Családi összefogás a plusz kilók ellen

Nem kell mindent kidobni a kosárból, de ne hagyjuk, hogy a kilók győzzenek!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Iskolások
2016. március 09. Vajda Boglárka

A napokban jelent meg a lesújtó eredmény, miszerint a magyar diákok negyede túlsúlyos vagy elhízott. Ezzel az eredménnyel Európában a legrosszabbak vagyunk, a helyzetet pedig tovább rontja, hogy a fiatalok állóképességi szintje is lehangoló. Minden szülő a lehető legjobbat akarja a gyerekének, így – a reklámok sugallatára – az egészségesnek mondott gyümölcsjoghurtok, csokis gabonagolyók, müzliszeletek, kakaós csigák, rendszeres eledellé válnak. Kívánatosak, finomak és tele vannak cukorral, szénhidráttal.


Nem kell mindent kidobni a kosárból, de ne hagyjuk, hogy a kilók győzzenek! Tudatossággal és több mozgással segíthetjük gyerekeinket, hogy ne rögzüljenek bennük a rossz szokások. Az óvodás és kisiskolások hatalmas mozgásigényét muszáj kihasználni, és ez ebben a korban a belső motiváció miatt nem is olyan nehéz feladat, csak teret kell hagynunk nekik – mondja Ónodi Borbála gyógytestnevelő.

A kiskori túlsúly egyik oka a túlzott cukorfogyasztás, ami sokszor a helytelen jutalmazás következménye is lehet, hiszen ha „jó” a gyerek, akkor nem mozgolódik, futkározik, hanem szépen ül, és ezért jutalmul édességet kap.

Kiskamasz korig az egészség fogalmát még nem értik a gyerekek, nem is ez hozza meg a kedvüket a sporthoz, inkább a társaság, a hangulat, a tanár, vagy edző személyisége az, ami visszacsalogatja őket az edzésekre. Ám a pubertás kezdetétől a szervezet gyorsabban kifárad, csökken a napi mozgásigénye. Mikor megindul a magasság növekedése, az izmok megnyúlnak, a végtagok hosszabbodnak, a koordináció, a mozgás összerendezettsége romlik, így ez is csökkenti a sportolás utáni vágyat. A szülőkkel való szembeszegülés – ami e korszaknak velejárója – sem könnyíti meg a helyzetet. A kortárscsoportok, a kedvelt tanárok, edzők hozhatják meg inkább a mozgás iránti kedvet.

A kilenc fittségi paraméter összesített eredményei szerint a diákok a leggyengébben a törzsemelés és az ingafutás tesztben (20 méteren oda-vissza gyorsuló iramban), legjobban pedig a kézi szorítóerő mérésében és a hasizomtesztben teljesítettek. Az összegzés készítői megállapítják: megdöbbentő, hogy az állóképesség szempontjából a fiúknak csak 63,6, a lányoknak pedig mindössze 51,7 százaléka esik az egészségzónába, egynegyedük túlsúlyos, ami a vezető népbetegségek egyik legfőbb kiváltó oka. A megfelelő intenzitású, napi rendszerességű testmozgással azonban megelőzhetőek lennének a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az anyagcserezavarok vagy akár a gerincbántalmak is.     (MTI)

Ha a kamaszkor alatt elmarad az izmok erősítése, a szervezet fejlesztése, később problémák alakulhatnak ki. A gerincoszlopot tartó hátizmok gyengesége ortopédiai elváltozások rögzülését, vagy akár szervi problémákat is okozhat. A mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozási szokások emellett hízáshoz, túlsúlyos állapothoz is vezethetnek. Ennek megelőzése az étkezési szokások megváltozatásával és a rendszeres mozgás bevezetésével történhet. A kényszer nem célra vezető, a gyerekeknek meg kell értenie, miért is jó ez nekik. Példákkal és ellenpéldákkal is segíthetjük ennek megértését, de a végső cél az, hogy ők maguk lássák be az egészséges életmód szükségességét és emiatt változtassanak. Persze a pozitív tapasztalatok, szokások, mint a rendszeres családi kirándulások, kerékpártúrák is sokat segítenek a kamaszkori ellenállás leküzdésében.

Hogyan kezdjük a változtatást? – Egyszerű tippek Boritól

Járjunk gyalog, vagy kerékpárral!

A közeli boltba, ha megtehetjük iskolába, edzésre, vagy egy-két buszmegállónyit tegyünk meg két lábunkon, vagy két keréken! A lift helyett használjuk a lépcsőket! A kerékpározást egyre több városban segíti a közbringa rendszer is.

Hétvégi séta

20-30 perc nyugalmas séta mindenkinek belefér a hétvége valamely napjába, ez segít feltöltődni, kiszakadni a pörgésből. A gyerekek a sétálásért nem rajonganak, de sárkányeregetéssel vagy papírrepülő röptetéssel összekötve már könnyen rá tudjuk venni őket a gyaloglásra.

Aktívan a szabadban!

Egy családi program részeként használjunk változatos eszközöket! A görkorcsolya, a roller és a jó öreg bringa se maradjon ki a sorból! Ezek a mozgásformák nem csak a koordinációs képességeket, de az állóképességet is hatékonyan fejlesztik.

Fitnesz, aerobik

A felnőttek mellett a fiatalok is szívesen látogatják a fitnesztermeket, melyek változatos óratípusokat kínálnak minden igényt kielégítve. Idősebb gyermekeinkkel ide is ellátogathatunk. Nagyobb városokban egyre több helyen vannak szabadtéri „felnőtt játszóterek”, ingyenes fitnesz eszközökkel.

Kevesebbet, jobbat

A hagyományos magyar étkezési szokásokat nehéz megváltoztatni. A nehéz ételeket nagy mennyiségben fogyasztjuk, és ez megterheli emésztőrendszerünket. Így első feladatunk a mennyiség csökkentése! Egy megoldás lehet erre, ha egy kisebb tányért kiválasztunk és figyelünk rá, hogy csak egy tányérnyit fogyasszunk, lehetőleg minél lassabb tempóban! Próbáljuk kerülni az édességek, cukros üdítők és péksütemények rendszeres fogyasztását!

Igyunk vizet!

Szervezetünk jelzését sokszor éhségnek gondoljuk, pedig valójában szomjasak vagyunk. Szoktassuk hozzá a gyerekeket, hogy a szomjukat tiszta vízzel oltsák, ne gyümölcslével, üdítővel vagy cukros teával.

Egy szokás kialakulásához körülbelül egy hónapig kell naponta gyakorolnunk, ami sokszor nagy küzdelmet jelent, ezután válik könnyebbé, szinte automatikussá a tevékenység. Ez nehéz időszak, de hosszú távon megtérül, hiszen elkezdenek eltűnni a kilók.