„A legtudományosabb szülés a legkevesebb technikai beavatkozással jár”

Bő pamutszoknyát hord, hosszú lobonca rendezetlen fonatban, jógázik és biokaján él – a legtöbb ember így képzeli el a nőt, aki kórház helyett az otthonszülést választja. De mi van akkor, ha egyetemet végzett orvos házaspár dönt a háborítatlan szülés mellett?

Alice Dreger humán és bioetika professzor, aki számtalan publikációt adott közre a The New York Times, a The Wall Street Journal, és a The Washington Post hasábjain. Férje belgyógyász szakorvos, ám ők ketten mégis úgy döntöttek, hogy bába segítségével hozzák világra gyermeküket. Mint mondják, szerintük ugyanis a legtudományosabb szülés a legkevesebb technikai beavatkozással jár.

A professzornő a The Atlantic hasábjain beszélt arról, miért bízott meg jobban a bábában, mint szülészorvosában. Véleménye szerint ugyanis a tudomány és a technológia összezavarja az orvosokat és a betegeket is. Mivel manapság már számtalan technikai vívmány áll rendelkezésre, egyre többet is használunk. Pedig valójában, ha megnézzük a statisztikákat, azt láthatjuk, hogy számos technológiai beavatkozás növeli a kockázatokat. Ezt azonban a szülő nők nem tudják, csupán a szülészorvosok.

Paradox módon a kórházi szülést választó nők ugyanarra vágynak, mint akik az otthonszülést választják: az anya és a magzat számára is biztonságos világrajövetelt. De azt úgy tűnik, senki nem árulja el nekik, mi is az oda vezető legjobb út. Ha a barátom rámtukmál egy fél üveg bort, rásütöm, hogy veszélyezteti az egészségemet, míg egy szülészorvos, aki szükségtelen és kockázatos eljárásokat javasol, valóságos hősnek van kikiáltva – véli Alice Dreger.

„Amikor terhes voltam és a társammal a tudományos szakirodalmat bújtuk, a következőket állapítottuk meg a kockázatok minimumra csökkentésével kapcsolatban: sétáljak sokat a terhesség alatt, és a szülés során is, mert ez csökkenti a vajúdási időt és a fájdalmat.  A terhesség alatt rendszeresen ellenőrizzék a súlyomat, a vizeletemet, a vérnyomásomat, és a hasam növekedését, de kerüljem a vaginális vizsgálatokat. Ne tegyem ki a magzatot ultrahangos vizsgálatnak, ha a terhesség alacsony rizikókategóriában marad, mert ezek nem valószínű, hogy bármilyen módon javítanák saját vagy a magzatom egészségét. Ezzel szemben további – magasabb kockázattartalmú – vizsgálatokhoz vezethetnek.

Az elérhető legjobb kutatásokra hagyatkozva úgy döntöttünk (problémamentes) terhességem utolsó fázisában, hogy sem szülésmegindításra, sem vágásra, sem a magzati szívhang figyelemmel kísérésére nem lesz szükség a vajúdás alatt, mint ahogyan fájdalomcsillapítókra sem, legkevésbé pedig császármetszésre. Guggoló helyzetben szerettem volna szülni méghozzá egy megbízható dúla segítségével – egy olyan szakember mellett, aki professzionális módon segít és beszél hozzám a szülés közben.

Más szóval, ha a terhesség alatt nem lépett fel semmilyen kockázati tényező, akkor a szülés orvosilag érdektelen folyamat és a biztonság fokozása érdekében nagyjából úgy kéne szülni, mint nagyanyáink tették: egy csomó tapasztalt nő támogatásával, akik vigyáznak rá, hogy minden rendben menjen, miközben a munka oroszlánrészét én végzem. Az egyetlen különbség annyi, hogy ma már időről időre fel lehet tenni a magzati szív ellenőrzésére szolgáló készüléket. Szülészorvosom és „csapata” világossá tette, hogy számukra meglehetősen kényelmetlen ez a fajta “régi vágású” szülés, így továbbálltunk.

Végül egy modern felfogású bába mellett kötöttünk ki. És a szülésem pontosan olyan lett, amilyennek előre leírtam: igen, fájt de a dúlám és a bábám előre felkészített rá, hogy ez a speciális fájdalom nem okoz kárt így szükségtelen tőle félnem. A végén egy technológiai beavatkozásra szükség volt, mert meconium volt a magzatvízben, így a gyerek légcsövét szülés után kitisztították, hogy ne kapjon tüdőgyulladást.”

S hogy miért van az, bő egy évtizeddel később, egyre több bizonyítékkal a kezünkben az alacsony kockázatot hordozó szülések veszélytelenségével kapcsolatban még mindig félünk az orvostudomány helyett a természetre bízni magunkat? – teszi fel a kérdést a cikk írója, hozzátéve, hogy az Egyesült Államokban még mindig nem történtek előrelépések ezügyben. A választ Libby Bogdan-Lovis dúla adja meg, aki szerint fő probléma, hogy a szülés úgy ivódott bele az emberek képzeletébe, mint valami veszélyes, kockázatos esemény, amely megfelelő kontroll nélkül nem végződhet jól.

Szerinte a hivatalok hozzáállása is hozzájárul a problémához: „Az amerikai biztosítótársaságok az intézményi szülést támogatják az otthonszüléssel szemben, így csak az orvost fizetik, s a kórházi szülésznőt. Az egészségügyi rendszer kockázatkezelési megközelítése is csak azokat támogatja, akik bizonyítani tudják, hogy minden tőlük telhetőt megtettek a beavatkozás szempontjából.”