Az első gyerekem után is lehetek meddő?

Mi is az a meddőség, és hogyan érinthet családos embereket?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Babavárás előtt
2018. október 28. ratkotunde.hu

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a ratkotunde.hu segítségére.

Mi is az a meddőség, és hogyan érinthet családos embereket?

A meddőség orvosi értelemben nem egészen azt jelenti, mint a köznyelvi használatban. Ha az utcán találkozunk ezzel a kifejezéssel, akkor arra gondolunk, hogy olyan emberekre mondják ezt, akiknek nem lehet gyerekük. Ez azonban messze nem így van.

A meddőség egy olyan állapot, mely azt jelenti, hogy az adott pár egy éve, vagy régebben próbálkozik családalapítással, és ez természetes úton nem sikerül. E mögött állhat betegség, vagy egyszerűen csak a szervezet tápanyagraktárainak kimerülése, de fontos tudni, hogy az esetek nagy részében nem jelent végleges diagnózist, vagyis a párnak igenis lehet gyereke, csak ehhez segítségre van szüksége.

A meddőség kifejezés sohasem kerül elő akkor, ha olyan emberekről van szó, akiknek már van gyermeke. Ez persze logikus, ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy előfordul, méghozzá nem is ritkán, hogy a testvér érkezése nem sikerül egy éven belül, természetes úton, hiába próbálkozik a pár. Ilyenkor már nem beszélhetünk meddőségről, hiszen gyermeket szült a nő, és termékeny a férfi is, ennek ellenére a probléma nagyon is valós!

Mi lehet az akadály?

Minden szervezet más, így általánosítani nem lehet. Betegségek sajnos szinte bármikor kialakulhatnak, de ha ezzel nem is kell számolni, a kimerültséggel biztosan!

Amikor már van egy lurkó a családban, akkor bizony az élet gyökeresen megváltozik. Sokszor nincs idő enni, a munka utána maradék energiát szívesebben szánjuk a gyerekünkre, mint magunkra, így a sport, az egészséges étkezés elmarad. Ez pedig a szervezetünkre is rányomja bélyegét. Tény, hogy az egészséges életmód fenntartása nem egyszerű, hát még ha egy gyerek után is rohangálhat az ember. Arról már nem is beszélve, hogy sokszor az étkezés nem is fedezi a tápanyagszükségletünket, hiszen az ételek beltartalma jelentősen csökkent az elmúlt 50 évben.

Ratkó Tünde a ratkotunde.hu-nak elmondta, hogy a várandósság kialakulása és annak kihordása a szervezet számára hatalma kihívás. Egy új élet létrehozása és táplálása, majd a szülés és a szoptatás hihetetlen mennyiségű plusz energiát, vitamin, nyomelemet és ásványi anyagot követel, amit ha nem tudunk biztosítani a szervezetünk számára, akkor a testvér érkezésének vajmi kevés esélye marad.

Pótlás?

Igen, az egyik legfontosabb feladat, hogy pótoljuk a szervezetünk raktárkészleteit. A nem megfelelő táplálkozás és a mozgáshiány ugyanis ezeket üríti le, és amíg nem töltjük fel őket, addig kicsi az esélyünk a család bővítésére. Erre remek megoldást kínálhatnaka várandós készítmények, ha olyat választunk, mely valóban a szervezet felkészítésében segít, nem csak drága vizeletet eredményez azzal, hogy a bevitt anyagokat egyszerűen kipisiljük, azok nem szívódnak fel.

A választásnál ügyeljünk arra, hogy komplex készítményt válaszunk, hiszen az egyes anyagok segítik mások felszívódását. Fontos, hogy a készítményben szereplő anyagok biológiailag aktív formában, szerves kötésben (-citrát, -glükonát) legyenek jelen, hiszen így a felszívódásuk aránya akár 80%-kal is jobb lehet!

Mindemellett az is nagyon fontos, hogy a megfelelő anyagokat a megfelelő időben kapjuk. Nem véletlen, hogy a várandósság három trimeszterre van bontva, hiszen mindhárom fejlődési szakasznak mások az igényeik. Vagyis a készítmény kiválasztásánál fontos szempont az is, hogy mindhárom trimeszter igényeit azoknak megfelelő anyagokkal szolgálja ki.