A tudatalattink “ludas” a párválasztásban

Döntéseinket jobban befolyásolják az érzelmeink mint az értelmünk. A társválasztás alapvető motívumai is tudattalanok – mondta a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fórumán tartott előadásában Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. október 30. szabo.daniel

Döntéseinket jobban befolyásolják az érzelmeink mint az értelmünk. A társválasztás alapvető motívumai is tudattalanok – mondta a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fórumán tartott előadásában Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember.


Egy test, egy lélek – az elköteleződés nehézségei, párkapcsolati problémák megoldási lehetőségei. E címmel tartotta előadását az ismert katolikus szónok.

Gondolatmorzsák:

Az életre szóló “elköteleződés” dimenziói:

-személyes

-etikai (pl. hűség)

-strukturális (együtt lakás, pénzügyek)

Elköteleződni nehéz, de érdemes munkálkodni rajta, hiszen pozitív hatásai megsegítik a pár- és egyéb kapcsolatainkat. Megtanulunk felelősséget vállalni, megbocsátani, alkalmazkodni, a veszteségekben kitartani.

Egy párkapcsolatban, melyet természetesen konfliktusok szegélyeznek, nagyon fontos az elköteleződés erősítése, annak hiányában ugyanis hajlamosak vagyunk krízishelyzetben rossz megoldást választani. A dolog azért kulcsfontosságú, mert kapcsolataink stabilitása a konfliktuskezelésünkön múlik.

Az elköteleződés legfontosabb feltétele az “érzelmi összetartozás”. Ez röviden annyit jelent, hogy akkor is szeretem a másik felet, ha szükségleteimet nem képes kielégíteni. A kapcsolatom egy másik emberrel több mint én és ő, hiszen maga a kapcsolat egy külön dimenzió, melyet külön ráfordítással kell ápolnom.

Az érzelmi összetartozás megélése nélkül az ember nehezen képes kötődni valakihez. Kutatások szerint az emberek mintegy fele képtelen “biztonságosan kötődni”, ami megmérgezi, megmérgezheti a kapcsolatait.

A kötődés kialakulásának nehézsége abban áll, hogy a családokban gyengül a kötődés fontossága. Egy fél éves kisbabának nem bölcsire, egy 2 és fél évesnek nem ovira, hanem a családjára van szüksége. Itt képes megtanulni kötődni. Társadalmi összefogásra lenne szükség ahhoz, hogy a családok megtanulhassanak biztonságosan kötődni.