Szeretethormont vetnének be párterápiában

A szülésben, a szoptatásban, illetve az anya-gyerek és párkapcsolati kötődésben betöltött szerepére már régen fény derült, ám úgy tűnik, az oxitocin hormonnak egyéb érdekes tulajdonságai is vannak: megkönnyíti például mások érzelmeinek felismerését.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. augusztus 17. czefernek.lena

A szülésben, a szoptatásban, illetve az anya-gyerek és párkapcsolati kötődésben betöltött szerepére már régen fény derült, ám úgy tűnik, az oxitocin hormonnak egyéb érdekes tulajdonságai is vannak: megkönnyíti például mások érzelmeinek felismerését.


A szeretethormonnak is nevezett oxitocin az agyban, a hipotalamusz területén termelődik, elválasztását elsősorban fizikai érintés, bőrkontaktus váltja ki. Szerepe rendkívül összetett: segít például a stresszoldásban és a fájdalomcsillapításban, használják a szülés megindítására, simaizom-összehúzó hatása miatt szoptatáskor megkönnyíti a tejutak kiürülését, továbbá pozitívan hat a párkapcsolatokra, erősíti a szülő-gyermek közti kötődést, és javítja az interakciós képességeket is.

Az Oslói Egyetem pszichológusainak kutatásából nemrég az is kiderült, hogy az oxitocin megkönnyíti mások érzelmeinek felismerését is.