Hűtlenség, szerető, hamis énkép – Pál Feri előadása

Arról, amikor egy gyermekkori törést cipeljünk magunkkal és az irányítja életünket. Felfújt, sérült énkép helyett, valódi önbecsülés.

A legtöbb elakadásban az a nehéz, hogy manapság 30-40 évesen ébredünk rá, hogy valamit rosszul csinálunk. Ilyenkor egyszerre kell szembenéznünk egyrészt a sebzettségünkkel, másrészt, hogy már hosszú évtizedeket töltöttünk el attól vezérelve.

A hűtlenség háttere

Élünk természetesen, néha jön egy-egy pofon, majd egyszer csak erkölcsi kihívások elé kerülünk. Például: nem tudok biztonságosan kötődni, mert sebzett vagyok. Ezért aztán könnyebben csábítható. Benned keresem a hibát, hogy valamit nem adsz meg. Nem gondolom, hogy azért nem adsz eleget, mert én nem kötődöm biztonságosan. Mi segíthet? Ha van bennem morális tartás. A tapasztalat szerint ez egy ideig működik, aztán továbbviszem a sebzettség vezérelte életet.
A megújulás felé vezetne ha minderre tudnék egy spirituális választ adni –  a te tökéletlenségedre, hogy nem tudsz eleget adni, az enyémre, hogy nem tudok kötődni. Ha elfogadnám, hogy senkit a világon nem tudnak úgy szeretni ahogy szüksége lenne rá. Ha ezt nem teszem, mehetek egyik virágról a másikra. Hogy valaki épp úgy szeressen engem, ahogy most az nekem jó lenne. Vagy pedig belátom a tökéletlenségem, teszek egy lépést a spiritualitás felé, hogy tovább tudjam vinni az életem. Persze ez nem a végső fejlettségi szint, mert a sebzettség így is megmarad. De a legtöbb ember idáig sem jut el. Akkor mi marad? A fetrengés, csapkodás, boldogtalanság. Most elmegyünk a dolgok elejére, beletúrunk kicsit.

Nem kívánatos hűség

A sebzettség felismerése nagyon fontos lépés. Vegyük példának az ödipális komplexusban való megrekedést.
Ha mondjuk egy fiúnak ötévesen nem sikerül leválni az anyáról, mert annak pl. tönkremegy a kapcsolata az apjával és maradnak ketten. Sosem házasodik meg, hű marad az anyjához egy életen át. Esetleg közben csajozik, az belefér. Ez olyan formában is működik, ha dühös az anyjára, havi kétszer látogatja meg. Elmehet akár az Egyesült Államokba is dolgozni, ettől a lényeg nem változik.

Előfordul olyan váltzat is, hogy az apa, szintén válás miatt egy gyönge helyzetbe kerül, a fiú tehát úgy érezi, legyőzte, övé lesz az anya. Később mindezért súlyos árat fizethet. Például, szakmai kifejezéssel élve, egy pökhendi hülyegyerek lesz.

Egy szerető lélektana

Nézzük a válást a lány oldaláról. Befutó volt az apjánál, az vele beszélte meg a gondjait, az anyjával nem volt jóban. Ebből könnyedén kisülhet, hogy később keres a helyzetnek megfelelő szituációt, vagyis… házas pasija lesz. Ödipális korszakban való elakadás: sikerült győznie az ellenkező nem felett annak idején, ezért simán elszeret egy másik embert egy kapcsolatból. Lehet hogy csak 30 év múlva kezd bűntudata lenni.
Amikor pedig a padlóra kerül 50 évesen egyszerre kell szembenéznie a sebzettségével és az életével. Nem könnyű…

Szingli

Olyan is van, hogy nem győzöm le az apukámat, nem is maradok az anyámnál, de… nem találok senkit akivel azonosulni tudok. Feri atya, most akkor fejből vagy érzésből kell csinálni? Eddig egyik sem vált be. Mert viszek magammal egy sérülést 4-5-6-éves koromból. Nagy dolog ezt felismerni, mert akkor kimondom hogy én ott megsérültem, nem másokkal van a hiba.

Ha mással lennék, akkor is így éreznék. Mekkora törés az, amikor ezt egy vagy két válás után az új kapcsolat érzelmi kíhűlésével ismerem föl? Ha lenne bennünk morális tartás, valamivel tovább tudnánk vinni az életet, de az nem biztos, hogy elég. Az erkölcs vagy a spiritualitás nem helyettesítheti a sebeink begyógyulását. Sőt, a spirituális fejlődés előfeltétele egy egészséges lélek! Persze tökéletes sosem lesz…

Néha van, néha nincs

Tegyük föl, hogy el tudtam jönni anyutól, van is valakim. De az a valaki néha van néha nincs. Ilyen az elvált kislányok emléke apáról. Ez lesz az alapmintájuk. Szeretői státusznak megint tökéletesen megfelel. Józan ésszel nehéz megértenünk a nő miért hiszi el, amikor a férfi hitegeti 10 éven át, hogy el fog válni miatta? Mert annak idején a lány apja sem jött vissza soha… És mi történik ha egy nap mégis elválik a férfi? Nem tud vele élni. Nincs kidolgozva terve arra, hogy olyan társ is létezik, aki minden este hazajön.

Felfújt, hamis énkép

Nagy dolog ha magunkat tiszteljük, mert neház feladat elé nézünk. A sebzettséget feldolgozni hatalmas emberi feladat.
Ezért nagyon fontos, hogy ne essünk abba a gyakori hibába, hogy összetévesztjük az önbecsülést az én-becsüléssel. Mert mi lesz abból ha 30-40 évig egy sebzett énnel kóvályogtunk, és azt gondoltuk, hogy „minden rendben van, csak a világ ilyen”. Erre elolvasunk egy pszichó könyvet: erősítsd meg magad, van 3 gyakorlat, „én vagyok a király”, ugye ismerjük az amerikai módszert? Ezzel csupán a sérült valónkat fújjuk föl.

Mennyire más az, ha valóban önbecsülésről beszélünk. Abban benne rejlik egy reális énkép, saját határaim ismerete. „Az igazság szabaddá tesz”, olvassuk a Bibliában. Nem véletlen, hogy ennek eléréséhez lelki gyakorlatokon kiragadjuk az embert a megszokott környezetéből, hogy ne tereljék el a mindennapi tennivalók, sms-ek, e-mailek. Ha jól csinálja, találkozik az árnyoldalával, ez súlyos, de szükséges fájdalmat okoz. Miközben a házasságban, emberi kapcsolataokban megtanulja, hogy így is elfogadható. Ezáltal tudja tisztelni, szeretni a sebzett énjét. Mindez jó, de még nem önbecsülés.

A sprirituális fejlődés kapujában

Az önazonosságra is szükségünk van hozzá. Hogyan legyen önbecsülésem, ha közben anyámhoz nem járok, apámat utálom a gyerekeimnek meg nem fizetem a tartásdíjat?
Milyen nagy dolog az, ha egy férfi, reggel kicsit korábban felébred, ránéz a mellette szuszogó feleségére, három gyerekére és egyszerre nagyon mélyen átéli, hogy apa és férj. Ezzel szilárdul az önazonossága.

Amikor valaki mélyponton van, amit általában egy spirituális fejlődés követ, a következőket szokta megélni: vannak olyan hiányaim, amelyeket sosem fog az élet betölteni; lesznek olyan természetes vágyaim, melyek nem elégülnek ki; vannak olyan sérelmeim melyért az élet nem ad elégtételt és lesznek olyan sebeim amelyek sosem gyógyulnak meg. Azonban így is lehet teljes életet élni…

(Elhangzott: MOM Kulturális Központ, 2012. okt. 2.)