Adomány a fogyatékkal élő gyermekek életminőségének javításáért

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. november 02. czefernek.lena

A Csemete Alapítvány jóvoltából egy speciális minibusszal gazdagodott a fővárosi önkormányzat kezelésében lévő egyik gyermekotthon-komplexum. Csomós Miklós oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes szerint az adomány révén a rászoruló fiatalok jóval teljesebb életet élhetnek.


Rekordnevezés érkezett a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválra, amely Budapest belvárosában zajlott. Ennek a nemzetközileg is magasan jegyzett eseménynek a nyilvánosságát használta fel Andrea Snow, a Csemete Alapítvány alapító-elnöke arra, hogy kezdeményezésével ismét felhívja a figyelmet a fogyatékkal élő gyermekek támogatásának fontosságára. Andrea Snow néhány perccel a 10 órás rajt előtt adta át a nagyszínpadon Forrai Máriának, a Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyerekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthonai főigazgatójának annak a minibusznak a kulcsát, amelyet alapítványa adományozott a XII. kerületi székhelyű intézménynek.

A fenntartó képviseletében Csomós Miklós azt mondta: a főváros igyekszik a gyermekotthonaiban élő fiatalok életét oly módon is könnyebbé tenni, hogy időnként megpróbálja őket kiszakítani intézményi környezetükből. Így lehetőség szerint elviszik a gyermekeket, fiatal felnőtteket múzeumokba, kiállításokra, kirándulásokra. Ezekhez az ajándék jármű igen-igen nagy segítségére lesz az ottani nevelőknek.