Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Elengednélek, de olyan nehéz

Elengednélek, de olyan nehéz

A mellről való leválasztást divatirányzatok befolyásolják, de kijelenthető, hogy a folyamat rendre nemcsak a babákat, az édesanyákat is komoly kihívás elé állítja. Mindkettejüknek olyan érzéseket kell megérteni, megtanulni kezelni, melyek félig-meddig ösztönösek.

Írta: szabo.daniel,

A mellről való leválasztást divatirányzatok befolyásolják, de kijelenthető, hogy a folyamat rendre nemcsak a babákat, az édesanyákat is komoly kihívás elé állítja. Mindkettejüknek olyan érzéseket kell megérteni, megtanulni kezelni, melyek félig-meddig ösztönösek.


Egy átlagosnak nevezhető elválasztódás ideális esetben magától történik – sok szakirodalomban olvashatunk legalábbis erről -, saját példáink vagy ismerőseink tapasztalatai azonban sokszor mondanak ellent ennek.

Ideális eset ritkán van
Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai gyermek-szakpszichológus szerint akkor, amikor a szoptatásra sem a gyereknek, sem az anyának nincs többé testi-lelki szüksége, mikor mindkettejük vágya, hogy egymástól jobban elkülönüljenek, elvben megtörténik.

E felállás elérését azonban rengeteg tényező akadályozza. Befolyásolhatják az anya saját gyerekkori élményei, az aktuális élethelyzete szomorúságai, félelmek – vagy a gyerek szorongása valami miatt, esetleg kistestvér érkezése.

E körülményekből adódóan általában az egyik félben hamarabb megszületik az eltávolodás vágya, s jó esetben a másik alkalmazkodik ehhez, ráhangolódik. Ha van idő bevárni egymást, nincs is ezzel baj.

Baj akkor van, ha egyikükben túlzottan megnő a szorongás – vagy a nagy közelség, vagy épp a távolodás lehetősége miatt. Ilyenkor az elválasztás nehéz, sürgetett vagy épp kínosan elhúzódó, keserves folyamattá válik.

Valami visszafordíthatatlanul elveszik?
Az anyának nehéz lehet az elválasztás, ha ezt úgy éli meg, mint valaminek a visszafordíthatatlan elvesztését, amire pedig még szüksége lenne. A szoptatás jelentheti neki a gyengéd összekapcsolódást valakivel, a kisbabás életformát, a közelséget, a gondoskodást, vagy akár a gyermek feletti kontrollt, a pótolhatatlanság érzetét, és persze még sokminden mást, amire nagy szüksége lehet, amire vágyik. Ha úgy érzi, hogy a szoptatás végével nincs lehetősége rá, hogy ezeket átélje valamilyen (más) formában, akkor bizonnyal szorongással néz az elválaszt(ód)ás elébe.

A gyereknek – ha a táplálkozás terén egyéb gond nincsen, eszik már szilárd táplálékot is a korának megfelelő mennyiségben és minőségben – nem az anyatej kell az elalváshoz. (Még akkor is, ha mára tudjuk, hogy az anyatejben rengeteg olyan anyag található, ami biológiai szinten is elősegíti a megnyugvást, csillapítja a fájdalmat, ellazít.) Ami hiányozhat neki, az a meghitt összebújás, a megnyugtatás, az anya közelsége, elérhetősége.

Van-e ideális időpontja a leválasztásnak?
Optimális esetben a gyerekek 4-5 hónapos kora körül elkezdődik egy lassú, fokozatos leválás az anyáról. A gyerek számára elkezd érdekessé válni és kitágulni az anyán kívüli világ, saját magát is önállóbb lénynek éli meg. Igénye lesz az is, hogy más, az anyjától független megnyugtatási forrásokat találjon magának – ez lehet egy kedves baba, a párna csücske, a cumi, a saját ujjacskája: szóval valami, ami hűséges társa lehet “elanyátlanodott” állapotában, amikor fél, szomorú, egyedül marad. Ezek a tárgyak emlékeztetik is az anyjára, de azzal a jó érzéssel is eltölthetik, hogy (szinte) egyedül képes volt gondoskodni magáról, megnyugtatni magát.

Ugyanakkor vész esetén természetesen még jó hosszú ideig nagy szüksége lesz a valódi édesanyjára, akinek viszont feladata, hogy ne mindig szoptatással akarja megnyugtatni egyre nagyobb kisgyermekét, hanem megmutassa neki, hogy más módon is tud támogatást, vigaszt, gyengédséget adni – öleléssel, szavakkal, jelenléttel. Ezek a más formák később fontos erőforrásként fognak megjelenni az önállósuló gyermek eszköztárában, amellyekkel nehéz helyzetekben megoldást, megnyugvást keres majd, immár egyedül.

A WHO ajánlása szerint egyébként a szoptatás két vagy több évig is tarthat ideális esetben. Ezt az álláspontot ugyanakkor sokan vitatják – többnyire kulturális és szociális indokokat sejtve a hosszú szoptatás propagálása mögött, és bizonyos pszichológiai érveket felsorakoztatva a koraibb leválasztás mellett.

Az biztosan kijelenthető, hogy vannak nagyon nem ideális időpontjai a leválasztásnak. Ilyen bármilyen nagyobb változás, komolyabb krízis, új feladat a gyermek és a család életében (költözés, kistestvér születése, haláleset, intézménybe kerülés, stb.). Ezek önmagukban is olyan lelki megterhelődést jelentenek, hogy az amúgy sem könnyű elválasztódással tetézve garantáltan túlterhelődést okoznak valamennyi érintettnek. Ilyen helyzetekben érdemes a leválasztást későbbre halasztani.

Vannak olyan fejlődési szakaszok is a kisgyermekek életében, amikor amúgy is érzékenyebbek az elválásra, az anyától való elszakadás élményére. Ilyenek a 6-8 hónapos kor körüli hónapok, mikor érezhetően jobban kötődnek a szülőkhöz, félnek az “idegenektől”. De ilyen a másfél és két éves kor közti időszak is, amikor jellemző a kicsikre a nagyfokú ambivalencia az anyával, a közelséggel kapcsolatban. A pszichológia “újraközeledésnek” hívja ezt az időszakot: a gyerekek átélik, hogy nem olyan ügyesek és önállóak, mint azt hinni szerették volna pár hónappal korábban, és újra erősen igénylik az anyai támogatást, védelmet. Ugyanakkor szeretnének lassanként eltávolodni is, egyedül megoldani helyzeteket, ezért dacosan és elutasítóan reagálnak a segítségükre siető anyukára. Ez a “se vele, se nélkül” időszak megterhelő tud lenni mindkét fél számára – s ha az anya ilyenkor a (fizikai vagy lelki) távolság növelésével reagál (tehát pl. bölcsödébe adja vagy gyorsan elválasztja “önállósodásra vágyó” csemetéjét), az azzal a veszéllyel jár, hogy a gyermek büntetésként értelmezi ezt az elszakadási kísérletei miatt. Márpedig erre a lelki távolságra – minden erre utaló jel ellenére – ő még messze nincs felkészülve, ezért ilyenkor az önállósulás folyamata megakadhat, visszafordulhat.

Pszichológiai értelemben a szoptatás elhagyására valamikor a 10-12. hónap körül érik meg igazán egy gyermek. Ekkor olyan időszakát éli, amikor keresi a biztonságos eltávolodás lehetőségét az édesanyjától (fizikai – lám, járni tanul – és lelki értelemben egyaránt), lefoglalja a sok új felfedezés, ami a megnövekedett bátorsága által osztályrészévé válik. Már képes egyéb táplálékokból is megenni annyit, amennyi biztosítja a fejlődését. Így, ha az édesanyja ügyesen megtalálja a fokozatosságot a leválasztásban, és egyben képes új formákat kitalálni, amelyek által a kettejük közti meghitt kapcsolat továbbra is biztonságos és gyengéd maradhat szopi nélkül is, valamint el tudja viselni a gyermek valamilyen szinten azért jelentkező tiltakozását is anélkül, hogy azt tragédiaként élné meg, ebben az időszakban viszonylag zökkenőmentesen lebonyolítható az elválasztás a legtöbb gyermeknél.

(Közreműködött: Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai gyermek-szakpszichológus)

Cikkünk következő részében megvizsgáljuk az apák szerepét is a leválasztódásban.

Fotó: Flickr/Lunchbox Photography

Hozzászólások

hozzászólás

Ez is érdekelhet!
Read previous post:
Fehércsokis-kókuszos eper turmix

Az eper szezonja lassan lejár, de ha még hozzáférünk, használjuk ki. Ha már nem kapunk epret, válasszunk helyette friss málnát,...

Close