Hogyan kezdjünk bölcsit, ovit?

Pörögnek a napok, közeledik a szeptember, kezdődik a bölcsi, ovi. A pszichológus ezen a héten arról is ír, hogyan csökkentheti a szülő saját bizonytalanságát, és hogyan segíthet a gyereknek abban, hogy minél hamarabb megtalálja a helyét.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. augusztus 20. szabo.daniel

Pörögnek a napok, közeledik a szeptember, kezdődik a bölcsi, ovi. A pszichológus ezen a héten arról is ír, hogyan csökkentheti a szülő saját bizonytalanságát, és hogyan segíthet a gyereknek abban, hogy minél hamarabb megtalálja a helyét.


Sok szülő szíve elszorul ezekben a hetekben, ahogy figyeli a naptárat, és látja, hogy közeledik szeptember. Ők többségében azok közül kerülnek ki, akiknek most megy először közösségbe a csemetéjük, legyen az óvoda vagy bölcsőde.

Persze, a váltás sem érdektelen, vajon mit szól a poronty ahhoz, ha a jól megszokott helyiség és pajtások helyett egészen új környezetbe kerül? És ami nem kevésbé fontos, új felnőttek fognak vigyázni rá. Ha a dajkákat szerette, amiatt lehet aggódni, el fog-e fogadni másvalakit helyettük, ha nem szerette, amiatt, hogy szerencsésebben alakul-e az új kapcsolat. Egy biztos: a gyermek személyiségén kívül sok múlik a szülő karakterén, tudattalan üzenetein is, melyekkel segítheti, vagy nehezítheti a beilleszkedést.

Mikor a szülő először viszi olyan közösségbe a gyermeket, ahol több órára ott is kell hagynia, óhatatlanul aktiválódnak a saját élményei ebből az életkorból. Könnyebb dolguk van azoknak, akik kedves emlékeket őriznek a bölcsődei, óvodai évekből. Ők rendelkeznek azzal a tudással, hogy a beilleszkedés kezdeti nehézségei áthidalhatók, és az ember érezheti jól magát ezekben az intézményekben. Az ő szájukból hitelesebbek a biztató szavak, melyekkel a nyár folyamán a legtöbb szülő igyekszik felkészíteni a csemetét, hogy valami új dolog vár rá.

Ám sokszor tehetetlennek érzik magukat azok az anyák és apák, akik szeretnék biztatni a kicsit, és őszintén remélik, hogy feltalálja magát a közösségben, de saját tapasztalataik szomorúak, elsősorban a magány, kiszolgáltatottság érzésére emlékeznek. Ilyenkor ők szorulnak segítségre, hogy jól tudják támogatni a kicsit. Hazudni mindenesetre semmiképp nem ajánlatos, ne mondjuk, hogy az óvoda csodálatos hely, ha számunkra a túlélés éveit jelentette. Persze, rossz élményeinket se ecseteljük, mert azzal nem tudna mit kezdeni a csemete. Inkább keressünk megoldást arra, hogy feloldjuk averzióinkat.