A gyerek a bölcsiben, anya kint zokog

A bölcsikezdés nem egyszerű. Ott vannak egyrészt az intellektuális kihívások, a számos A4-es teleírva kérdéssel, a titkos szisztéma, amely szerint máshova kell tenni a ruhát, a cipőt és a kabátot. Aztán ott van a lelki része, hogy amikor otthagytam a zokogó gyereket, még kijussak az utcára, mielőtt bőgni kezdenék.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. szeptember 22. Gyarmati Orsolya

A bölcsikezdés nem egyszerű. Ott vannak egyrészt az intellektuális kihívások, a számos A4-es teleírva kérdéssel, a titkos szisztéma, amely szerint máshova kell tenni a ruhát, a cipőt és a kabátot. Aztán ott van a lelki része, hogy amikor otthagytam a zokogó gyereket, még kijussak az utcára, mielőtt bőgni kezdenék.


Kezdődött az egész úgy, hogy az apjával egymásra néztünk tavaly tavasszal: legyen bölcsi!

Folytatódott azzal, hogy miután sikerült bejutni egy bölcsibe, én fél nyáron át szorongtam, hogy nem korai-e ez még neki, jaj szegénykémmel mi lesz ott a sok idegen között, ahol nem értik pontosan mit mond, nem kap állandó visszajelzést, és egészen biztosan nem ő lesz a világ közepe. Ráadásul biztos elkap majd egy csomó betegséget, mert az már csak úgy van.

Meg kellett barátkoznom a ténnyel, hogy előbb-utóbb mindenképp eljönne a pillanat, amikor ki kell adnom a kezemből, akkor meg miért ne csináljuk, ha a legjobb meggyőződésem szerint is ez lesz neki a legjobb.

Voltunk szülőin, ahol megnyugodtunk, hogy tündéri gondozónőket fogtunk ki, voltunk nyílt napon, ahol a lányom tudomást sem vett rólam egy fél délelőttön keresztül, annyira le volt nyűgözve a rendelkezésre álló játékoktól és gyerekektől. Így aztán a legnagyobb lelki nyugalommal készültünk a beszokásra.