A siker titka – Pál Feri atya előadása

A feleség elsózza a levest, és ahogy a férj megízleli, megjegyzés tesz, „ejha, micsoda mini tenger került ide az asztalra”, mire a nő, elkezd sírni, vagy kirohan a fürdőszobába, garázsba, kamrába, magára zárja az ajtót. Mert azt, hogy „ez a leves sós”, magára veszi, a személyére vonatkozó üzenetnek, nem tudja őket szétválasztani. Ilyen helyzet volt jellemző a csökkent értékűség-szégyen sémára.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. február 11. bencze.aron

A feleség elsózza a levest, és ahogy a férj megízleli, megjegyzés tesz, „ejha, micsoda mini tenger került ide az asztalra”, mire a nő, elkezd sírni, vagy kirohan a fürdőszobába, garázsba, kamrába, magára zárja az ajtót. Mert azt, hogy „ez a leves sós”, magára veszi, a személyére vonatkozó üzenetnek, nem tudja őket szétválasztani. Ilyen helyzet volt jellemző a csökkent értékűség-szégyen sémára.


A kudarcra ítéltség séma abban különbözik ettől, hogy elsősorban a teljesítményre vonatkozik, nem a személyére. Mindenre amit valaki kifelé képes megjeleníteni, alkotni vagy nem alkotni, csinálni vagy nem csinálni, létrehozni, elérni. Különböztessük meg még az alkalmatlanság sémától, aminek az volt a lényege, hogy nem érzem magam képesnek a legalapvetőbb dolgokra: hogy fenntartsam magam, megéljek, hétköznapi életvitelt folytassak. Ezért függenem kell valakitől. Itt azonban nem erről van szó, az illető nagyonis alkalmas lehet az élet vitelére, sőt, érdekes módon, akár még sikeres is lehet, akár föl sem merül benne, hogy ne tudná magát eltartani vagy eredményeket elérni. Ám problémája van azzal, hogy ez mennyire tartós, mennyire szól az ő belső alkalmasságáról.

Harc az idővel

Nézzük meg, mi az a három szokásos cselekvési mód, ami akkor történik meg, amikor a séma uralma alatt vagyunk.

1.: Ha követem a séma logikáját, akkor bénázok. Nem is annyira teszem oda magam, mert minek? Úgysem fog sikerülni, ezért amolyan félgőzzel csinálom. Végül persze önbeteljesítő jóslatként igazolódik. Mert nem szánok pl. annyi időt egy tevékenységre, amennyi kell hozzá. Ebből a témából lehetne phd-t, giga-kutatásokat írni, míg végül lesz belőle egyetlen mondat: érdemes a dolgokra annyi időt szánni, amennyi kell hozzájuk. Ha ez evidens lenne, nem kellene róla beszélni, de szó sincs róla, hogy az emberek többsége szem előtt tartaná ezt az egyszerű gondolatot. Ezért lehet azt látni, hogy miután vagy nem is tervezek időt egy feladat elvégzésére, vagy kevesebbet a kelleténél – állandó feszültségben élek. Saját magam hozok létre helyzeteket, sokszor nem tudatosan, amik aztán olyan stresszhelyzeteket teremtenek, amire nem tudok megfelelően válaszolni. Végül ez a folyamat megerősíti a séma köré épült hiedelmeimet és a valóság álruháját ölti. „Na ugye, hát tudtam én, hogy képtelen vagyok rá! Most százhuszonhetedszer sem tudtam megcsinálni.”

A 2. cselekvési mód, ha próbálom a sémából fakadó helyzeteket elkerülni. Tehát pl. olyan munkát választok, amiben semmi kihívás nincs, mert azt viszonylag kevesebb eséllyel tudom elszúrni. Van egy diplomám, de mosogatok. Ráadásul olyan helyen, ahol lassan is lehet. Esetleg ha a padlót kigumírozom, akkor ha elejtem, nem is törik össze. És akkor szép komótosan, óránkánt négy tányér, semmi kockázat – így tulajdonképpen a séma uralma kevésbé érezhető, csak nagyon boldogtalan vagyok. Nem szeretném átélni, hogy kudarc ér, a munka vagy a sport világában, valahol ahol versengés van. Sőt az is lehet, hogy ebből életfilozófiát alkotok: együttműködés,… megértés,… türelem. Mindent puhán, bársonyosan, finoman.

A 3. lehetőség a túlkompenzálás, ebben az esetben megpróbálhatok erőnek erejével teljesíteni, eredményeket elérni. Látszólag, az ilyen emberek elérhetnek komoly eredményeket. A kérdés az, hogy mit élnek meg belül? Hiába van valakinek sikere, teljesítménye, őbenne van egy belső szorongás, hogy bármikor bukhat, kudarcot szenvedhet. A véletlenek összejátszása, hogy ez neki sikerült, de egyáltalán nem szól róla. Ezért hát folyamatosan retteg, hogy mikor zuhan majd a semmibe. Szorongással teljesít és magában azt mondja: én sokkal tehetségtelenebb vagyok mint ti, hogy most ez sikerült, csak annak köszönhető, hogy szorgalmasabb vagyok. Reggeltől estig dolgozom, hogy valahogy szinten legyek, nem tudom, meddig fogom ezt bírni. És attól fél, hogy bármikor kiderülhet, hogy ő valójában tehetségtelen.

Jól-lét és célkitűzések

Egy éve kb. beszéltünk a jól-lét öt alapeleméről: pozitív érzések és érzelmek; elmélyültség; az élet értelmének megtalálása; kölcsönös, „egymásra számíthatunk” emberi kapcsolatok; az életem valamiféle gyümölcsözése. Egyik a másikkal nem helyettesíthető. Vajon mi a célkitűzések és a jól-lét összefüggése hosszútávon? Ha a szükségleteinket összefüggésbe tudjuk hozni az életcéljainkkal. Ez művészet ám, mert egyrészt fel kell ismernem a szükségleteimet. Azoknak nyilván megvan egy sajátos hierarchiája, de Maslow is már elismerte idős korára, hogy nem mindig működik az, hogy a legalapvetőbb szükséglet az életben maradás, hiszen akkor hogyan értelmezzük a hősöket?

A szükségleteim formálják az önazonosságomat, amin keresztül eljutok a legmélyebb vágyaimhoz és ezekhez tudok igazán jó életcélokat kapcsolni. Még a halálon túlmutatókat is…