Terhességfüggő a tizedik gyerekét kihordó béranya

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. március 01. bencze.aron

Különös történetről számol be a Velvet: Jill Hawkins először 1992-ben volt béranya, azóta szinte alig állt le. Most terhes a tizedik gyerekével, és tervei szerint még két terhességet szeretne kihordani mire két év múlva ötven éves lesz. Saját gyereke nincs, nem is szeretne. A testét nagyon megviselik a terhességek, a harmadik terhessége után depressziós lett, de azt mondja, nem a béranyaság miatt.


A brightoni Jill Hawkins néhány évvel ezelőtt, amikor nyolcadjára volt terhes úgy döntött, többet nem fogja más gyerekeit kihordani, mert nagyon nehezen viselte azt a terhességet. Szinte folyamatosan fájt a feje, nagyon gyorsan kifáradt, megszenvedte a teste a dolgot. A 47 éves nő terhességfüggő, nem is tudott leállni a dologgal, jelenleg éppen ikreket vár, hogy augusztus közepén megszülje a kilencedik és a tizedik gyerekét – íjra a Daily Mail.

Vagyis nem a saját gyerekeit, hanem ezúttal egy olyan szimpatikus párnak, ahol a férj Hawkins elmondása szerint hasonlít Kevin Costnerre. Hawkins ugyanis béranya, már 1992 óta, akkor vállalta el először, hogy kihordja valaki gyerekét.

A mostani gyerekeket egy olyan párnak szüli majd, akiknek már van egy kilenc éves lányuk, de a feleség azóta nem tud teherbe esni, és a mesterséges megtermékenyítés sem jött össze nekik. Hawkins szimpatikusnak találta a párt, ezért döntött úgy, hogy még egyszer kihordja valaki gyerekét. És ugyan ezt a mostani terhességét még az előzőnél is nehezebben viseli, az a terve, hogy 50 éves korára még két gyereket szeretne szülni, és utána tényleg felhagy a béranyasággal.

“A szüleim aggódtak az utolsó terhességemnél, mert akár életveszélyes állapotba is kerülhettem volna. De elfelejtettem a rossz emlékeket. Úgy döntöttem, még egyszer belevágok. Úgy érzem, a terhesség kiteljesíti az életemet. Természetemnél fogva szeretek adni, és abban vagyok a legjobb, hogy gyerekeket adjak másoknak” – mondta a nő a lapnak.