BOTRÁNY: a franciák totálisan nekimentek az életvédő szervezeteknek!

Néhány nappal ezelőtt, február 16-án a francia Szenátus javaslatait felülbírálva véglegesen elfogadta a Nemzetgyűlés a francia kormányzó párt által beterjesztett törvényjavaslatot, amely büntetné azokat az életvédő weboldalakat, amelyek az abortusz helyett alternatívákat kínálnak fel a nők számára.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. február 22. Családháló

Mi járna azoknak, akik a szabályozást megszegik?

A törvényjavaslat akár két év szabadságvesztéssel, illetve 30 ezer eurós bírsággal is sújtaná a ’”törvényszegőket”.

De miről is van szó tulajdonképpen?

A törvény bűncselekménnyé nyilvánítaná a „hamis és torzított információkat” tartalmazó internetes oldalak üzemeltetését, mert ezeknek az oldalaknak az a célja, hogy „tudatosan, hamis információkat felhasználva megtévesszék az abortuszt tervező nőket és lelki nyomást gyakoroljanak rájuk”.

A vita során a szólásszabadságot védelmezők érvei ütköznek a nők jogait védelmezők jogértelmezésével.

Felmerül a kérdés, hogy a „nők szabadságjogainak” érvényesítése érdekében indokolt-e szabadságtipró törvényt és a szólásszabadságot korlátozó intézkedést hozni.

Úgy tudjuk, hogy mintegy 60 képviselő az Alkotmánybírósághoz fordult a törvény alkotmányosságának kivizsgálását kérve.

Mi most a helyzet a franciáknál?

Jelenleg a francia állami internetes oldalak kizárólag abortuszt propagálnak – mint egyetlen megoldást a felmerülő „problémára” – a felvilágosítást kérő nők számára. A francia hivatalos orgánumok nem említik az embrióra vonatkozó emberi jogokat, illetve a „felvilágosító” oldalakon sosem említik a gyermek vagy az embrió, illetve magzat kifejezést.

Mit mondanak a törvényt támogatók?

Szerintük elfogadhatatlan kifejezetten azért létrehozni oldalakat, hogy az abortuszt tervező személy bűnösnek érezze magát szándéka miatt.

Laurence Rossignol családügyi, gyermek- és nőjogi miniszter a vita során kifejtette, hogy nem kívánnak internetes cenzúrát felállítani, de határozottan fellépnek a „születésszabályozás ellenségeivel” szemben.

Rossignol a szenátusi vita során kifejtette, hogy „az abortusz nem szakítja meg senkinknek az életét, a valódi áldozatok a nők”.

Szerencsére vannak ellenzők is!

Christian Kert, a Bouches-du-Rhône régió LR képviselője kifejtette, hogy határozottan ellenzi a törvény szövegét, azt az „állami cenzúra” eszközeként értékeli, amely korlátok közé szorítja a „gondolatszabadságot”.

Az Alliance Vita életvédő szervezet a párizsi közigazgatási bírósághoz kíván fordulni az abortusz témakörben a kormány által üzemeltetett honlapokkal kapcsolatban arra hivatkozva, hogy ezek a tájékoztató anyagok nem adnak meg minden szükséges információt az érintett anyáknak. Az Alliance Vita szervezet különösen azt a videó üzenetet veszi célba, amelyen egy nőgyógyász arról nyilatkozik, hogy az abortusz nem jár semmiféle hosszú távú pszichológiai következménnyel.

A törvényjavaslat ellen a francia egyházak is határozottan fellépnek, a francia katolikus püspöki kar élesen tiltakozott a törvénytervezet ellen, de egyes orgánumok is nyíltan ellenezték a javaslatot (pl. a Le Monde).

A törvény ellenzői 2017. január 22-én „Felvonulás az életért” nevű nagyszabású demonstrációt tartottak Párizsban, amelynek apropóján Ferenc pápa is küldött üzenetet a szervezőknek, amelyben kiállt az élet védelmezői mellett, illetve hangsúlyozta, hogy az emberi életet minden feltétel nélkül óvni kell annak fogantatásától természetes haláláig.

Hogyan is kezdődött ez az őrület?

A Nemzetgyűlés 2016. december 1-jén elfogadta az október 12-én Bruno Le Roux kormánypárti frakcióvezető (2016. decemberétől belügyminiszter) és több párttársa által benyújtott törvényjavaslatot, amelynek célja az abortuszt megelőzni kívánó internetes honlapok működésének korlátozása, illetve betiltása.

A törvényjavaslat 2016. december 7-én kerül a Szenátus elé, ahol csak jelentős módosításokkal fogadták el a szenátorok a szöveget ennek következtében ismét a Nemzetgyűlés elé került a szöveg.

Azért azt nem árt tudnunk, hogy Franciaországban elnökválasztási kampány fut. Ennek fényében kell nézni, hogy a törvénytervezet elfogadtatására szokatlan gyorsasággal került sor. A kormányzó párt ebben a törvényben egyfajta baloldali egység szimbólumát vélte felfedezni, ezért különösen is ragaszkodott hozzá. Minden bizonnyal ez a Hollande-korszak egyik utolsó törvénye, amelyet így sikerként kívánnak beállítani.

Elemzők szerint jobbközép győzelem estén a jogszabály felülvizsgálata nagy valószínűséggel meg fog történni. Bármely más politikai erő hatalomra jutása esetén (ide sorolható a Le Pen-féle Nemzeti Front is), nem változtatna ezen a törvényen.

(Nyitókép: flickr/Mathieu Thouvenin)