- Családháló - https://csaladhalo.hu -

Így lehet tényleg boldog kapcsolatod a párterapeuták szerint

Úgy tűnik, az igazán egészséges és tartós párkapcsolatokból sem hiányoznak a konfliktusok, a hosszú távon is kiegyensúlyozott kapcsolatban élők ugyanakkor sokkal érettebben viselkednek, ha nehézségekkel találják szembe magukat, és a partnerükkel is jóval türelmesebben viselkednek.  A Huffington Post öt párkapcsolatokra specializálódott pszichológus véleményét is kikérte a témával kapcsolatban. [1]

Szép a szemed, szép a hajad

Dr. Samantha Rodman szerint például sok egészséges párkapcsolatra [2] jellemző, hogy ahelyett, hogy piszkálnák egymást egy társaságban, a partnerek gyakran megdicsérik egymást mások és egymás előtt. Mindez egy-egy jobb kapcsolatban szinte automatikusan működik, és kifejezetten meghitté tehet egy párkapcsolatot.

Együtt töltött idő

Van, aki szerint az a boldog párok titka, hogy bármilyen elfoglaltak is, mindig találnak időt [3] egymásra. „Vannak, akik együtt sétáltatják a kutyájukat, beszélgetnek egy kicsit, miután a gyerekek lefeküdtek, együtt nézik meg a kedvenc műsorukat, vagy együtt imádkoznak” – osztotta meg a tapasztalatai Dr. Kurt Smith.

Humor

A nevetésnél kevés jobb ellenszer létezik, ha konfliktusokról van szó – állítja egy másik pszichológus, Dr. Marie Lund. Néha jól jöhet persze a komolyság is, a legjobb gyógyír azonban mégiscsak az, ha a neheztelő, sértődött felek egyike egyszer csak előrukkol egy mókás megjegyzéssel és véget vet a duzzogásnak.

Az élet napos oldala

„Rengeteg olyan házaspárral van dolgom, akik megállás nélkül panaszkodnak. A sirámok alapját jelentő problémák ugyanakkor nem nagyon különböznek az elégedett és boldog párkapcsolatokban élők gondjaitól. A különbség csak az, hogy ők nem a problémás dolgokra koncentrálnak, hanem a pozitívumokra, és ki is fejezik időnként, mennyire hálásak ezekért” – állítja a párkapcsolati tanácsadással foglalkozó Aaron Anderson.

 

A cikk itt folytatódik. [4]

Hozzászólások

hozzászólás