A gyerek és a Kaszás

A halál az a tabu bizonyos családokban, amiről nagyon nehéz érthetően beszélni egy gyerekkel. Egyrészt, mert nem akarunk hazudni neki, de fájdalmat sem akarunk okozni, és érezzük azt is, hogy nem tudná teljességében felfogni, mi is az a halál.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. szeptember 11. szabo.daniel

A halál az a tabu bizonyos családokban, amiről nagyon nehéz érthetően beszélni egy gyerekkel. Egyrészt, mert nem akarunk hazudni neki, de fájdalmat sem akarunk okozni, és érezzük azt is, hogy nem tudná teljességében felfogni, mi is az a halál.


Valóban: a gyermek szellemi érése folyamán mindig máshogy értelmezi, sőt éli meg a halál fogalmát. Mindez az élethelyzetükből, az ezekben a helyzetekben legfőbb prioritásokból adódik, vagyis ami a gyerek életének a középpontjában van, az határozza meg a halálról alkotott képét is. Az alábbiakban Dr. Tilman Habermas német egyetemi professzor és a 2006-ban elhunyt neves pszichológus Hans-Peter Rosemaier tanulmánya alapján szedtük pontokba, mikor mit ért meg egy gyerek hozzávetőlegesen a halálból.

A kisgyermeki halálkép
Egészen az időállandóság kialakulásáig (amíg megérti, hogy mit jelent „holnap”, „majd hétvégén”, „nyáron, a szülinapodon” stb.) a kisgyereknek minden elválás egy halál, és minden halál egy elválás. Ha anya kimegy a szobából, anya megszűnt, „meghalt”. Aki pedig meghalt, egyenértékű azzal, aki nincs itt, így kisgyermekkorban nem nagyon van esélyünk megvilágítani, mi is az a halál, hiszen épp a leglényegesebbet, a dolog tartósságát nem képes felfogni a gyermek.

A halál visszafordítható
Később, óvódás korban, vagy ahogy finomodik az időérzet, a gyereknél az lesz a középpontban, hogy a halott illető nem úgy működik, mint annak előtte (értelemszerűen csak a közeli ismerősök halálát érdemes tárgyalni e témában). Azt gondolja, aki meghalt, például csak alszik, vagy elment messzire, de majd felébred, majd visszajön.

A halál egy betegség
A kisiskolás gyerek már tudja, hogy a halál az elmúlással egyenértékű, és ezt általában veszteségként, rosszként élik meg. De nem csupán a veszteség-érzés dominál ilyenkor, hanem a tudatos félelem attól, hogy valaki meghaljon: a halált büntetésként is felfoghatják, vagy valamilyen betegségként, a lényeg az ok-okozati összefüggések tisztán látása. Ebben a korban jellemző az is, hogy megszemélyesítik a halált, legyen annak egy angyal, vagy akár egy kaszás a jelképe.

A tudatos halál
A felsősök már „ijesztően” reális képet alkotnak a halálról, de egyéb éppen ekkoriban kialakuló lelki folyamatok miatt „bőkezűbbek” lesznek a tulajdon életükkel, mint az egészséges. Például ekkor már a saját haláluk elfogadható, ha valamilyen jó célért teszik, ha feláldozhatják magukat valakiért vagy valamiért. 12-13 éves kortól a halál ténye már úgy magyarázható, mint egy felnőttnek, szem előtt tartva, hogy a serdülők fantáziája ki fogja színezni a hallottakat, és ha elégtelen vagy túl zagyva információkat osztunk csak meg, akkor a saját esze szerint fogja majd fel, és olyan halálképet gyárt magának, ami lehet, messze áll a valóságtól.

Akármilyen korban szembesülünk is annak a felelősségével, hogy gyermekünknek a halál fogalmát kell elmagyaráznunk, mindig tartsuk szem előtt, hogy a gyerek tanulni akar, és azzal, ha hazudunk neki, nem megmentjük őt, hanem elfedjük a szemét. Nem kell a legmélyebb következményig és fájón taglalni a megváltoztathatatlant, de őszintén, és kérdésekre készen kell a témához állnunk, mindig a gyerek éppeni szintjéhez mérve a magyarázatot.