kettőre odáig jutottunk, hogy alig kapott levegőt. Szerencsére volt egy gyerekorvos, akit fel tudtam hívni, így tanácsának megfelelően egy órán át sétáltam vele az erkélyen hogy lemenjen a torkáról a duzzanat.  Nyilván minden betegség és baleset az első esetben okoz riadalmat, utána már építkezhetünk a tapasztalatból. Azonban az elsőt egyedül megélni nem könnyű.

– Arcra ragasztott matricák, áruház polcára felrakott Zoé – így hirtelen ez a két fotó villan be. Zoéval éled át a második gyermekkorod?

– Abszolút. Tudatosan készültem a gyerekvállalásra, és bevallom, azért is, hogy ismét megélhessem azokat az élményeket, amiket gyerekkoromban átéltem a bátyámmal. Emellett a tanításban és a nevelésben rejlő lehetőségeket is szerettem volna minél jobban kiaknázni. Rengeteg energiát fektetek ebbe, de azért olykor belefér egy kis huncutkodás is. Sokszor heccelem, amit persze elsősorban még csak én élvezek, egyelőre!

 – A „nem” kifejezést próbálod törölni a szótárból, mikor Zoéval vagy. Milyen megfontolás alapján?

Személyiségemből fakadóan elég liberálisan kezelem az embereket. Minden esetben megpróbálom elmagyarázni egyes döntéseim miértjét és értelmét, nem pedig kategorikus tiltásokat közölni. Zoé esetében is próbálok alternatívákat ajánlani, ha pedig valamit nem engedek, akkor megmagyarázom, miért nem teheti. Valamikor ez nehezebben megy, hiszen nem ritkán feszegeti a határokat, de megéri a küzdelem. Például a lakásban semmit sem rendeztünk át csak azért, hogy extrán gyerekbarát legyen a környezet, de mára megtanulta, milyen dolgokhoz nem nyúlhat hozzá, és el is kerüli azokat.

– Időközben megismerted Diát, akivel már egy párt alkottok. Sikerült a két lánynak megbarátkoznia egymással?

– Az első találkozáskor Zoé még nem tudott beszélni, számára az elejétől fogva az anya szerepét töltötte be az életében. Dia igyekezett felvállalni azokat a nehézségeket, ami az anyasággal jár. Ez az ő szemszögéből hatalmas áldozat, hiszen még 9 hónapnyi felkészülési ideje sem volt erre a feladatra. Szinte az egyik napról a másikra a maximumot kellett nyújtania egy gyermek felnevelésében. Zoé ebből fakadóan az anyukájaként tekint rá, de természetesen idővel fokozatosan szeretnénk benne építeni Odett képét is. Rengeteg fotó és videó készült, így minden adott lesz ahhoz, hogy édesanyja emléke se halványodjon el.

– Szerinted azért lesz kivel meccsekre járni a közeljövőben?

– Dia amióta velünk van, Zoé Adél is sokkal jobban kinyílt, vidám, boldog és kiegyensúlyozott. Sokat beszélgettünk az újabb gyerekvállalásról, hiszen ahhoz, hogy valóban teljes családot tudjunk alkotni, közös gyermekre is szükségünk van. Hogy fiú lesz-e? Ennek ismételten nagyon drukkolok, de most már egészen biztosan nem fogok kétségbe esni, ha újabb kislánnyal bővül a család.