Apának lenni a legnagyobb boldogság

Sokat beszélnek a kismamák érzelmi változásairól, de kevesebb szó esik a férfiakról. Pedig őket is megérinti a kilenc hónap. Vili mesél.

Szendrényi Vili és Martina terhességgel töltött kilenc hónapját nehezítette az a tény, hogy Vilit sokszor Angliába szólította a munkája.
– Persze nagyon sokszor sajnáltam, hogy kimaradok dolgokból, de szerencsére az internetes lehetőségek, a videokamera ma már kicsit csökkenteni tudja a távolságokat – meséli Vili.
– Nekem Martina pocakja jelentette a “terhességet”, a fizikai változás segített belehelyezkedni a szituációba. Ahogy nőttön-nőtt, úgy éreztem egyre tisztábban, hogy átalakulnak az érzelmeim. Amikor hazajöttem, mindannyiszor meglepődtem Martina változásain, pedig kintlétem alatt többször is kiutazott hozzám.
    
A vizsgálatokra szívesen elkísértem, de az ultrahangot már nem bírtam. Az első komolyabb genetikai ultrahangnál annyira izgultam, hogy minden rendben legyen, hogy nagyon erős rosszullét fogott el a rendelőben, le kellett ülnöm. Sajnos kicsi korom óta kerülöm az orvosi helyzeteket, ezért Martina nem is forszírozta a jelenlétemet a vizsgálatokon, bármi másban viszont szívesen, örömmel segítettem neki. A kelengyelistát is együtt írtuk, és Angliában is tökéletesen eligazodtam a kicsi kocsicipők és kabátkák között. Mindezek miatt nálunk például nem igazán jött szóba az apás szülés, bár annak ellenére, hogy ennyire megviselnek ezek a dolgok, ha Martina arra kér, vállaltam volna.