A nagycsalád botránya

Az elsőnél mindenki örül. Az újszülött fotóját körbehordják a családban, a nagyszülők dagadnak a büszkeségtől. A másodiknak is hasonlóan, mert ugye egy fiú mellé kell egy lány, vagy fordítva. A harmadiknál már többen hümmögnek, csóválják a fejüket, a negyediknél megkapják a szülők, hogy nem kellett volna ezt úgy elsietni, az ötödiknél pedig hogy felelőtlenek.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. január 12. Gyarmati Orsolya

Az elsőnél mindenki örül. Az újszülött fotóját körbehordják a családban, a nagyszülők dagadnak a büszkeségtől. A másodiknak is hasonlóan, mert ugye egy fiú mellé kell egy lány, vagy fordítva. A harmadiknál már többen hümmögnek, csóválják a fejüket, a negyediknél megkapják a szülők, hogy nem kellett volna ezt úgy elsietni, az ötödiknél pedig hogy felelőtlenek.


Mert erre a világra nem érdemes ennyi gyereket szülni. És megrovóan ráncolják össze a szemöldöküket a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, akik maguk is négy-öt gyerekes családba születtek bele, mondjuk a második világháború vagy az ötvenes évek közepén. Nem mintha nem szeretnék a harmadikat, a negyediket, az ötödiket, de azért mégis… Ami sok, az sok.

Van, amikor ezt a fajta (vagy ennél még keményebb) elutasítást nem fogalmazzák meg verbálisan – mondjuk a vonaton, buszon, vagy éppen szállodában, bevásárláskor a plázában –, de a metakommunikatív jelek egyértelműek. Akárhogy forgatjuk, sokszor ciki(nek tűnik) ma a nagycsalád, a négy, öt, hat, netán több gyerek. Néha még olyan helyeken, helyzetben is kínos, amikor kifejezetten gyerekeknek szóló programot vagy szolgáltatást hirdetnek meg.
– Ennyi gyerekkel akar bejönni? – kaptam meg a lekicsinylő kérdést az ilyen-olyan jegyszedőktől, portásoktól, attól függetlenül, hogy a kezemben szorongattam a megfelelő mennyiségű jegyet, vagy lobogtattam a szolgáltatás kifizetését igazoló számlát. Nemegyszer éreztem úgy, mintha másodrangú polgára, sőt, kirekesztettje lennék a társadalomnak, csak azért, mert sok gyerekem van.