Engedd el magad! – Pál Feri atya előadása

Hogyan érezzük egyre jobban magunkat, azáltal, hogy az élet egyre kevésbé szól rólunk? Említésre kerül még a világvége, a pánikroham és hogy miért nem leszünk ugyanolyan mértékben szerelmesek.

Ha elérkezdtünk az előző alkalommal tárgyalt fejlődési szintre, a fénynél mi mindenre jövünk rá?

Például, hogy az igazságaink ellentétében is vannak értékek. Feri atya lelkes 30 évesen tartott előadást a személyiségfejlődés személyes voltának fontosságáról, ami után egy idős pszichológus hölgy odament hozzá és közölte: „az életem során volt két ember, akiket nagyon utáltam. De amit képviseltek, azok a személytelen értékek nagyon fontosak voltak számomra és beépítettem őket az életembe.” Így már nem arról van szó, kinek van igaza, hanem hogy az egyik igaza a másikét kiegészíti.

Felfedezzük még szeretetünk álságos voltát. Feri atya minden tiszteletét fejezte ki azoknak az 50-60-70 éves anyukáknak, akik képesek visszanézni évtizedek távlatában és az addigi kitartó, áldozatos anyai szeretetük minden fonákságával mernek szembesülni. Vagy egykori szerelmekre ha visszagondolunk, mennyi minden más nem tiszta dolog vezérelt bennünket: elsősorban saját szükségletek.

Nekem ez jutott?

A nőknek van egy nagy nehézsége, a párkapcsolatok terén: hagyni, hogy elpusztuljon aminek el kell. Van olyan kapcsolat, amit el kell engedni, sokminden jó van benne, de nem AZ. A másik férfival lehet, hogy eleinte nehéz lenne, több benne a kihívás, de érdemes… A nők nagyon szeretnek foltozgatni mindet, kitartanak mert képtelennek érzik magukat, hogy végignézzék a pusztulást. Mármint nem a személyét.

Erre alszom egyet!

A fénynél rájövök még, hogy a kapcsolataimban magammal akartam foglalkozni, és téged használtalak erre. Valójában amikor találkoztunk én magammal találkoztam.

Jó értelemben persze ez így is van rendjén. Egy szeretetteljes tükörben meglátom önmagam. A másik meglát engem és rám reagál… nem a témára. Ez nagyon ritka ma.

Azt is felismerem, hogy sokszor úgy éltem meg valamit, hogy nincs más választásom. „Most muszáj ezt megtenni, megcsinálni”: ez a szabadságom hiányáról szólt. Ebből nem születhettek jó döntések. Próbáljátok ki milyen időt adni magatoknak, ha kérnek tőletek valamit. „Erre alszom egyet!”

Mindezek által észre fogjuk venni, hogy az élet egyre kevésbé szól rólunk, mégis egyre személyesebb és mi sokkal jobban vagyunk.

Sérülékenység-veszélyeztetettség

Egy újabb séma-témába csaptunk bele, a világvége kapcsán Feri atya gondolta, kis segítséget nyújt. Ironikusan, persze. Egy ismerőse példájával vezette föl, aki rettegve nézi a híreket, minden egyes órában ugyanazt, kihegyezve valami új bajra. Ez történik, ha valaki követi a séma logikáját. Ha az elkerülő módszert választja, akkor leszűkíti a világot maga körül és önkéntes száműzetésbe vonul. A harmadik lehetőség, hogy fütyül rá (túlkompenzálja), de a szíve mélyén retteg.

Mi a félelmek tárgya?

Orvosi katasztrófák: „úgy végzem mint anyám… A családunkban mindenki infarktust kapott, biztos, hogy belénk van kódolva.”

Érdemes itt kitérni a pánikrohamra, mivel a felnőtt lakosság 5-10%-át érinti. Szinte minden embernek volt már egy, csak nem ismétlődött, nem alakult ki a pánikbetegség. Nemrég még  kezelhetetlennek gondolták ám ma már teljes a gyógyulás esélye. Olyan fizikai tüneteket tapasztal magán az ebben szenvedő, amiktől azt gondolja, meg fog halni. Egyre rosszabbul van, mert elkezd koncentrálni a tünetekre, saját magát viszi bele. Ezek azonban nem valósak, csakúgy, mint ahogy a sémáink is egy teljesen ferde képet mutatnak magunkról és a környezetünkről.

Érzelmi katasztrófák: „ha meghal a feleségem, bele fogok őrülni”. „Ha elhagysz, nem élem túl.” Ebben  nagyon erősen benne van a kontrollvesztéstől való félelem. Akiben ez uralkodó, nem meri olyan könnyedén, őszintén átadni magát egy kapcsolatnak. Ezért van, hogy nem ugyanolyan mértékben leszünk szerelmesek.

Az igazán szerelmes az, aki legyőzi a határait és nem csak az érzést vállalja fel, hanem a következményeket is. Aki nem így tesz, abból házasságszédelgő lesz. Az a jó hír, hogy nem kell késznek lenni az életre teljesen, útközben is megérünk a feladatokra. Ma egyre többen vannak úgy vele, hogy„ – jaj, nem merek megházasodni!” De egy 5 év múlva bekövetkező nehézséget nem kell tudni még bírni…