Magzatmentés élesben

A szociológus végzettségű Gyorgyovich Miklós 28 éves, feleségével első fiukat nevelik. Tóth Júlia 27 éves, teológiát tanult, férjével három kislányt nevel. Miközben a közéletben az abortusztablettáról folyik a vita, ők élesben próbálják megmenteni a halálra ítélt magzatokat különböző internetes fórumokon. Gyermekvállalás, magzatelhajtás, poszt-abortusz-szindróma – többek közt ezekről beszélgettünk velük.

Abortusztabletta: igen vagy nem?

Gyorgyovich Miklós: Nem. Függetlenül attól, hogy milyen az összetétele és hogy van-e vagy nincs egyéb élettani hatása az anyára. Maga a cél, amit szolgál, a már megindult élet megszüntetése számomra elfogadhatatlan. Itt persze bele lehetne menni az ilyenkor szokásos meddő vitába, hogy mikortól élet az élet, de ebben a vitában még nem láttam túl sok embert győzni egyik oldalról sem, mindkét oldalnak olyan erős a ragaszkodása a saját álláspontjához.

Hogy indult a magzatmentő akció és mit takar?

Miklós: Nem szándékoztunk korábban ilyen akcióba fogni, egy véletlen folytán indult el az egész. Gyér olvasottságú, saját magamnak írt blogomra írtam két bejegyzést az abortuszról még jó pár évvel ezelőtt, amik aztán szép lassan el is felejtődtek. Viszont pár hónapra rá egy lány egyből három megjegyzést is írt az egyik poszt alá. Szegény, épp túl volt egy magzatelhajtáson és valószínűleg az interneten keresgélt ebben a témában valami vigasztalót, majd rátalált a blogra és hosszan leírta mélységes bánatát, amit a döntése okozott neki. Hirtelen nem is tudtam neki mit válaszolni, annyira ledöbbentett a részletekbe menő beszámoló, kvázi gyónás.

Viszont ettől a naptól kezdve valahogy a Google az első oldalon kezdte kidobni ezt a blogposztomat, ha valaki rákeresett az „abortusz” szóra vagy a „fényképek az abortuszról / abortusz után” kifejezésekre és a látogatásszámláló szerint hetente több százan kattintottak csak erre az egy bejegyzésre. Többen írtak is, főleg olyan kismamák, akik még előtte álltak a műtétnek, és nem akarták elveszíteni a gyereküket, de valamely külső körülmény mégis erre „kényszerítette” őket. Mivel egyedül kevésnek éreztem magam, hogy ilyen kérdésekre válaszoljak, segítséget kértem egy több száz fős levelezőlistán, hogy aki tud, írjon bíztató szavakat az enyém mellé, és mentsük, ami menthető. Azóta több tucatnyian írtak és kértek tanácsot, segítséget, és örömmel mondhatom, hogy nyolc kisgyermekről tudunk már, akik mellett végül pozitívan döntött az édesanyja, megtartották őket.

Csak bízni tudunk benne, hogy az élet melletti érvek még ennél is több gyermeket mentettek meg azáltal, hogy a kétségbe esett látogatók elolvasták ezeket. Évekig megvoltunk ezzel a módszerrel, mikor rájöttünk, hogy vannak más oldalak, fórumok, ahol rendszeresen felmerül ez a kérdés és sok kismama ott kér tanácsot ebben a témában. Így néhányan már nem csak itt a blogban felmerülő kérdésekre válaszolunk, hanem ezekre a fórumokra is be-benézünk, és ha szükséges, érvelünk az élet mellett.