Jogszabály zárja el az óvodai szörpcsapokat

Szankciókat is tartalmazó jogszabály lesz a közétkeztetés átalakítására kiadott ajánlásból - mondta a helyettes országos tiszti főorvos a 180 percben.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. augusztus 04. bencze.aron

Szankciókat is tartalmazó jogszabály lesz a közétkeztetés átalakítására kiadott ajánlásból – mondta a helyettes országos tiszti főorvos a 180 percben.


A közétkeztetés kínálatának átalakítására adott ki ajánlást az országos tiszti főorvos. Az elsősorban iskolai menzákra, kórházi konyhákra vonatkozó dokumentum száműzné a leveskockát, a cukrozott üdítőket, a túl zsíros alapanyagokat, a cél a gyerekek egészséges ételekre szoktatása.

Az intézkedést azért kellett meghozni, hogy a hatályukat vesztő jogszabályok mellett legyen viszonyítási alap a szakmai ellenőrzésekhez. A mostani ajánlás sürgeti a változatos étkeztetést is, a színes menüsorokat, amitől a szakemberek azt remélik, hogy ezt az igényt a gyerekek is hazaviszik majd.

Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos a Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta, az ajánlás, amelyből hamarosan már szankciókat is tartalmazó jogszabály lesz, célja, hogy az egészségesebb étkeztetés nyomán kevesebb legyen a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedés ebben a korosztályban.

A szakember hangsúlyozta azt is, hogy zavaros normarendszer mellett a korábbi, augusztusban hatályát vesztő jogszabály nem határozta meg például külön, hogy az egészségügyi intézményekben lévő ápoltaknak mekkora az energiaszükségletük. Így fordulhatott elő, hogy ott gyakran kapott valaki tejfölt vacsorára, a bölcsődékben, óvodákban pedig tízóraira cukrozott szörpöt adtak a gyerekeknek.