Csillagtestvérek éjszakája – Az elhunyt gyermekekért imádkoztak

Advent második vasárnapjának estéjén, december 10-én az elhunyt gyermekekre emlékezve imádkoztak a kaposvári Kossuth téren. A „csillagtestvérek éjszakáján” Varga László kaposvári megyéspüspök a reményről beszélt.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2017. december 12. Magyar Kurír

Köszönöm, hogy osztozhatok azoknak a fájdalmában, akik elveszítették szerettüket. Köszönöm, hogy megoszthatom veletek a reményemet, amely mindannyiunk közös reménye – fogalmazott beszédében Varga László.

Amikor elveszítünk valakit, akit szeretünk, akkor megsértődünk és neheztelünk. Ki a sorsra, ki az Istenre. Nagyon nehéz elfogadni a tényt, megsebződünk, de a szeretet sebei csak akkor gyógyulnak, hogyha készek vagyunk megbocsátani a sorsnak, az Istennek, másoknak és önmagunknak.

A múlttal nem lehet mást kezdeni, mint megbocsátani és elfogadni. Ekkor kezdünk élni, tovább növekedni a szeretetben – hangsúlyozta a főpásztor. – A reményem, hogy Isten irgalma mindent felülmúl. A reményem, hogy igen, van ott fenn egy ország, a mennyország, amelynek a kapuja nyitva áll. Hiszem, hogy akik elmentek, bárhogyan, bármi miatt, azok hazaértek egy olyan szeretetbe, amely minden elképzelésünket felülmúlja. Hálát adok Istennek azokért, akikre ma emlékezünk, és veletek együtt átadom őket ebbe a végtelen szeretetbe.