Mintegy 100 ezer család vette igénybe eddig a Családok Otthonteremtési Kedvezményét

A családvédelmi akciótervről beszélt és a családszervezetek munkáját méltatta az EMMI helyettes államtitkára szombaton Budapesten.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
CSOK
2019. március 02. Székely Attila

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

„A kormány családpolitikája kilenc éve kiszámítható és következetes, segíti és ösztönzi a gyermekvállalást, amihez megfelelő alapot jelentett a devizaadósság terheitől való megszabadulás és a munkahelyekre építő gazdaságpolitika”– mondta dr. Sölch Gellért a Családháló díjak átadásán.

A stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében a miniszterelnök által februárban bejelentett hétpontos családvédelmi akciótervről beszélt. Elmondta, hogy az intézkedések célja egyértelmű: Magyarország a bevándorlás helyett a családokat támogatja.

 

Százezren már igénybe vették

A kormány képviselője kiemelte, hogy a CSOK kibővítése, a négy gyermeket felnevelő anyák adókedvezménye, a bölcsődei férőhelyek bővítése, valamint a további intézkedések sok fiatalnak hozhat kedvet a családalapításhoz és a gyermekvállaláshoz.

Hangsúlyozta, hogy a kormány eddig, többek között munkaadói járulékkedvezményekkel valamint a gyed extrával segítette azokat a szülőket, akik gyermekvállalás és gyermeknevelés után szeretnének visszatérni a munka világába.

dr. Sölch Gellért elmondta, hogy a Családok Otthonteremtési Kedvezményét eddig 100 ezer család vette igénybe ingatlanvásárláshoz, a kétgyerekesek adókedvezménye pedig 2019-re a duplájára nőtt.

dr. Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára köszönti a Családháló díjazottjait az átadási ceremónián 2019. március 2-án.

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

A családszervezetek tevékenysége létfontosságú

Sölch Gellért példaként említette, hogy a családszervezetek állhatatos munkájának eredményeként ma már egyre természetesebb, ha egy munkahely családbarát, a Családháló jóvoltából pedig egyre több értékes családtörténet ismerhető meg.

Az EMMI helyettes államtitkára szombaton 16 intézménynek és szakembernek adta át a Családháló díjakat Budapesten. A Benczúr Házban megrendezett díjátadón kitüntették az év szülészetét; óvodáját; általános iskoláját; mini, családi, munkahelyi és klasszikus bölcsődéjét, továbbá az év kórházi és házi gyermekorvosát, védőnőjét, óvónőjét és bölcsődei kisgyermeknevelőjét.

 

Borítókép: dr. Sölch Gellért, az EMMI helyettes államtitkára beszédet mond a 2018. évi Családháló díjátadón a Benczúr Ház Dísztermében 2019. március 2-án.

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán