Amikor hormonok csatáznak bennünk

21. hét, harc a bennünk dúló hormonokkal... Az egyetlen, ami halálosan idegesít saját magam vagyok. Olyan érzelmi hullámvasúton ülök, hogy sokszor én sem értem, miért hisztizem, de nem bírom abbahagyni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. május 16. czefernek.lena

21. hét, harc a bennünk dúló hormonokkal… Az egyetlen, ami halálosan idegesít saját magam vagyok. Olyan érzelmi hullámvasúton ülök, hogy sokszor én sem értem, miért hisztizem, de nem bírom abbahagyni.


Bogyóval, a 21 hetes pocaklakóval annyira egyszerű az élet, hogy néha már-már elszégyellem magam. Mindenki mondja, hogy biztos nagyon nehéz most nekem, mert nő a hasam, elnehezül a testem, kevesebb az energiám, közben egy örökmozgó másfél éves is magának követel. De nem. Illetve a másfél éves persze magának követel, a nagyszülők szerint túlságosan is anyás, hiszen ha ott vagyunk, vagy az apjához vagy hozzám húz elsősorban. Szerintem nincs ezzel baj, szerintük van. S kimondva, kimondatlanul reménykednek abban, hogy majd Bogyóka más lesz, jobban ,,bitorolhatják”, idomíthatják. Hiszen a nagyot már úgyis elrontottam, mivel nem igazán beszél, még pelenkás, nem sorolja fel a színeket és még számolni sem tud. Ellenben szépen, magabiztosan jár, mindenhova felmászik, lenyűgöző a logikája és a memóriája és gyönyörűen eszik egyre önállóbban kanállal és villával egyaránt.

Hogy Bogyó mennyire lesz más vagy éppen hasonló, nem tudom. Egyelőre elképzelni sem merem, hogyan hangolom majd össze a napirendjüket, mit kezdek a két gyerekkel, amikor esténként egyedül kell fürdetnem, fektetnem, mert az apjuk alszik. De más is megoldotta, én is meg fogom. Sőt, több ismerősöm három gyerekkel lavírozik. A másik ,,véglet’ az egy gyerek, a két csemetés szülők valahogy ritkaságszámba mennek.