Bölcsi/ovi – menjen, ne menjen?

Van, aki számára már a kicsi egyéves szülinapjától napi izgalmas gondolkodnivaló, hogy miként, mily csoda, kapcsolat, véletlen folytán nyer majd felvételt a bölcsibe őkelme. Mert akkor anyu végre fújhat egyet, és mehet ezerrel dolgozni, ami, még ha kemény is, más ritmusú gálya, mint a háztartás és a gyermeknevelés.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. augusztus 08. czefernek.lena
Van, aki számára már a kicsi egyéves szülinapjától napi izgalmas gondolkodnivaló, hogy miként, mily csoda, kapcsolat, véletlen folytán nyer majd felvételt a bölcsibe őkelme. Mert akkor anyu végre fújhat egyet, és mehet ezerrel dolgozni, ami, még ha kemény is, más ritmusú gálya, mint a háztartás és a gyermeknevelés.


Anya kifáradt

Sokaknál az, hogy a kicsi bölcsődébe/óvodába megy, pont úgy hangzik, mintha anya menekülne. Nem mindenki teljesedik ki otthon abban a sajátságosan egyhangú, a maga nemében mégis tökéletesen kerek világban, amit a „gyerekezés” nyújt.  Még azok sem feltétlenül, akik egyébként szorgos háziasszonyok voltak – előtte.

Ez az a jelenség, amikor valaki nem anyagi kényszer miatt felvételizik a bölcsibe, hanem azért, mert úgy érzi, ki kell szabadulnia a gyerekszobából, hogy aztán, a munkafronton bizonyítva újult erővel vesse be kreatív készségeit délután a játszótéren.

Anyának dolgoznia kell

Mi a helyzet a piszkos anyagiakkal? Aki bölcsibe adja a gyerekét, automatikusan elesik a GYED-től, tehát ha visszavár a munkahely, akkor semmi gond. Ha viszont új, akár részmunkaidős állást szeretnénk a kicsi mellett, akkor érdemes időben körülnézni: van-e ilyen a láthatáron. Különös paradox: ha a gyermek születése után nem dolgoztunk, a bölcsis felvételihez akkor is az a legideálisabb, ha minél több heti munkaóraszámot tudunk produkálni: így tekinthető jogosnak a kérelmünk. Ha valaki nem kap GYED-et, és a baba mellett csak mondjuk heti két napot dolgozik, akkor felteszik az izgalmas kérdést: miért van szükség a bölcsire? A válasz adná magát: azért, hogy többet dolgozhassak. Ám hogyan is igazoljuk ezt előre?

Manapság azok, akik megengedhetnék maguknak, hogy otthon maradjanak, érezhetik úgy, hogy amíg ők a gyermeki világ mámorában lézengenek, addig a külvilág elfelejti őket, a munkahelyen, ahol karrier, de legalábbis biztos pozíció volt a részük, három év kihagyás után rájuk sem ismernek majd.

Akit ilyen gondolatok, másfajta tennivágyás hajt, azok jól teszik, ha felvállalják ezt, és nem inognak meg, amikor a szomszédasszony felhúzott szemöldökkel kérdezi, hogy „de hát a kicsinek az első három évben nem az anyja mellett van a legjobb helye?”

Aki úgy érzi, hogy attól lesz kiegyensúlyozott az élete, ha a munkájában is teljesít és nem hagy ilyen hosszú szünetet, az a családjának is jót tesz azzal, ha következetesen kitart.

A legjobb, amit anya tehet

Ha a pluszkeresetre szükség van a családban, akkor is fontos, hogy az anya érezze: ez a legjobb, amit tehet. Nem lepasszolja  a kicsit, hanem tesz a családért. Ha anyu biztos a dolgában, akkor ezt a kicsi is érezni fogja, és sokkal valószínűbb, hogy harmonikus lesz a család élete. Vagy az anyagi biztonságtól, vagy attól, mert anya egyéb kreatív készségei sem maradnak „parlagon”.

Ha ebbe  a kategóriába estünk, az is nagyon lényeges, hogy megfigyeljük a kicsit: vajon élvezni fogja a közösséget? Ezt előre teljesen nem lehet letesztelni, mert még a legnyitottabb gyerek is megtorpanhat, ha nem megfelelő, túl szigorú, túl agresszív, vagy számára egyszerűen csak nem szimpatikus közegbe kerül. Abban mindenesetre bízhatunk: ha érdeklődő és alig lehet kivonszolni a homokozóból, ahol egyfolytában csak a többi gyerkő körül sertepertél, akkor a bölcsi pont neki való. Így legalább kellő inger éri majd, s mire délután felvesszük a „fonalat” mi már csak a váltó lovak leszünk, akikkel prímán el lehet játszani estig, mert nem reggel óta „húzzuk az igát”.