Nem adom, az enyém!

Hétvégi mesénkben Pocihoz ellátogat barátja, Kristóf. És ahogy az lenni szokott, összevesznek.

Egy szürke napon Poci egykedvűen ült a szobájában.
– Unatkozom. Mit lehet ilyenkor csinálni? – kérdezte unottan.
– Hívjuk át a barátodat, Kristófot! – javasolta Anya.
Poci szeme hirtelen felragyogott, hiszen nagyon szeretett Kristóffal játszani. Anya felemelte a telefont, és már tárcsázta is Kristóf anyukáját.
Hamarosan kopogtattak. Poci izgatottan szaladt az ajtóhoz.
– Megérkeztek Kristófék! – kiabált örömében.
Anya is a bejárathoz sietett, és kinyitotta az ajtót. – Gyertek be! Poci már nagyon várta kis barátját.
– mondta a vendégeknek.
Kristóf anyukája segített kisfiának levenni a kabátját, sapkáját és cipőjét. Kristóf és Poci egy szempillantás alatt eltűntek a gyerekszoba felé vezető lépcsőn. A gyerekszoba gyerekzsivajtól lett hangos. A kék mozdony pöfögött körbe-körbe a sínpályán, megállt egy-egy állomáson. A daruk is munkába álltak, és szenet rakodtak a vasúti kocsikba. A piros dízelmozdony is előkerült, és hamarosan már rótta a köröket a gyerekszobában.