Gimiben már fáj is

Az, hogy most még nem fáj, egyáltalán nem jelenti azt, hogy képernyő előtt görnyedő gyermekeink izmai nem sínylik meg hosszú távon a mozgásszegény életet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Iskolások
2011. június 28. szabo.daniel

A fájdalommentesség még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a naponta 3-4 órát televízió előtt ülő gyermekeink izmai nem sínylik meg hosszú távon a mozgásszegény életet. Az általunk megkérdezett szakember szerint a gimnazista korosztály már rendre fájdalomról is beszámol, később pedig a súlyos gerincbetegség sem ritka. Mégsem a sok tévézés a legnagyobb baj.


Felmérések szerint ma Magyarországon a gyerekek naponta három óránál is többet töltenek a televízió előtt. Amikor nem ezt teszik, vagy iskolapadban ülnek vagy egy számítógép előtt, aktív testmozgásra szinte nem jut idejük. Pontosabban nem fordítanak rá időt.

Az általunk megkérdezett szakértő szerint sokkal súlyosabb a mai fiatal generáció helyzete, mint amilyennek gondoljuk. Egy nemrégiben készített felmérésen az általános iskolás gyerekeknél azt tapasztaltuk – mondja Ilosvai Georgina -, hogy bár fájdalmaik még nem voltak, a törzs megfelelő tartásában résztvevő izmok és leginkább a vállöv, a nyak izmai gyengültek.
Ez azért nem jó – magyarázza a gyógytornász -, mert ha bizonyos izmok legyengülnek, más izmoknak kell tartania az adott testrész, például a fej súlyát. Ezen izmok ilyenkor túlterhelődnek, a gerinc élettani görbületei pedig szintén megváltoznak.

Ugyancsak a már idézett felmérés során kiderült, hogy a gimnazista korosztály már beszámolt fájdalomról (nyak, fej) is, ami akár a migrénig is elment. Mindegyik korosztálynál elmondható, hogy a nyak-fej helyzete nem megfelelő, úgymond előrehelyezett. (Megfelelő tartáskor álló helyzetben a fül – váll – csípő oldalról nézve egy vonalba esik. Előrehelyezett fejtartásnál a vállak vonala elé esik a fül és az egész fej helyzete) Ilosvai hangsúlyozta, hogy ez az előrehelyezett tartás és az izomerő gyengeség az évek előrehaladtával komoly degeneratív elváltozásokat eredményezhet, például porckorongsérvet, különböző gerinc-deformitásokat, de még az állkapocs ízületre is negatív irányba hathat.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a rossz nyaktartás a nyaki szakaszon okoz csak gerincpanaszokat, érdemes végiggondolni, hogy a nyaki, háti, ágyéki, keresztcsonti csigolyáink, de még a vállöv és a medence is összekapcsolódik a nyaki gerinccel. Ez azt jelenti, ha a gerinc bármely szakasza nem az élettanilag megfelelő helyzetben helyezkedik el, az kihat a vele összeköttetésben lévő ízületre is. Tehát a nem megfelelő nyaktartás okozhat panaszokat az ágyéki gerinc szakaszon, de még a csípőízületben is.

Mi a legtipikusabb kamasz-betegség?

A kamasz korosztály a tévénézés problémája nélkül is veszélyeztetett korosztály, ami a gerinccel kapcsolatos problémákat illeti. Az úgynevezett hanyag tartás egy mindenki által ismert “kamasz-betegség” ami szervi elváltozás nélkül is nagyon hamar beépül a gyermek testtudatába, testképébe és elkíséri egész életén át. Ha a hanyag tartás mellé a mozgásszegény életmód és a monitor előtt való ülés társul, a tartásprobléma sokszorozódik és a későbbiekben súlyos gerincbetegségekhez vezethet.

A szakember úgy látja, hogy a legnagyobb probléma mégsem önmagában a tv, illetve monitor előtt töltött órák számával van, hanem az életmóddal. Már a kisiskolások is arról számoltak be, hogy az iskola után hazamentek, megírták a leckét és a nap további részét a tv, vagy a monitor előtt, esetleg felváltva töltötték. A mozgás, a sport teljes mértékben kimaradt a hétköznapjaikból, de még a hétvégéikből is.

A tv előtt ülést mozgással ellensúlyozni

Naponta kellene mozgással eltölteni időt úgy, hogy abból minimum 20 percet “lihegjünk”, de ha a gyermeket minimum heti kétszer az iskolai tornaórán kívül rá lehet venni mozgásra az már nagy dolog lenne.

A tv nézést monitor előtt való ülést, ha többször megszakítjuk (pl. minimum a reklámok idejére), és legalább akkor valami aktívat csinálunk (torna, mozgás, lefutunk a földszintig meg vissza, kimegyünk a kertbe) már sokat segíthetnénk a túlterhelt izmoknak, ízületeknek. Ezenkívül ha már a gyermek a tv, monitor előtt ül, üljön olyan felületen, ami mozgásra készteti az izmokat. Erre nagyon jó a nagylabda, vagy akár a billenőpárna is, (mely levegővel van felfújva). Mindig törekedni kell az élettanilag megfelelő ülésre. Ez akkor valósul meg, ha csípő-, térd-, boka ízületekben közel 90 fok van, a talp teljes felületen megtámaszkodik a talajon, az ágyéki derékszakasz élettani homorulata megfelelően meg van támasztva. Segíthet az is, hogy egy tévénézési periódus alatt többször változtatunk helyzetet, pl. más-más felületeken ülve nézzük a tv-t, vagy más-más testhelyzetben. Ami még nagyon fontos, hogy a tv, monitor megfelelően legyen elhelyezve.

A legjobb persze mindenképpen az, ha kevesebbet ülünk a tv előtt és többet mozgunk a gyerekeinkkel együtt!