A világon először szült egy nő szívátültetés után

Az orvostudomány történetében először fordult elő, hogy egy nő szívátültetést követően, mesterséges megtermékenyítés révén gyereket hozott a világra.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. január 31. szabo.daniel

Az orvostudomány történetében először fordult elő, hogy egy nő szívátültetést követően, mesterséges megtermékenyítés révén gyereket hozott a világra.


A 39 éves argentin Juliana Finondo, aki 13 évvel ezelőtt kapott új szívet és sokféle gyógyszert szed, január 15-én szülte meg gyermekét, egy kislányt, aki az Emilia nevet kapta – közölte Gustavo Leguizamon, a Buenos Aires-i Cemic Klinika orvosa.

A kilökődésgátló gyógyszerek, amelyeket egy páciensnek szívátültetésután szednie kell, meggátolják a “friss” sejtek létrejöttét, ezáltal a terhességet is. Juliana Finondo számos vizsgálaton esett át kizárandó annak lehetőségét, hogy a mesterséges megtermékenyítés miatt károsodjon a donorszerve.

A kockázat azonban így is “nagy” volt – mondta a nő kardiológusa. A művi megtermékenyítés azonban már első próbálkozásra sikeres volt.
“Egyáltalán nem féltem, kétségtelenül optimista vagyok” – mondta visszatekintve Juliana Finondo.