Mi kell a változáshoz? – Pál Feri atya előadása

Sokan hiányoktól vezérelten élnek és szabadságnak gondolják. Ezt leküzdendő, az egészséges személyiségfejlődéshez szükséges lépésekről lesz szó, gyermeknél, felnőttnél, párkapcsolatban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. október 12. bencze.aron

Sokan hiányoktól vezérelten élnek és szabadságnak gondolják. Ezt leküzdendő, az egészséges személyiségfejlődéshez szükséges lépésekről lesz szó, gyermeknél, felnőttnél, párkapcsolatban.


A vágyaink végtelenek. Érdemes tehát a legmélyebb vágyaink szerint élni, azok irányába haladni. Így megmenekülünk tőle, hogy mindig a pillanatnyiakat kergetjük. A utóbbira rengeteg pénzt költünk, hangulatokat, érzéseket veszünk. Önbecsülés helyett exkluzív étterem. De terápiára már sajnálunk kiadni.

Hangsúlyoztuk korábban, hogy hiánymotiváltság helyett milyen fontos annak a felismerése és elfogadása, hogy pl.: a társam nem elégítheti ki minden szükségletem.

Hogy lesz olyan sérelmem amit nem ismernek el, nem kérnek bocsánatot. Vagy: nem kérnek föl végre a megfelelő pozícióra, „hogy végre méltó helyemre kerüljek. Ha ezeken a sérelmeken átrágjuk magunkat, eljutunk oda, hogy fütyülünk rá, ki, hogy, kívülről, mit… Hamvas Béla mondta egyszer: „Én már most az életművemet az árokparton is megírom”. Ugye nem állt tőle messze, hőerőműben volt raktáros a 125 diplomájával meg nyelvsimeretével.

Szükséges szenvedések

A mai alkalom rossz híre az, hogy vannak életünknek szakaszai, melyeken szenvedés nélkül nem lehet továbbjutni, mert bizonyos fejlődés csak így fog bekövetkezni. Sokan  próbálják ezeket elkerülni, főleg attól félve, hogy benneragadnak. Ilyenkor azonban kérhetünk segítséget.

Egyike a fájdalmas felismeréseknek, az a pont mikor kiderül: erényekre lenne szükségünk a nehézségekhez, de nem rendelkezünk velük. Olyan ez, mint amikor keressük az utat, és rájövünk, hogy nincs út – nekünk kell csinálni! Néha inkább a mellette lévő betonutat választjuk, pedig az nem oda visz, de legalább beton. Ilyenkor hangzik el pl.: én már csak ilyen vagyok. Most 50 évesen változtassak?”. Persze, nem muszáj, végül a koporsóra is lehet vésni: „ragaszkodott sérüléseihez”. Vagy: „született ekkor, meghalt akkor – nem nagyon élt.”

A másik nehézség a személyiségfejlődésünk folyamán, hogy ha jól csináljuk, szükségszerűen ellentmondások, feszültségek, dilemmák fognak megjelenni. Próbáljuk az életet egyszerűsíteni, de amikor dolozunk magunkon, ezek előkerülnek. Persze el lehet annyival is intézni, hogy „te hülye vagy, nekem meg igazam van”. A végén már lehet, hogy nem lesz kit felhívni.

Jung is azt a bíztató mondatot tette közzé, hogy akik szükséges veszteségeket meg akarnak úszni, szükségtelenekkel kell, hogy együttéljenek. „Hogy beszélnem kéne az apámmal? Na azt már nem!”

A teljességről

Elengedhetetlen kellék az úton ateljességlátás. Egyrészt tisztában lenni a személyiség összetevőivel: tudatos, tudattalan, kollektív, intuitív, stb. rész. Ha az egész dimenziójában látjuk, kiderül, hol vannak a hiányosságai. Nem jó pl. ha valaki állandóan körzővel, vonalzóval gondolkodik, de az sem ha csak intuitíven. Ha az utóbbit teszi: „eresszük meg a lovakat, aztán majd lesz valahogy!” – veszélyes vállalkozás. De ha elkezi mérni, „megvan-e minden lába, lássuk csak, fej… nyak…” – akkor meg mikor fog lovagolni?

A személyiség része a spirituális dimenzió is, ez az utolsó fejlődési szakasz. Olyan mint amikor a delfin a vízből kijön a levegőre. Szippant egyet belőle, majd vissza. És mi is visszamegyünk, nem lehet mindig spirituális emelkedettségben lenni. Néha mi is alámerülnk, olyankor szenvedünk, hiányzik, konfliktusaink vannak.

A teljesség másik alapvető dimenziója: a kapcsolataink. Gyakori hiba, hogy a kezdő segítő csak a személyiségfejlődés adott szakaszát nézi, pl. hogy ennél az embernél kimaradt a lázadás. Ám nem veszi figyelembe, hogy közben már egy házasságban van.

Vagy a másik változat, párterápia során elengedhetetlen, hogy a személyiség is fejlődik. De attól mert valaki magára talál, nem kell a másikat otthagyni. Nem mindegy, a nyereség és a veszteség mértéke: ha kiéli a lázadását de közben tönkremegy a házassága.

Ezért fontos, hogy az életet a maga folyamatában lássuk. Hajlamosak vagyunk pillanatképeket nézni. Ha az előbbi szerint járunk el, megértjük például, hogy a megbocsátás részeként a harag elfogadható.

Gyermek, serdülő, szerelem

Ide kapcsolódik az is, hogy minden életszakasznak megvan a maga feladata. Ne kelljen már a gyereknek 4 évesen németül számolnia! Ez lehet, hogy kezdetben előnyére válik, ismerünk 20 éves kis professzorpalántákat, de ha annak idején nem játszhatott eleget, később az emberi kapcsolataiban fog nehézségek elé nézni. A serdülőre pedig úgy kell tekinteni, mint amikor magzat volt: csak most kívülről rugdos. Kicsi neki a hely, útban vagy.

A szerelemben is fontos ismernünk a szakaszokat: először idealizálunk, 2 év múlva előjönnek a negatívumok, majd kialakul egy reális kép. „Kiderült, hogy lusta is!” Ha a folyamatában nézzünk, nem süllyedünk oda, hogy a végén már elmarad az „is”.

Ha valaki mindig a pillanatnyi egyensúlyt nézi, a hosszútávút elveszíti.

Változókorban, segít, ha tudom, hogy éppen benne vagyok a krízisben. Ha nem látjuk az életnek egy ívét, az a legjellemzőbb, hogy az összes életszakaszban végigcsináljuk a lehetséges hülyeségeket. Például a serdülő mindent kipróbál.

Ma azt sugallják folyton, hogy minden pillanatból hozzuk ki a legtöbbet. „Minek a szabály? Majd én rájövök hogy van!” Ám ennek haszna rövidtávú, 40-50 évesen keserű gyümölcsöket fog aratni. Ha valaki viszont egykor tanult némi fegyelmet, azt később meg fogja köszönni kitartással, hűséggel – akármennyire kevésbé népszerű értékek is ezek most…