Agresszió az óvodában – mit tehet a szülő?

Kétségbeejtő a szülő számára, ha jelzés érkezik az óvodából: gyermeke agresszív, verekszik, rúg, harap, sok a probléma vele, nem jön ki jól az óvodás társakkal. Mit tehetünk ilyenkor, hogyan kezeljük a kialakult helyzetet?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. május 21. bencze.aron

Kétségbeejtő a szülő számára, ha jelzés érkezik az óvodából: gyermeke agresszív, verekszik, rúg, harap, sok a probléma vele, nem jön ki jól az óvodás társakkal. Mit tehetünk ilyenkor, hogyan kezeljük a kialakult helyzetet?


Nagyon fontos használni a szűrőket, visszapillantani az elmúlt időszakra, hogy voltak-e előjelei korábban az agressziónak, és mióta kezdett romlani a helyzet. Hiszen gyakran előfordul, hogy a szellemileg és érzelmileg leterhelt felnőtteknek rossz napjuk van, vagy az esemény történik olyan helyzetben, amikor kevesebb a tolerancia, esetleg egy piszkálódásra reagálnak ily módon gyermekeink. Azt is tudni kell, hogy a sok agresszió jelenléte mindennapjainkban, amit maguk körül tapasztalnak gyermekeink, hovatovább az élet természetes velejárójaként integrálódhat.

Az agresszió okai is többfélék lehetnek:

  • gyermekünk úgy érzi, hogy nem tudja érvényesíteni/kommunikálni igényeit, jogait, akaratát,
  • figyelmet próbál kikövetelni (valami gondja van, amit nem tud szavakkal megfogalmazni),
  • valamilyen érzését próbálja kompenzálni (pl. nem ért valamit tartalmilag vagy nem érzi azt, amit a szülő szerint éreznie kellene),
  • valamely titokban elkövetett csíny miatti feszültsége miatti bűntudatát úgy igyekszik oldani, hogy kiprovokálja a büntetést,
  • érzi a szülői feszültséget, és „elterelő hadművelettel” segíteni próbál a szülőnek,
  • fáradt, éhes, lappangó betegséggel küzd,
  • elfojtott lelki fájdalmai, bűntudata van (pl. válás, féltékenység, negatív énkép, önelfogadás hiánya).

    A mi működésünket is ezerféle dolog befolyásolhatja, csak a pörgő mindennapok miatt kevésbé tudatosulnak bennünk az apróbb információk. Érdemes ilyen estben konzultálni a pedagógussal, és minden esetben a gyermekünk mellé kell állni! Annak a képviseletével, hogy ok nélkül nem tett volna ilyent.

    Gyermekeink érzékelői remekül működnek és már az elkövetés pillanatában is érzik, hogy nem megfelelően reagáltak valamire. Azt is érzik, hogy a folyamatot visszafordítani lehetetlen, így elkezd működni bennük a bűntudat és önbüntetés. Mindez nem tudatosan zajlik bennük, hanem ösztönösen, a korai gyermekkortól elsajátított, bár még fel nem ismert jelzések hatására. Éppen ezért gyakran olyan mértékben fokozzák a felnőtt aktuális érzelmi állapotát, hogy az erőteljes következményekkel jár.

    Gyerekeinkben genetikai program, hogy a szülői elvárásoknak meg kell felelni. És a szülők érzelmi állapota az örök iránytű, amit a környezeti hatások katalizálnak. Amennyiben saját érzéseiket a szülőkétől eltérőnek érzékelik, máris elkezdődik a bűntudat, a „selejtes vagyok” érzése, és innentől a kudarckerülés az egyik fő cél.