Zsidók, muzulmánok és keresztények tüntettek a körülmetélés szabadságáért

Közösen tüntettek zsidók, muzulmánok és keresztények vasárnap Berlinben a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélésének szabadságáért.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. szeptember 10. czefernek.lena

Közösen tüntettek zsidók, muzulmánok és keresztények vasárnap Berlinben a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélésének szabadságáért.


A német főváros egyik központi terén, a Bebelplatzon tartott demonstráció volt az első megmozdulás Németországban, amelyen a három vallás képviselői ebben az ügyben együtt léptek fel. A több száz tüntető a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélését testi sértésnek minősítő júniusi bírósági döntés ellen, illetve a kölni tartományi bíróság ítélete nyomán elindult közéleti vitában megmutatkozó vallási türelmetlenség ellen tiltakozott.

Lala Süsskind, a berlini zsidó közösség korábbi vezetője beszédében hangsúlyozta: “elviselhetetlen, amikor (a körülmetéléssel kapcsolatban) hozzá nem értő és intoleráns emberek beszélnek, és szavaik széles körben megértésre találnak”. Hozzátette: a fiúgyermekek körülmetélése döntő jelentőségű a zsidó és a muzulmán önazonosság kialakulásában.

Ugyanezt emelte ki Kenan Kolat, a németországi muzulmán közösséget összefogó szervezet (TGD) vezetője, hozzátéve, hogy a beavatkozást kellő szakértelemmel és megfelelő higiéniai körülmények között hajtják végre. Leszögezte: Németországban “senki sem akadályozhatja meg”, hogy tovább ápolják az évezredes hagyományt.

A német kormány törvénnyel kívánja szabályozni a kérdést. “A kölni ítélet nyomán előállt bizonytalanságot a kabinet hamarosan megszünteti és jogbiztonságot teremt” – hangsúlyozta a napokban Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter. A törvény megalkotásáig tartó időszakra a tartományi rangú Berlin vezetése – a tartományok közül elsőként – átmeneti rendelkezést léptetett életbe. E szerint a szülőknek igazolni kell, hogy vallási okból kívánják elvégeztetni a beavatkozást a fiúgyermeken.

A vasárnapi tüntetésen elutasították a szabályozást, Wolfgang Thierse hívő katolikus szociáldemokrata politikus, a német törvényhozás alsóházának (Budestag) volt elnöke például felvetette: vajon miért kellene az államnak foglalkozni azzal, hogy milyen szokások tartoznak a vallási közösségeket összefogó hagyományok körébe. Megjegyezte: “talán zsidóigazolványt kellene lobogtatni” a szülőknek, ha gondoskodni kívánnak gyermekük körülmetéléséről?

A kölni tartományi bíróság ítéletben arra hivatkozott, hogy az egyén önrendelkezési joga előbbre való a vallásszabadságnál és a szülői felügyeleti jogoknál. Az ítélet szerint a beavatkozás csecsemők esetében minősül testi sértésnek. Idősebb korban, az érintett hozzájárulásával szabadon lehet körülmetélést végezni.

A Bundestag a döntés nyomán júliusban nagy többséggel határozatot fogadott el arról, hogy meg kell teremteni a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélésének jogi lehetőségét. A határozat szerint a fiúgyermekek vallási okokból végzett, “szakszerű és felesleges fájdalmat nem okozó” körülmetélésének “alapvetően engedélyezett” beavatkozásnak kell lennie. A Bundestag a határozatban felszólította a kormányt, hogy a jogbiztonság megteremtése érdekében őszig készítsen törvényjavaslatot.