Amikor a fészek kiürül

Vasárnaponként, amikor csak kettesben ülnek le ebédelni, különösen zavaró. Azelőtt a gyerekek itt nyüzsögtek az asztal körül, a szobában vidám zsivaj volt. A vasárnapi ebéd, meg az előtte és utána együtt töltött idő kiadós beszélgetésekre adott alkalmat az elmúlt, meg a következő hét eseményeiről. Most a többi szék üres, a gyerekszobák elárvultak. Minden a helyén maradt, mégis megváltozott az egész lakás, mintha elszállt volna belőle a lélek. A gyerekek kirepültek, üres a fészek.

A szülők élete új szakaszba lépett: ketten maradtak, a soktagú család, amely kettejük házasságára épült, ismét kéttagúvá vált, és ez igen jelentős változás a házaspár életében. Gyakran járul ehhez egy másik változás is, a nyugdíjazás, az aktív munkából való kilépés. Ez a két változás külön-külön is megrázkódtatást jelent, az pedig, ha időben egybeesnek, vagy rövid időn belül követik egymást, radikális fordulatot jelent a házaspár egyéni és közös életében egyaránt. Megváltozik az életritmus, szükségessé válik a mindennapok eddigi struktúráinak átformálása, módosul a szabadidő fogalma, megváltoznak a pénzügyi korlátok is. Eddig semmire sem értek rá, semmire nem jutott elég idő, most egyszerre nem tudnak mit kezdeni idejükkel. Mindez visszahat a két ember kapcsolatára is, komoly próbatétel elé állítva őket. A felkészületlen házaspárok nem értik, hogy miért jelennek meg közöttük súrlódások, miért jelent gondot olyan ügyek elintézése, amelyek eddig magától értődően intéződtek, miért nem sikerül az egyszerű dolgokat egyszerűen megoldaniuk.

A házasságnak ez a fázisa viszonylag új keletű. A meghosszabbodott életkor és a többgenerációs családok eltűnése miatt a „kiürült fészkű” házaspároknak ma hosszabb időre, akár két-három évtizedes páros együttlétre kell berendezkedniük. Egyéni helyzetük megváltozott, változtak napi teendőik, mások lettek az állapotbeli kötelességeik, áthangolódásra, kapcsolatuk megújítására van szükség. Nagy esélyt jelent ez a két embernek, hogy tovább haladjanak egymás felé, hogy egészen egymásnak tudják adni magukat, és hogy ezt az ajándékot maradéktalanul el is tudják fogadni egymástól.

Hogyan gondoltok vissza arra az időre, amikor ti „kirepültetek” a szülői házból? Mit gondoltok, hogyan fogjátok ti megélni „fészketek kiürülését”? Idézzetek fel példás „kiürült fészkű” házaspárokat ismeretségi körötökből!

A házassághoz nem tartozik egyszer s mindenkorra érvényes „szolgálati szabályzat”, amelyet betartva nyugodtan, gondoktól mentesen lehet élni. Nincs két egyforma házasság, más a fiatalok házassága, más a gyerekes szülőké, másképp kell alakítaniuk házasságukat a gyerekeiket már szárnyra bocsájtott házaspároknak is. Amikor még fiatalokként vonzódni kezdtek egymáshoz, elindultak egy úton, az egymás felé vezető úton. Most elérkeztek az út egy fontos állomásához, de korántsem a végállomáshoz. Ha megállnak, sohasem jutnak célba. Újra és újra ki kell mondaniuk egymásra az IGEN-t, naponta újra dönteniük kell egymás mellett. Milyen érett, mennyire más most a szeretetük, mint volt akkor, amikor összeházasodtak! De a szeretet sem érkezett el a végállomására; ha nem növekedhet és gazdagodhat, még állandó sem marad, inkább törékennyé, görcsössé válik. Amikor évekkel ezelőtt az esküvőn IGEN-t mondtak egymásra, tele voltak ideális elképzelésekkel, vágyakkal, tervekkel. Ezek nem mind teljesültek, sok minden maradt töredékes, vagy befejezetlen. Hányszor kellett a terveket a körülmények alakulása, a gyerekek érkezése, esetleges sorscsapások, vagy a valós lehetőségek jobb megismerése miatt módosítani! Ez a mostani IGEN már nem illúziókra, reményteli örömökre, hanem kölcsönös bizonyosságra épül: jó hogy vagy, jó hogy ilyen vagy, jó téged szeretni, együtt haladni boldogságunk útján! IGEN, akarom, hogy boldog legyél, akarom, hogy boldogok legyünk, tudom, hogy semmi nem rendítheti meg szerelmünket.

Mi segít abban, hogy az idő múlásával a szeretetkapcsolat egyre mélyebb, érettebb legyen? Milyen tényezők járulnak hozzá, hogy az illúziókból és a reményekből bizonyosság legyen?

Vannak házaspárok, akikben egy világ omlik össze, amikor a gyerekek elhagyják a szülői házat. Akik viszont el tudják engedni gyerekeiket, azok számára új lehetőségek nyílnak meg, lehetőséget kapnak új, vagy éppen régi, de eddig még valóra nem váltott terveik megvalósítására. Különös ellentmondása korunknak, hogy a többgenerációs nagycsaládok ugyan eltűntek, a nagyszülők azonban fontos feladatot töltenek be gyermekeik családjában. A kétkeresős családmodell általánossá válásával szükséges lett, hogy a nagyszülők segítsenek akár a nevelési feladatok megoldásában, akár a háztartásban. Nagy lehetőség ez a generációk közötti együttműködésre és a tradíciók továbbadására is. Ha az ilyen együttműködést a szeretet vezérli, ha a szereplők kölcsönös tisztelettel, megértéssel és tapintattal viseltetnek egymás iránt, akkor senki sem érzi magát kihasznált cselédnek, ügyetlen családapának, vagy okvetetlenkedő öregnek.

Nem sérti az egységet, ha az idős házasok végre hódolnak egyéni kedvteléseiknek is. Most végre juthat rá idő, nem úgy, mint amikor a kevéske közösen eltölthető idő rovására ment volna. Az pedig, hogy titokban menjen el egyikük barátnőivel, másikuk focimeccsre, fel sem merülhet, hiszen már rég nincsenek titkaik egymás előtt. Ismerik egymást, olvasnak egymás gondolatában, tudják, hogy melyiküknek mi okoz örömet. Most kiderül, hogyan sikerült a házastársi hűséget megélni: bizalommal telten, kreatívan, vagy kötelességszerűen, teherként, „húzva az igát”. Aki csupán elkerülte a hűtlenséget, még korántsem volt hűséges. Az igazi hűség megmozgatja a fantáziát és mindig tettre serkent, szolgálja az egyén és a házastárs fejlődését, életet visz a kapcsolatba. Mindig van felfedeznivaló a másikban, és mindig lehet találni valami új örömszerzési lehetőséget. 30 évi házasság után is rá lehet csodálkozni a másik vonzó külsejére, és lehet törekedni arra, hogy még vonzóbb legyen külsőnk, hogy a lehető legjobb oldalunkról mutatkozzunk házastársunk előtt. Törekednünk kell arra is, hogy a társ minden jó tulajdonságát, a benne rejlő minden értéket megismerjük és segítsük tökéletesíteni, fejleszteni. A fejlődési lehetőség határtalan. A hűség hibádzik ott, ahol már nincs készség a fejlődésre, a változásra. Ugyanakkor a hűség is változásra szorul, noha továbbra sem nélkülözheti a kölcsönös bizalmat és a feltétlen megbízhatóságot. Másképp hű egy ifjú házas, és másképp egy nagyszülő. A házasságnak ebben szakaszában, amikor a házaspár magára marad, különösen igaz: Csak akkor tudjuk magunkat a másiknak teljesen átadni, ha egészen egymásra hagyatkozhatunk. Jó, hogy ilyen vagy, együtt változunk, öregszünk naponta. Épp ez a házasságban a varázslatos, a közös útnak sohasem érünk a végére, amíg élünk, úton vagyunk. Sohasem érjük el azt a pontot, amelyen megállhatunk. Nem várjuk, hogy a jövő beteljesedjék, hanem elébe megyünk – mondja egy dél amerikai indián mondás. Aki hűséges, az bizalommal vág neki az előtte álló útnak. Mert bízik Istenben, aki a leghűségesebb, aki kettejükre kimondta a maga végleges IGEN-jét.

Hogyan változott a nagyszülők helyzete és szerepe családotokban visszatekintve néhány generációra?

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke