Hogyan dolgoz fel egy autóbalesetet a gyerek?

Senki, akinek jogosítványa van nem tervez balesetet okozni vagy szenvedni, mégis fennáll az általános igazság: csak az nem hibázik, aki nem csinálja. A baleset önmagában is szörnyű tényének egyik súlyosbítási lehetősége, ha gyermek is részese. Írásunkban egy megtörtént eset kapcsán derítünk fényt arra, hogyan nyugtassuk meg hatékonyan a gyermeket, ha baleset, vagy egyéb sokkhatás éri.

A baleset

„Szerencsénk volt, mert nem történt személyi sérülés” – mondja az érintett anyuka – „bár négyen ültünk az autóban, és 130 km/óránál pördültünk meg az autópályán mindkét szalagkorlátnak odacsapódva. A hátsó ülésen ott volt a négyéves kisfiam is; a felnőttek nagy önuralommal kapaszkodtak, és – gondolom – remélték a legjobbakat, a kisfiam pedig sírva egyre csak azt kiabálta, hogy ’Anya, mit történik, mi történik??’ A kocsi két szalagkorlátot is érintett, 200 méteren keresztül csúsztunk, ami alatt nagyon-nagyon sokszor fel tudta tenni szegénykém ezt a rémült kérdést…”

A fenti eset nemrég történt Budapest közelében, az M7-esen. Szerencsére az autó a kerekein, nem pedig a tetején pördült meg, de a nagy sebesség, az autó szokatlan helyzete, az érzékelhető feszültség egyaránt tudatták a nem is olyan kicsi gyerekkel, hogy baj van. Az adekvát reakció erre a sírás, és szokás is mondani: abból, hogy sír, tudom, hogy legalább a gyerekkel nincs baj, hiszen működik a szervezete (kap levegőt), az észlelése (felfogta a helyzet súlyosságát), stb. Innentől már „csak” annyi a dolgunk, hogy megnyugtassuk…

„Amikor végre, nagy nehezen megálltunk, első dolgom az volt, hogy pár másodperc alatt körbepislantottam, egyben van-e az autó, nem füstöl-e, biztonságos-e bent lenni. Aztán amilyen gyorsan csak lehetett, kikötöttem a kisfiam az üléséből, és az ölembe vettem. Akkor már múlt időben kérdezte: ’Anya mi történt??’ Ez megnyugtatott, mert egyrészt bennem is tudatosította, hogy vége van, másrészt éreztem, hogy ő is tudja, hogy vége van, csak azt nem tudta, minek. Elmondtam neki, hogy anya nem figyelt egy pillanatra, és ezért nekimentünk a korlátnak, megpördültünk, és sajnos eltört az autó. Most viszont állunk, nemsokára jönnek a rendőr bácsik és segítenek nekünk. Ettől a pár szótól megnyugodott, bekapta az ujját és az ölemben összekuporodva még gondolkodott egy kicsit, de onnantól már nem volt panaszos szava.”

Teendők sokkhatás esetén

Az elmondottak alapján jól modellezhető, hogy milyen folyamatok játszódnak le egy gyermekben, amikor valamilyen sokk éri. Ha szem előtt tartjuk, mitől ijedt meg, nem lesz nehéz megnyugtatni sem. Mindenekelőtt – mint minden baleseti intézkedésnél – győződjünk meg arról, hogy a helyszín biztonságos.

Első az ok kiderítése

Ebben az esetben, amikor nem történt sérülés, tehát nem volt fizikai fájdalma a gyereknek, az ijedtségét kellett csillapítani. Az anyuka odafigyelt a gyerek kérdésére, de ha esetleg a gyerek nem jelzi a félelme okát, az első, hogy rákérdezzünk. Egyszerű mondatot alkossunk, és egyszerre csak egy kérdést tegyünk fel vagy kérést fogalmazzunk meg. Haladjunk az egyszerűbb eldöntendő kérdéstől (erre fejbólintással még sírva is tud felelni) a kifejtős választ igénylőig. Elsőre például olyasmit kérdezzünk, hogy „Fáj valami?” „Megijedtél?” „Hallasz engem?” Aztán jöhetnek a bonyolultabb kérdések.

Nyugtatás

Amint kiderült, hogy jól van a gyerek, biztosítsuk arról, hogy a mostani állapot már nem változik. Mondjuk, hogy elmúlt, vége van, biztosítsuk arról is, hogy ott vagyunk vele és szeretjük.

„Anya, mi történt??”

A nyugtatás részeként mondjuk el tényszerűen, mi történt. A világ egy kisgyerek számára még túl gyors, gondoljunk csak arra, amikor az autóból mutatunk neki egy repülőt, mire észrevenné azonban, már rég továbbmentünk. A gyerekeknek kell időt hagyni az elemzésre: mondjuk el, mi az, amit tényleg fontos volt a történésben. A mi esetünkben felesleges lett volna az anyukának hangsúlyozni, hogy a baleset egyébként azért történt, mert anya nem tartotta be a féktávolságot, vagy hogy éppen előzött, a tényszerű lényeg, hogy anyu nem figyelt, és ezért valami történt. Ha csak a „valami történtet” mondjuk el, a gyerekben kérdés marad, ami egy három szavas (anyu nem figyelt) indokkal kioltható. Attól pedig ne féljünk, hogy ettől esik a „renoménk” a gyerek szemében: ő nem ítéli el anyut, csak tényként regisztrálja, hogy anyu ilyet is tud.

Legyen megoldási javaslat

A gyermek lételeme a biztonság, amit a körülötte lévő szokott rend biztosít. A sokk pillanatában ez a rend bomlott meg, ezért akár egy annyi, hogy „jönnek a rendőr bácsik és segítenek”, vagy egyéb alternatívát arra vonatkozóan, hogyan lesz megint rendben a világ, mindenképp kell a gyereknek ahhoz, hogy tényleg megnyugodjon: visszaállhat a régi rend.

Hagyjunk időt

Az átéltek feldolgozásához a gyereknek idő kell. Ne zaklassuk, ne ültetgessük, ne mondjuk meg, mit csináljon, egyszerűen vegyen fel egy neki kellemes pózt, és öleljük vagy hagyjuk békén (amelyiket akarja). A kötődés pszichológiai indokoltsága miatt a gyerek minél kisebb, annál inkább nyugszik meg az anyjánál.

Feedback

Nem tépünk fel sebeket, ha a gyerektől időnként megkérdezzük, emlékszik-e még az esetre. Ha látjuk, hogy felzaklatja, kérdezzük meg tőle az okát, ha pedig el tudja mondani, mi volt, és láthatóan nem érinti meg, akkor megnyugodhatunk.

A lényeg ilyenkor is az, hogy figyeljünk a kicsi jelzéseire, és ha valami normálistól eltérőt észlelünk (akár baleset, akár más következtében), határozottan kérdezzünk rá az okára, és a jó helyzetkezelés jegyében mindig-mindig biztosítsuk róla, hogy szeretjük, mert bizalom nélkül nem fog megnyílni!