Telis-televízió

Tévézik a gyerek! Az emberek egy részében ez egy elvetendő, súlyos pedagógiai malőrrel egyenértékű esemény, mások esküsznek rá, nem károsabb ez sem más mai dolgoknál, no és a gyerek is általában szereti, semmint utálná, hogy „tévézésre kényszerítik”. Mégis, mi az igazság?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. július 16. szabo.daniel

Tévézik a gyerek! Az emberek egy részében ez egy elvetendő, súlyos pedagógiai malőrrel egyenértékű esemény, mások esküsznek rá, nem károsabb ez sem más mai dolgoknál, no és a gyerek is általában szereti, semmint utálná, hogy „tévézésre kényszerítik”. Mégis, mi az igazság?


Sok mai háztartás ilyen vagy olyan okból szanálta a televíziót. A tévémentesség hívei azt hangoztatják, hogy a TV műsorai között több szemetet mint értéket lehet találni, hogy a gyereket leültetni elé egyenlő a vele törődni nem akarással, csak butul tőle, beszűkül, romlik a szeme, annyi mindent csinálhatna tévézésen kívül. Ezek egy része valóban igaz, másik része pedig csak bizonyos feltételek mellett. Pl. az olvasás rossz fényviszonyok között ugyanolyan látásrontó, mint a tévézés. Az „annyi mindent csinálhatna”-elv is ott bukik meg, amikor anya tényleg olyan elfoglalt, vagy annyira hirtelen jön közbe valami, hogy egyszerűbb megkérni a gyereket, hogy kicsit nézzen mesét.

Gyerek a TV előtt – hogy lehet helyesen csinálni?
Azoknak lehet a legnagyobb igazuk, akik azt hangoztatják, hogy az egyes csatornák kínálata csak kilóra nagy. Valójában gyorsan legyártott, ócska, „gagyi” történetek mennek buta zenével, amiről elsőre lerí, hogy gyermekünk sem vizuális, sem verbális kultúrában sem fog fejlődni általa. A hangsúly legyen ezen a feljődési lehetőségen: ha van olyan rajzfilm, ami tetszik nekünk, azt nyugodtan nézessük vele. Nem árt, ha be van tárazva néhány jobb DVD, vagy fel van véve a műsorból, amit előre kinéztünk, hiszen bármikor jöhet olyan helyzet, amikor hirtelen kell lefoglalni a gyereket, és még a legkreatívabb csodaanya sem állhat mindig készen arra, hogy offline szuperszórakozást ötöljön ki a gyereknek egy DVD-berakásnyi idő alatt.

Tévézés az orvos szemével
Meghökkentőnek hathat az orvosi szempont: napi egy óra tévézés a gyereknek jót tesz. Ettől sokaknak azért ugrik görcsbe a gyomruk, mert egy órán át a gyerekem kifelé néz a fejéből, és egy képernyőt bámul. Nem játszik okosan a kicsi kezével, nem mondja okosan a kicsi szavait, megnémul, mozdulatlan, borzasztó látvány. Nos, ha ez lenne a helyzet, úgy tényleg ne hagyjuk a gyereket tévézni. A valóságban azonban (s ez a fenti orvosi „rendelvény” alapja): a gyerekek (minél fiatalabbak annál jellemzőbben) annyi információt szívnak magukba, kezdve a szavak elsajátításától a világ dolgainak megismerésén át a konkrét cselekvések elsajátításáig, hogy kell nekik napi több óra ébrenléti, nyugalmas feldolgozás, melynek egy szeletére a TV-nézés tökéletes alternatíva. A gyerek agya ilyenkor kisebb mértékben van leterhelve, hiszen csak egyfelé kell figyelni, van tehát kapacitása a feldolgozásra. Ami pedig az ijesztő mozdulatlanságot illeti: normál esetben megfigyelhető, hogy a gyerek nem bambul végtelenül, hanem percek után fészkelődni kezd, el-elpillant, esetleg mellette a kezébe vesz valamit, és ez rendben is van. Minél kisebb, annál kevésbé tudja fókuszálni a figyelmét, nagyobb (pl. iskolás korú) gyerekeknél viszont már hosszabb mesék is nézhetők.

Fontos a szűrés
Természetesen nem mindegy, mit néz. Igenis vegyük a fáradságot, és legalább az első egy percbe kukkantsunk bele. Nem baj, ha egyszerű a történet, vagy ha nem is meséről van szó (az élő műsorok esetében), csak félreérthető ne legyen és erőszak se legyen benne (pl. hiába szereti a cápákat egy kisfiú, nem jó, ha cápatámadásos kisfilmet néz meg a NatGeo-n.) Jó a hirtelen helyzetekre kedvenc DVD-ket rendszeresíteni.
Nincs tehát jó vagy rossz megoldás, csak helyes és helytelen felhasználás. A TV felelősen használható, értékes nevelési eszköz lehet, de válhat belőle elbutító, káros, felesleges kacat; minden tőlünk, felnőttektől és a belátásunktól függ.