A szoknyás pap, a professzor és a nehéz sorsú gyerekek

Bethesda, Immánuel, Aksza, Káleb, Jonathán – bibliai hely- és személynevek, amelyek egy-egy intézményt rejtenek Kolozsvárott és Zsobokon, és otthont teremtenek szegény, fogyatékkal élő, árva vagy bármi miatt az utcán tengődő gyermekek, fiatalok számára. Megálmodójuk a Csoma Irma – Molnár János lelkész házaspár, akik öt gyermekük, Irma gyülekezeti munkája és János professzori teendői mellett vágtak bele a gyermekmentés szolgálatába. És mindeközben életre keltettek egy kihalásra ítélt gödörfalut is…

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. június 04. Paulik András

Bethesda, Immánuel, Aksza, Káleb, Jonathán – bibliai hely- és személynevek, amelyek egy-egy intézményt rejtenek Kolozsvárott és Zsobokon, és otthont teremtenek szegény, fogyatékkal élő, árva vagy bármi miatt az utcán tengődő gyermekek, fiatalok számára. Megálmodójuk a Csoma Irma – Molnár János lelkész házaspár, akik öt gyermekük, Irma gyülekezeti munkája és János professzori teendői mellett vágtak bele a gyermekmentés szolgálatába. És mindeközben életre keltettek egy kihalásra ítélt gödörfalut is…


A Kalotaszegi-medencében fekvő Zsobok községben, a Bethesda Gyermekotthonban közel ötven árva, félárva vagy hátrányos helyzetű családból származó gyermek lakik. Az intézmény hároméves kortól fogadja a rászorulókat, majd a tizennyolcadik életévüket betöltött, de tovább nem tanuló és munkahelyi szállással sem rendelkező fiatalok számára a zsoboki Immánuel Ház biztosít átmeneti lakóhelyet.

A közeli Kolozsvárott pedig az ottani középiskolában tanuló, nehéz sorsú diákok kaphatnak szállást az Aksza Missziós Házban, ahol rajtuk kívül még húsz-huszonkét, veszélyeztetett környezetből kimenekített gyermek is biztonságos otthonra talál, és közel ugyanennyien vesznek igénybe valamilyen napközbeni ellátást. A hozzá kapcsolódó Káleb Házban a missziós intézményből kikerülő, még saját lakással nem rendelkező fiatal felnőtteket tudják elszállásolni.
Az említett intézmények tehát egészen kicsi kortól gondoskodnak a rájuk bízottakról, sőt abban is segítséget nyújtanak nekik, hogy sikeresen megkapaszkodjanak a felnőtt társadalomban. Aki erre jár, nem csupán egy jól működő szociális ellátórendszerre lát példát, hanem arra is rácsodálkozhat: hittel, leleményességgel, ügyes összefogással csodákra képes néhány elhivatott ember.

A kalotaszegi vagdalásostól a tejüzemig

Zsobokon az „otthon” a falu számára is az otthont jelenti. A 90-es évek elején ugyanis a kalotaszegi aprófalvak sorra elnéptelenedtek. Munka hiányában a fiatalok elhagyták a szülőfalujukat, kiürültek és rendre bezártak az iskolák. Hiába lett volna elég gyerek, a tanárok ingázás helyett inkább a kedvezőbb városi munkalehetőséget választották. A színmagyar és színreformátus Zsobokra is ez a sors várt volna, ha 1991-ben nem kerül a gyülekezet élére előbb „beszolgáló” (azaz helyettesítő), majd megválasztott lelkészként a „szoknyás pap”, Molnár Csoma Irma.

– Lepusztult templom és parókia fogadott bennünket itt is, ahogyan pár évvel előbb Középlakon. Ott éppen egy évvel korábban fejeztük be a felújítást – meséli Irma, aki négy kicsi gyerek mellett pár évig még együtt vezette a két gyülekezetet. Molnár János a kolozsvári teológiai akadémián tanított ekkor, az ő külföldi kapcsolatai révén érkeztek adományok a munkálatokhoz. Ne gondoljuk persze, hogy a zsobokiak tétlenül várták a segítséget: a templom fakazettás mennyezetét ugyanis a helyi asszonyok „varrták ki”. Minden család egy-egy kazetta árát kitevő kalotaszegi fehér vagdalásos kézimunkát ajánlott föl, amelyet Németországban értékesítettek. Az itt megmutatkozott összefogás segített abban is, hogy a zárt gödörfalu kapcsolatba került a külvilággal, és belső utcái járhatóvá váltak. „Nálunk minden a templom” – fogalmaznak a zsobokiak.

 – Ekkoriban a gyülekezet nőszövetsége árva gyerekeket nyaraltatott családoknál. Általuk mutatta meg Isten a továbbhaladás mérföldkövét, amelyre ő maga írta rá a következő állomás nevét: gyermekotthon – fűzi tovább a történetet János, aki maga is sokszor napi tíz-tizenkét órát töltött az építkezéseken. Közben végigjárták a környező falvakat, az egyházmegye gyülekezeteit, gyűjtötték a magyar gyerekeket, hazahívták a fiatal családokat, szakképzett tanárokat szerződtettek. És 1994-ben megnyílt a zsoboki egyházközség tulajdonában lévő Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ.

Bár ahogy az építkezés idején, úgy most is naponkénti anyagi nehézségekkel küszködnek, sokszor rácsodálkoznak, hogy Isten miként gondoskodik róluk.

– Pár hónapja éppen 3500 lej hiányzott a kasszából fizetésnap előtt. Fogalmunk sem volt, hogyan teremtsük elő – idézi fel a legutóbbi élményét Irma. – Másnap a nálunk lakó holland házaspárt a gazdasági vezetőnknek kellett kivinnie a reptérre, ahol a kezébe nyomtak 3500 lejt…

Az intézmény fenntartására az otthon saját kertészetet, állatfarmot indított be, mezőgazdasági gépparkot üzemeltet, asztalosműhelyt működtet, tehenészetet és tejfeldolgozót tart fönn. Az uniós normáknak megfelelő zsoboki malom és pékség még kilenc falunak biztosítja az őrlést és a friss pékárut. Zsobok tehát mára önellátóvá vált: mind a százhatvan háztartásban van kereső, bár jelenleg az összes munkahely betelt.

Természetesen a népességcsökkenést, a gazdasági nehézségeket ott is megérzik. A zsobokiak azonban továbbra sem várják ölbe tett kézzel a segítséget: az otthonban vendégszobákat adnak ki, a fiúkat faragni, a lányokat hímezni tanítják. A kalotaszegi vagdalásos terítőket már a gyerekotthonban is értékesítik.

Az utcagyerekektől az egyetemistákig

Néhány éve a Molnár házaspár megláthatta a következő mérföldkövet is: a figyelmük a kolozsvári utcagyerekek felé fordult. Ezt a szolgálatot Irma még a 90-es évek végén a Nőszövetség keretén belül indította el kiépített infrastruktúra nélkül.

– Úgy kezdtük, hogy János diákjai vállalták: mindennap ketten-hárman elkészítenek huszonöt-harminc szendvicset, amelyet szétosztanak a tereken, forgalmasabb kereszteződésekben és a piac körül kolduló gyermekek között – meséli.

A kezdeményezésre idővel külföldi testvérek is fölfigyeltek. Svájci és német segítséggel házat vásároltak a városban, és hivatalosan is működési engedélyt kapott az Aksza Missziós Ház. (Aksza a bibliai Káleb leányának a neve, aki férjhezmenetele előtt atyja elé állt, és így szólt: „Adj áldást nékem, és adj vízforrásokat!”) Irmáék úgy vélik, hogy az itt folyó munkát is csak ezzel az Atyához intézett, mindennapos kéréssel lehet végezni. Az állandó lakókat, akik gyámhatósági engedéllyel tartózkodhatnak náluk, iskoláztatják. A nyári szünidőben is lekötik őket: különféle önképzőkörök közül választhatnak, és rendszeresen tartanak nekik bibliaórákat. Emellett olyan gyerekeket is fogadnak, akiknek napközben nincs hol tartózkodniuk, mert a családjuk szociális vagy erkölcsi okok miatt nem képes gondoskodni róluk. Tapasztalatuk szerint azokkal a legnehezebb bánni, akik csak étkezni és tisztálkodni jönnek a házba, mivel nekik többnyire az utca marad az életterük.

– Jelenleg is vannak azonban olyanok, akiket sikerült beiskoláznunk – mesélik örömmel a szolgálók –; ők a házban tanulnak, és a többi közösségi tevékenységbe is bekapcsolódnak. Nekik a tanszereket is mi vesszük meg, és orvosi ellátást is biztosítunk számukra, ha szükséges.

Esténként aztán rendszerint tovább bővül a létszám, mert éjszaka ide hozzák a rendőrök az utcán vagy a vasútállomáson összeszedett gyerekeket. Azokat is befogadják, akiket a gyermekvédelem menekít ki az otthoni agresszív környezetből. Ők a hatóságok további intézkedéséig maradhatnak az Akszában.

Mint már említettük, a misszió egészen a felnőtté válásig kíséri a gyerekeket, így az állami árvaházakból kikerülő, Kolozsvárott tanuló egyetemisták napi meleg ételt kaphatnak. Az ír támogatásból vett Káleb Házban pedig azok a fiatal felnőttek lakhatnak, akik még támogatásra szorulnak. Nekik persze már dolgozniuk kell, a költségekhez is hozzá kell járulniuk, így készítik fel őket az önálló életre.

Az aratnivaló sok, de a Molnár házaspár naponta megéli, hogy Isten gondoskodik a munkásokról is. A hatfős személyzet mellett három állandó segítő dolgozik az Aksza házban, és a református tanárképzőre járó diákok, valamint a pszichológushallgatók is besegítenek nekik a szakmai gyakorlatuk részeként. Ahogyan Irma és János mondja búcsúzóul: „Minden, ami itt történik, Istenünk nagy tette és cselekedete, az ő hatalmas csókja életük munkáján.”


Megjelent a Family magazin 2012/2. számában.